Jézus és a betegek
(Az Emberfiának van hatalma Mk 2,10)
Megérezni testünkben a gyengeséget sokszor ráébreszt bennünket arra, hogy életünk és egészségünk törékeny, és nem a mi kezünkben van. Aki már egyszer komolyan lebetegedett, ismeri a mély vágyat: találkozni Jézussal, találkozni azzal a Gyógyító Istennel, akinek ereje és hatalma van a betegségek fölött. Függetlenül attól, hogy az ember hisz-e Istenben vagy sem. A hívőnek talán az is eszébe jut ekkor, hogy a szerető Isten kezében van. Mit várunk ilyenkor Jézustól? A gyógyulást? A segítségét? A védelmét? Vagy egyszerűen csak a Jelenlétét? Mert sokszor attól is félünk, hogy a betegségünkben egyedül maradunk. Egyedül maradunk a fájdalomban és az elszakítottságban. Félünk, hogy valami visszafordíthatatlan érkezik az életünkbe, valami, ami kiszakít minket a „normális” életből, elválaszt az emberektől, valami olyasmi jön, amire nem vagyunk felkészülve. Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, nem tudjuk nem észrevenni, hogy Jézus éppen a betegekhez jön el! Ezt hirdetik régóta a Róla szóló próféciák, és ezt mondja többször maga Jézus is: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.(Mt 11,5-6) Jézus maga megy a betegek után! Jézus az, aki megkeresi őket, Jézus gyógyítja meg, és Ő az, aki felébreszti bennük a vágyat a Vele való találkozásra, és arra, hogy megérintsék Őt !
Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek! – mondja Jézus (Mk 2,17) Mintha azt is kifejezésre szeretné juttatni, hogy Ő maga sem tud mit kezdeni azokkal az emberekkel, akik azt gondolják magukról, hogy egészségesek és tökéletesek, akiknek az életében „minden rendben van”, akik mindenben csak saját magukat keresik, és ezzel sokszor meg is elégednek. Akik a keresésükben mindig ugyanoda érkeznek – a saját igazukba. Nem mennek tovább, nem ásnak mélyebbre, nem kutatnak szélesebb összefüggések után, nem keresik Krisztus arcát másokban. Jézus pedig szeretné, hogy az ember személyesen találkozzon Vele! Tudja, mennyire fontos az ember számára a személyes kapcsolat Istennel! Szeretné, hogy az ember meglássa és megérezze Isten végtelen szeretetét iránta: a tökéletlen, elesett ember iránt. Hogy belássa az ember, hogy Isten nélkül elveszett, és az életét – ha néha tudatlanul is – sokszor saját maga és mások kárára fordítja. Mert Isten nélkül az ember kiszakadt a saját, neki rendelt helyéről Isten mellett, és képtelen felismerni, mi a jó és mi nem az. Képtelen jól megítélni a dolgokat, helyesen látni saját magát, csak azt nézi, ami a szeme előtt van, és nem azt (…) ami a szívben van. (1Sám 16,7b). Képtelen arra, hogy lássa, hogy tévedett, és hogy eltévedt. S ez az, ami tulajdonképpen legjobban elidegeníti őt a Mennyei Atyától.
A valódi gyógyító erő, amellyel Jézus érkezik a betegekhez: az Igazság ajándéka. Nem a testi gyógyulás, nem a fájdalmak megszüntetése, hanem belső út, az Istennel való újra-egyesülés. Jézus Igazsága által megszabadulás mindentől, ami Tőle elválaszt. Mert az Igazság maga Jézus Krisztus (Jn 8,32), aki a gonosztól és a bűntől szabadítja meg az embert. Jézus, akinek hatalma van bűnöket megbocsátani a földön. (Mk 2,10) Aki Jézusra figyel, aki Jézust keresi, aki befogadja Őt az életébe, szabad ember lesz már itt a földön; mert meglátja a bűnei terhét és képes lesz elfogadni, magáénak ismeri el, és nem fog mást okolni mindenért. Jézus szenvedésén keresztül az ember újra kapcsolatot talál a Mennyei Atyával, általa pedig saját magával is: saját érzéseivel, életével, jó és rossz döntéseivel, melyeket most végre képes lesz felismerni és megkülönböztetni. És végül újra kapcsolatot talál a másikkal is.
Megízlelni és elismerni Jézus hatalmát az életünkben egyenlő azzal, hogy meglátjuk az Ő dicsőségét és a dicsősége fényében már most Országának részeseivé leszünk; elkezdjük az Ő útját járni, megízleljük gyógyító és bűnbocsátó erejét, és képesek leszünk elfogadni a ránk váró, mások felé irányuló életfeladatokat is.
Dorota Pawerová
Feltöltve: 2016.02.21.
