„Amikor azonban eljön Ő, az Igazság Lelke, elvezet benneteket a teljes igazságra.”(Jn16,13)
Szentháromság vasárnapján Jézus ezzel az ígérettel bátorít bennünket, helyenként megfáradt, helyenként tévelygő tanítványait. De vajon mi az a teljes igazság, amelyre majd az Isten Lelke elvezet bennünket? Néhány verssel korábban az Úr ugyancsak a Lélekről mondja: „amikor Ő eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet (…) Az igazság az, hogy én az Atyához megyek.”(Jn16,8-10)
A teljes igazság túl van a földön, nem láthatjuk. A teljes igazság maga a Szentháromság, akit ma ünnepelünk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközössége. Ennek a szem nem látta, fül nem hallotta Igazságnak kisugárzása és képmása volt a názáreti Jézus, az Ő földi élete, halála és föltámadása.
„Az Atyához megyek, és többé nem láttok engem.”(16,10), – mondja. Tanítványaiként mi is úton vagyunk, és ez az út egy irányba vezet. A beteljesedéshez el kell hagyni a világot.
Saját halálunkra aggódva gondolunk, a várható szenvedés és az élet elvesztése szorongással tölt el. Sokunknak nehéz elhinni, hogy a halálban a teljes igazság rejtőzik, életünk mélyebb értelme. Egykor édesanyánk méhéből, – kíntól és szorongástól gyötörve – jöttünk napvilágra, s többé már nem léphetünk vissza anyánk méhébe. A halál éppúgy, mint a születés egyirányú kapu, Sion kapuja, belépő a mennyei Jeruzsálembe, a Szentháromság teljességébe.
Most midőn még úton vagyunk, a hitben járunk, s nem a látásban, kapaszkodókat keres bennünk a halovány reménység. Vajon létezik-e, és ha igen, milyen az a teljes Igazság, aki felé vándorolunk? Jó volna az anyagvilágba ablakokat vágni, melyeken át, miként az ikonfestő Andrej Rubljov, mi is bepillanthatnánk a Szentháromság valóságába.
Ilyen ablakokat, a teljes Igazságra néző szimbólumokat fedezhetünk fel az emberi ölelésekben. Nyissuk most ki, teremtményi alázattal ezeket az „ablakokat”! Alázattal, hiszen tudjuk jól, hogy szimbólumaink egyszerre feltárják és el is rejtik előlünk a Természetfelettit, Aki után nyújtózkodunk, Akiről tapasztalatokat szeretnénk.
Első ablak: az anya és a gyermek ölelése. Ahogy a kisded pihen anyja karjaiban az a feltétlen bizalom és védettség élménye. A feltétel nélküli elfogadás ajándékát élvezve megtapasztalhatom, hogy szeretve vagyok, gondoskodnak rólam, jó élni, jó, hogy vagyok, szeret az Isten.
Második ablak: az Atya magához öleli tékozló fiát. Ahogy Jézus elmondta Lk 15-ben, és ahogy Rembrandt meglátta és megfestette a történetet. Egy erővel teli atyai ölelés, amely bűnbocsánatot ad anélkül, hogy megalázna, egy nagylelkű ölelés, mely visszaállítja a fiúi méltóságot anélkül, hogy feledtetné a poklot, amelyet megjártunk.
Harmadik ablak: a szerelmesek ölelése. Önfeledt ölelés ez, amely meg akar szüntetni minden határokat. Eggyé válás és lángolás, ajándékozás és elfogadás. Kilépés önmagunkból és befogadás. Gyengédség, intimitás és feltétlen bizalom egymásban.
Negyedik ablak: a betegek, haldoklók átölelése. Assisi Ferenc ölelte magához így a leprást, napjainkban pedig Teréz anya Calcutta utcáin a haldoklókat. Ez az ölelés nem szánalom, hanem együttérzés, Krisztus látása a szenvedő arcán.
Ötödik ablak: a szentek ölelése. Wojtyła és Wyszynski bíboros ölelték így egymást. Két férfi, aki Krisztus szolgálatában kötött barátságot. De itt nem számít már, hogy férfi és nő. Így ölelték egymást Ferenc és Klára, Benedek és Skolasztika és még sokan, akik Krisztus szeretetében váltak testvérré.
Halmos Ábel OSB
Feltöltve: 2013.11.10.
