Térben és időben egy vagy a világgal,
lassan növő fűvel, békés pálmaággal.
Egy vagy Teremtőddel, egy vagy önmagaddal,
egy a mindenséggel – a múló anyaggal.
Elméd mégis másnak gondol, s ismer téged.
Tán ez okoz benned számtalan kétséget.
Gondolat és érzés, mind-mind elhatárol,
hamis képet festve rád váró világról!
Érzéki csalódás, vakító káprázat,
lelked belenyugszik, s magad ellen lázad.
Benne vagy, nem is látsz kiutat belőle,
s néha hitrendszered menekít előle.
Tudd, a lét nem börtön, nem vagyunk bezárva!
Összeköt a lelkünk, egyikünk sem árva.
Ha együtt éreznénk minden földi lénnyel,
eggyé is válhatnánk minden teremtménnyel!
Felfognánk a létnek gyönyörű csodáját,
s elhagynánk az elme szoros kalodáját.
A testbe zárt lélek szabad lenne újra,
mert csak addig szenved, míg ezt megtanulja.
Öleld hát magadhoz az egész világot,
éld meg a valódat, lelked legyen áldott!
Légy különleges lény, a lét alkotó része,
veled legyen teljes a világ egésze.
Öleld hát az élőt, mind-mind önmagadhoz,
de ne legyen semmi, amihez ragaszkodsz!
Engedd tovaszállni, ami szabadulna,
mert a rabságától csak a porba hullna.
Természet csodáit figyeld szeretettel,
ne csak uralkodjon, szolgáljon az ember!
S hagyd hogy a Természet, maga is szolgáljon,
minden rendbe jöjjön, teljesebbé váljon!
Feltöltve: 2018.08.02.
