Az év túlnyomó része legtöbbünk számára úgy telik, hogy tesszük, amit muszáj – és vágyakozunk egy hosszabb-rövidebb időszak után, amikor végre…
Azt gondolnánk, a pihenés, a nyaralás olyasmi, amit mindannyian ösztönösen tudunk. Pedig nem. Ehhez is, mint annyi máshoz, önismeretre…
Hogyan találjuk meg a nyugalmunkat e rohanó világban, ahol egybemosódik a jel és a zaj?
A zene világában a harmónia szó összhangot jelent, mely több egyszerre megszólaló hang egysége, vagyis a fülnek jól hangzó, kellemes…
Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk. (Roger testvér) Tanulmányunkban a boldogság, a „boldog élet” témakörét a személyiségfejlődés szempontjából közelítjük meg…
A személyiség fejlődése mellett a vallási identitás (önazonosság) lépcsőzetes fejlődésére is született elmélet: William W. Meissner Erikson pszichoszociális fejlődési feladataira…
„A séta/gyaloglás a legjobb orvosság” – Hippokratész ókori görög orvos bölcs mondása kiállta az idők próbáját.
Zsuzsanna évek óta küzd súlyos betegséggel. A béke keresésének, a remény iskolájának útját osztja meg velünk. – Hosszú út áll mögötted, hogyan látod most ezt a…
Magdi néni hosszú évekig ápolta otthonában férjét. Találkozásunkkor a közös út örömeiről, nehézségeiről mesél. – A férje nagyon dinamikus személyiség, sportember volt. Amikor szembesült a…
Erzsike néni 97 éves, de testileg-lelkileg nagyon fiatalos. 2000 óta látása folyamatosan romlik, macula degeneratio-ban szenved, ennek ellenére teljes életet él: utazik, operába, hangversenyre jár,…