„1Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. 2Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt…
Kedves Testvérek, Mint többen tudjátok, múlt vasárnap nálunk járt az Öreg Pásztor. A szentmise után néhányan azt mondták, visszavárják. Ennek ő nagyon örült, sajnos azonban,…
A megtérés egy pont vagy folyamat? Néhány éve az egyik egyetemi előadás közben egyik hallgatótársam feltette a kérdést a tanárunknak: ha egy életbevágó kérdésben kell…
(Mk 5,25-34) Egyre többet beszélünk, írunk, osztunk meg önmagunkról, amikor azonban valami lényegeset akarunk kifejezni, gyakran cserbenhagynak a szavak. Emberi kapcsolatainkban a beszéden, íráson túl…
A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás…
Mennyire vagyok szabad ha becsukom a szemem? Elvesztem-e a tájékozódási képességemet? És ha nem tudok egyensúlyozni? Akkor hogyan biztosítom a helyem a világban? Ha nincsenek…
„A 116. zsoltár így kezdődik: „Szeretem az Urat” – bár tartalma lényegében panasz. Legalább olyan mélyen szomorú megállapításokat találunk benne az életről, mint az előző…
Mk 4,3-9 Jézus környezete csodálatos lehetett – rengeteg csodát tett, sok embert meggyógyított. Úgy tűnik, mintha nekünk már csak a csodák emléke maradna, hiszen sokkal…
„Annak alapján élünk, amit hiszünk, és nem aszerint, amit látunk.“ 2 Kor 5, 7 Ezt az igét talán sokan így ismerjük: hitben járunk, nem látásban. Ez…
Amikor a Szent Családra gondolunk, gyakran képzeljük el Mária, József és Jézus életét úgy, mint valami idilli, ideális családi létet. Igaz, hogy az ő családjukban…