„Annak alapján élünk, amit hiszünk, és nem aszerint, amit látunk.“ 2 Kor 5, 7
Ezt az igét talán sokan így ismerjük: hitben járunk, nem látásban. Ez a mondat az egyik legfontosabb alapigazság és kapaszkodó, amely az örök élet reményéről szól.
Könnyű elhinni azt, amit látunk. Amit mindenki lát, ami mindenki számára nyilvánvaló, mert szem előtt van. Ez valójában csupán látás, nem kell hozzá hit.
Néha viszont mégsem olyan egyértelmű hinni a láthatót: előfordul, hogy a nyilvánvaló tények ellenére sem hiszünk!
Nem hisszük el, hogy lehet változni, másképpen viselkedni, mint eddig. Hogy valami sikerülhet, ami eddig nem sikerült… Egy munkát megpályázni és elnyerni, egy kapcsolatot kezdeményezni, sikeresen tisztázni valamit, bocsánatot kérni vagy bocsánatkérést elfogadni…. Néha a látható jelek ellenére sem tudunk másképpen viselkedni, mint ahogy megszoktuk. Győz bennünk a régi tapasztalat, amely, valljuk be, nem mindig éltető: gyakran viszünk be régi sérelmeket az éppen elkezdődött új kapcsolatainkba, furcsa dolgokat tulajdonítunk azoknak, akiket alig ismerünk, és sokszor csak akkor vesszük észre, hogy előítéleteink félrevezettek, amikor már esetleg régen baj van. Nem látjuk, mennyire nem a valóságos, aktuális helyzet alapján, hanem a régi, jó vagy rossz élményeink alapján döntünk, viselkedünk, vagy gondolkodunk a világról, másokról, de akár saját magunkról is. Gyakran előfordul, hogy mielőtt még észrevennénk, ezek az előzetes élmények meggyőződéssé válnak bennünk, saját kis „hitvallásainkká” alakulnak át, előítéleteket szülnek, és korlátozni kezdenek minket.
Igen, sokszor „hitben” (vélekedésben), és nem látásban járunk, és annak alapján ítélünk, és élünk, amit a magunk módján hiszünk. De éppen ezért nagyon fontos, hogy tudjuk, miben is hiszünk valójában. Hogy tudjuk, mi az, ami az életünk mozgatórugója, mi gátol bennünket, és mi visz előre.
Az Istenbe vetett hit teljesen más!
Nem az érzéseken, a jó vagy rossz tapasztalatokon alapszik, hanem azon a tényen, hogy Isten Krisztusban egyszer és mindenkorra az ember mellett döntött. Mellettem és melletted. Az Ő szeretete, szenvedése, halála és feltámadása értünk történt! Ő az életét adta, hogy életet szerezzen nekünk. Csak a Benne való hit lehet megmentő és megváltó! Csak a Jézusban való hit az, ami megtart, ami reményt és erőt ad a kezdeményezéshez, ahhoz, hogy másképpen tudjunk válaszolni élet-kérdéseinkre, mint ahogy eddig tettük.
Ez nem történhet bizonyos erőfeszítés nélkül. Néha sokkal nehezebb valamit nem megtenni, mint megtenni. Nehéz tartózkodni attól, amihez hozzászoktunk, amit jól megtanultunk, ami általános megszokott reakciónk. Talán valamikor jó megoldás volt, de ma már nem az, s a magabiztos automatizmusunkból fakadó megszokott viselkedés olykor bántó is lehet.
Igen, a hit lehet erőfeszítés valaminek a „leállítására” bennünk, lehet valaminek a meghalása bennünk, azért, hogy Az, Aki a halált is legyőzte, a feltámadott Krisztus, végre elkezdjen bennünk élni, elkezdjen cselekedni, újra és újra felemeljen, élettel és szeretettel töltsön el, türelemre, megbocsátásra tanítson és így már most örök életre vezessen minket.
Isten a Krisztusba vetett hitünk által él és cselekszik bennünk. Jelen van az imáinkban, a másoknak adott időnkben, a szenvedéseinkben, és a halálunkban is. Minden neki adott időben az örökkévalósággal köt össze minket.
Adjunk időt Istennek! Adjuk Neki teret az életünkben, hogy hitünk által cselekedjen bennünk és a körülöttünk lévő világban, s hogy Vele együtt már most részesedjünk az örökkévalóságból.
Ámen.
Dorota Pawerová
Feltöltve: 2014.03.09.
