S most térjünk át az értelem felfedezésének általam megfigyelt másik fajtájára, amikor a személyt katartikus élmény éri. Itt nem látomás áll a folyamat kezdetén, ami a személy legbensőbb lényéből sugárzik; itt egy élmény a kiindulópont, amely során a sugarak úgymond kívülről jönnek, s behatolnak a személybe. Energiával telített erők érintik meg, magukkal ragadják, felrázzák, megtisztítják, átformálják. Nem mintha mindeközben a személy passzív maradna, épp ellenkezőleg. Élményeket csak az tud befogadni, aki beleegyezően adja át magát az élménytelinek – kizárva minden zavaró körülményt, nyitottan a világmindenség erőivel szemben.
Valamikor a költők kiváltsága volt, hogy az effajta feledhetetlen élményeket eposzokba öntsék, hogy szembeállíthassák azokat az emberi élet hétköznapi realitása kopárságával – mint afféle igazolásokat, bizonyítékokat arra nézve, hogy az emberi lét minden földi nyomorúság ellenére is értelemmel telített lét. S ezt az érintettek pontosan így érzik – mintha mégis érdemes lenne leélni egy egész életet egyetlen egy ilyen élmény néhány percéért vagy órájáért. Hadd szolgáljon állításunk alátámasztására nem költőktől, hanem terápiában jártas szakemberektől származó további három példa.
Az első példa
OSKAR LOCKOWANDT, a bielefeldi egyetem pszichológia professzora írja „Mach ein Fest aus deinem Leben” (Herder 1984, 41–45. old.) című könyvében:
„Ezzel kapcsolatos tapasztalataim gyűjteménye állandóan gyarapszik… Nem sokkal ezelőtt volt alkalmam gyönyörködni abban a sokat emlegetett kilátásban, amit Firenze nyújt, ha a Piazzale Michelangelo mellvédjéről nézünk le rá, ahol a közvetlenül a domb alatt folydogáló Arno is fel-felcsillan; a hidak s távolabb a vörös téglájú házak sűrű tömbjei, amelyek közepébõl a dupla kupola az égre magasodik, s messze a túloldalon a ciprusok borította hegyek sötétzöldje, amelynek völgyébe a Fiesole városa simul bele. A naplemente halvány rózsaszínt hint a városra. A körvonalak elmosódnak, még mintha a narancsvörös napkorong kontúrjai is szétfolynának. Úgy éreztem, mintha saját testem szilárd határai is feloldódnának, s mintha a dolgok közötti minden különbség megszűnne. A boldogságnak ebben a pillanatában a házak, bányák, templomok, hegyek és a folyó eggyé olvadtak, egész világomat kitöltő harmóniává. Nem szemlélőnek éreztem többé magam, oda tartoztam, része voltam ennek a szépségnek, ami szeretettel vett körül, mintha óvó, oltalmazó hazában lettem volna…
Az ilyen szeretetteljes felismerés megváltoztat bennünket. Egyszerre csak képessé válunk arra, hogy mindent úgy lássunk, mintha mindez tőlünk, az egyes embertől és egyáltalán az embertől független lenne. Elfelejtjük ezerféle szándékunkat, célunkat és érdekünket; semmin sem akarunk már változtatni, mert azt, amivel találkoztunk, úgy tartjuk értékesnek, ahogyan van.”
A második példa
OTTO ZSOK, teológus, szociális munkás és a logoterápia képzett szakembere a Süddeutsches Institut für Logotherapie GmbH” intézetben a következőket írja „Sinnfindung mit Hilfe der Musik” (3/10/12. old.) című, még publikálatlan esszéjében:
„Számomra tapasztalati tény, hogy az igazán nemes zene – azon kívül, hogy élvezetet nyújt – hihetetlen mértékben hozzájárul értelem- és értékélményeink átéléséhez. Egy cél nélküli, önmagában érvényes, s így saját igazolását önmagában hordozó értelem-megtapasztalásról van szó, amelyben – szerencsés esetben – az abszolút értelem válik jelen idejűvé…
Ahányszor megnyílok az igazán nemes zene előtt, s engedem, hogy vezessen, hirtelen azt veszem észre, hogy feloldódik az a szembenállás, ami köztem és a zene forrása között volt, s már csak zenét hallok, ami valahová egészen máshová vezet, miközben egy másik ‚szembenállást’, egy magasabb szintű valóságot tapasztalok meg és érzek át, ami a zene hangjain és melódiáján keresztül szólít és érint meg. Míg így hallgatózom – teljes nyitottsággal és odaadással –, történik valami. A zene hangjai tovább hatnak bennem, hangzássá állnak össze, s legbenső lényem rezonanciájává válnak. Azt érzem: arra szólítanak fel, hogy olyan áttetsző tisztaságúvá alakítsam az életem, mint amilyen világot a zene közvetít számomra.
Az az öröm, amit a zene szépsége okoz nekem, számomra egyedülálló szellemi felismerésben rejlik: a minden szándék nélkül való, feltétlen szeretet szavára ismerek benne. Mindenekelőtt Mozart zenéje váltja ki ezt az élményt. Szerető lelkek szavát ismerem fel benne, akiknek énekelniük és zenélniük kell, hogy szeretetüket kifejezhessék. S a zenévé oldott szeretet idézi elő azt a borzongást, amit csak akkor érzünk, ha a legtisztább szépséget van alkalmunk átélni. Ez az átélés már maga a megrendülés, metafizikai borzongás. Nem sejtés csupán, ha ezt az élményt kapcsolatba hozzuk a vallásos átélés, a szent forrásával.”
A harmadik példa
WOLFRAMSCHLESKE,a ludwigsburgi pedagógiai főiskola sportpedagógia professzora így ír „Meditatives Laufen” (Burg 1988, 157/189/296. old.) című könyvében:
„A meditatív futás számomra csak egy a példák sokaságából, s azért írok erről, mert én magam ezen a módon tettem szert meditatív tapasztalatokra…
Minden évszaknak megvan a maga szépsége, s egy természetre nyitott tájban lazító futás közben újból fogékonnyá lehetünk mindazon hangulatok és üzenetek számára, amelyeket a váltakozó évszakok közvetítenek, s amelyektől az aszfaltozott utcák és betontermek oly távol tartanak bennünket. A tavasz friss színei szabaddá és vidámmá tesznek bennünket, madárdal sodor magával, a hűsítő szél új életerőket támaszt fel bennünk, s magunkba szívjuk a fehéren duzzadó felhők pompáját. Nyáron engedjük, hogy a széna fanyar illata és fűszeres szaga járjon át bennünket, együtt ringatózunk a búzaföld szelíden hullámzó kalászaival, elvarázsol bennünket a repceföld sárga tengere, engedjük, hogy a levegő melegsége ránk boruljon és átöleljen. Nyitottan fogadjuk be az érzést, a természetben s a bennünk zajlót is, s a beteljesülés lehetőségeit kezdjük kutatni. S ősszel… vihar van, s az eső az arcunkba csapódik, erőnket szegezzük szembe vele. A természet mintegy sportvetélytárssá válik, akin lemérhetjük az erőnket; kihívássá lesz, ami felpezsdíti a vért és megedzi az erőt. S a tél hidege segít észrevennünk a jótékony melegséget … a testmozgás felerősíti a meleget, ami eláraszt bennünket, s az egész testet lüktető erőtérré változtatja. Mintha égetné arcunkat a hideg levegő, lélegzetünk párája fehér lobogóként leng körülöttünk, mi pedig elevenek és lendületesek vagyunk. A csupasz és fekete fák egyértelmű és kemény kontúrjai, a fűszálakon csillogó dér, lépteink kemény koppanása a fagyott földön – mindezen benyomások a várakozás sejtelmét ébresztik föl bennünk; az élet újraéledésének várását.
Meditáció közben különösen szembeötlő módon lép működésbe a ,faith factor’, a ,hittényező’ – mint ahogyan ezt a meditációkutató Benson hangsúlyozza –, mint a tudat szubjektív önirányításának hajtóereje. Ez a ,faith factor’ hatékony előfeltételnek bizonyul a tekintetben, hogy személy fölötti értéktételezések és fölöttes hittartalmak kapcsolódjanak össze a meditációval; ami által Benson szerint a meditáció pszichofiziológiai hatékonysága tekintélyes mértékben fokozódik.”
Vizsgáljuk meg most újból a föntebb idézett három kompetens személyiség mondandójának közös vonásait. Mindhárom esetben tapasztalatokról van szó, bizonyos tisztaság és makulátlanság megtapasztalásáról, amely tapasztalást szinte a maga abszolútumában éli át az ember, s ami számára a szeretet megtapasztalásának élményét jelenti, amely élmény minden esetben legbensőbb lényét ragadja magával, s keresi a szavakat, hogy ezt a meditatív hangulatot általános értelemben termékennyé tegye. Miért? Mert felfedezett valamit, amitől túlárad a szíve. Élményeiből olyan felismerések fakadnak, amelyeknek életet megváltoztató jelentőségük van. Valami olyasmi kerül a közelébe, amit Abraham Maslow, a humanisztikus pszichológia megalapítója egyszer így fogalmazott meg: „A csúcsélményekről szóló tudósításokban talán az az aspektus a legfontosabb, hogy ezek az emberek valóban a végső igazságot látták, a dolgok lényegét, az élet titkát, mintha fátylakat vontak volna félre…”
Nos, nem minden szép élmény annyira tiszta és magával ragadó, hogy spirituális tapasztalattá sűrűsödjék. De minden esetben magában hordozza a felismerés nyereségét, azt a fajta értelemfelfedezést tudniillik, amelyben a személy kiteljesedettebb, nemesebb alakja tárul fel. Az értelem felfedezését egy varázslatos tájban, egy magával ragadó zenei műben. Annak felismerését, hogy otthon vagyunk benne, felemel bennünket, semmit sem kell akarnunk, s szabad bizakodnunk. Mert van ott valami – lásd: ,faith factor’ – egy személy feletti értéktételezés, aminek a puszta, cél és minden törekvések nélküli megpillantása önmagában kegyelemmel tölti el a személyes létet.
A három idézett szöveg az értelem felfedezésének folyamatáról is tájékoztat bennünket. A folyamat magával az élménnyel indul. Élmények előidézésének pedig számtalan alkalmas módja van. Csöndes elmerengés vagy rendszeres erdei séta. Meghallgathatunk egy hanglemezt, elolvashatunk egy verset. Egy pillantás a mikroszkópon át egy vízcseppre, vagy egy pillantás a távcsövön keresztül a tejútra. Egy belső, magányos dialógus, vagy felszabadult ünneplés a barátainkkal. Ha tanúi vagyunk, amikor először sír fel egy újszülött, vagy ha alkalmunk van utoljára megszorítani haldokló szülőnk kezét. Az élmény elsodró erejű.
Ez a magával ragadó élmény az Én érzelmi rezonanciája, amiben a nem-Énszerű által kiváltott megszólítottság jut kifejezésre. Az elragadottság a lélek dinamizmusa, magasság és mélység kergetik egymást, mint a háborgó tengeren, ám éppen: laposságért elcserélt magasság és mélység. Az elragadottság révén új felismerés jön létre; ez az Én szellemi rezonanciája arra, ami lenyűgözte. S ezután már soha többé nem lesz ugyanolyan az Én, mint amilyen az élmény előtt volt. Olyan Én-né vált – még ha csekély mértékben is –, amelyik többet tud az Egész értelméről, mint korábban tudott. Értelemfelfedezés tehát a következő fokozatokban megy végbe:
ÉLMÉNY – ELRAGADOTTSÁG – FELISMERÉS,
miközben ilyen élményeink ívébe „rejtőzködő istenhitünk” misztikus-vallási tapasztalatai is belefonódnak.
Forrás: Elisabeth Lukas: Beteljesülés – értelemkeresés időskorban. Jel Kiadó, Budapest, 2008. (Első fejezet)
A szöveget a Kiadó szíves engedélyével közöljük.
Feltöltve: 2015.11.08.
