A barátság egy hosszú beszélgetés. Ha sikerül jól elbeszélgetnünk valakivel, biztató jelnek vehetjük arra nézve, hogy talán baráti kapcsolat van kialakulóban.
Ám amikor mindenáron barátkozni akar valaki, és szinte kényszert érez a „minőségi” kommunikációra, a helyzet igen erőltetetté válhat. Az első néhány találkozáskor túlzott egyetértést mutatnak a felek, hogy könnyebben kapcsolatot teremthessenek egymással („Te is szereted a szardíniás pizzát? Én is odavagyok érte!”). De minél hamarabb önmagukat kell adniuk, máskülönben nehézkes álbarátság alakul ki köztük, amely inkább feszültség, mintsem öröm forrása lesz számukra. Szerencsére azonban megfelelő módszerek segítségével elkerülhetjük a látszatbarátság alattomos csapdáját, és valódi kapcsolatok kialakításán fáradozhatunk.
Az egyik ilyen módszer a beszélgetés készségének elsajátítása, amihez két egyszerű eszközre van szükség. Első ezek közül a halló fül. Egyesek bámulatos tehetséggel bírnak szóra másokat; pillanatok alatt bensőséges kapcsolatot teremtenek, éspedig azért, mert jól tudnak hallgatni. Carl Rogers, a személyközpontú pszichológia megalapozója „fejlődésösztönző” hallgatónak nevezte az ilyen embereket. Többéves kutatómunkája során arra a megállapításra jutott, hogy akik jól tudnak hallgatni, azok őszinte érdeklődést mutatnak beszélgetőpartnerük iránt, elfogadják a másik érzéseit anélkül, hogy félbeszakítanák, és empatikusak, vagyis megpróbálják a másik szemszögéből nézni a világot. A hallgatás mestereit tehát az őszinteség, az elfogadás és az empátia készsége jellemzi.
„A tartós és tartalmas barátságokkal rendelkezők lehetnek introvertáltak és extrovertáltak, idősek és fiatalok, okosak és buták, szépek és csúnyák, egy dolog azonban közös bennük: a nyíltság.” (Alan Loy McGinnis)
Nemrégiben vacsoraestre voltunk hivatalosak. Itt találkoztam (Leslie) egy hölggyel, aki mindent tudni szeretett volna egyetemi munkámról. Érdeklődésével egészen rabul ejtett. Először azt hittem, csak azért érdeklődik, mert első találkozáskor illik feltenni a „Mivel foglalkozik?” kérdést. De nem ez volt a helyzet. Közbevetett megjegyzéseivel és visszakérdezéseivel teljesen meggyőzött arról, hogy nem üres udvariassági beszélgetésbe akar bonyolódni, hanem valóban érdekli, hogy mivel foglalkozom. („Abból, amit elmondott, látom, hogy Ön tényleg nagyon szeret egyetemistákkal foglalkozni. Hogyan kapott erre indíttatást?”) Őszintén érdeklődött irántam. A hallgatás mesterei remekül értenek ehhez. Órákon át tudtam volna mesélni neki. És meg is tettem.
A baráti beszélgetés megteremtésének második eszköze az önfeltárás. A feltárulkozás – megfelelő mértékkel adagolva – a formálódó barátságok nélkülözhetetlen kelléke; igazi barátság nem is jöhet létre nélküle. Lássuk, hogyan működik. Amikor például elejtünk egy bizalmas információt magukkal kapcsolatban, jó esélyünk van arra, hogy partnerünk is megmutat magából valamit. Az őszinteség őszinteséget szül. A társadalomtudósok „önfeltárás-viszonzásnak” nevezik e jelenséget, ám nem árt vigyáznunk vele, mert kockázatos! Aki ugyanis felfed valamit örömeiből vagy bizonytalanságából, annak számolnia kell az esetleges elutasítással. Nem biztos, hogy partnere megérti; lehet, hogy elengedi a füle mellett, esetleg bagatellizálja az önvallomást. Ha a hallgató nem reagál őszinte önfeltárással a beszélő vallomására, az megbántva fogja érezni magát. Ám ha komolyan veszi a bizalmasan megosztott titkot és együtt érez a beszélővel, máris közös hullámhosszon vannak, és egyikük sincs többé egyedül a nagyvilágban.
C.S. Lewis így ír a barátságról és az önfeltárásról mára klasszikussá vált, A szeretet négy arca című könyvében: „A Barátság jellemzően ezzel a felismeréssel kezdődik: ‘Micsoda? Hát te is? Azt hittem, én vagyok az egyedüli’. S ezzel új Barátság született.”
„Aki mindenki barátja, senkinek sem barátja.” (Angol közmondás)
A figyelmes hallgatás tehát nem minden: ahhoz is értenünk kell, mikor és hogyan beszéljünk magunkról. Senki sem tud igazán közel kerülni egy olyan emberhez, aki kínosan ügyel arra, nehogy csorba essen a jó hírén, így inkább nem mond magáról semmit. Fontos megnyílnunk mások előtt, de vigyázzunk a mértékkel! Ha ugyanis egyszerre túl sokat mutatunk meg magunkból, beszélgetőpartnerünk úgy fogja érezni, hogy lerohantuk. Senki sem vágyik olyan barátra, akiből ömlik a szó, és vég nélkül képes partnerét az emlékeivel traktálni, melyek az édesanyján kívül aligha érdekelnek bárkit is. És még egy figyelmeztetés az önfeltárással kapcsolatban: véletlenül se tévesszük össze a pletykálkodással, ami a bizalmas kapcsolatnak csupán a látszatát teremti meg! Aki magáról mesél, könnyen hallgatói szívébe lopja magát, de nincs visszataszítóbb annál, mint amikor valaki szüntelenül mások sötét titkairól suttog.
Hogyan tarthatjuk meg az igaz barátokat?
Egy dolog megkötni egy barátságot, és egy másik dolog fenntartani, avagy C.S. Lewis szavaival élve, megmaradni „ugyanazon a titkos ösvényen”. Olyan a barátság, akár a virág: bármilyen mélyen gyökerezik is, rendszeres öntözésre van szüksége, máskülönben kiszárad és elhervad. Mind érezzük ezt, ezért tapint elevenünkre George Bernard Shaw következő néhány sora, melyeket barátjához, Archibald Hendersonhoz intézett: „Borzasztó, hogy mostanában mennyire elhanyagoltalak. Azért történt így, mert mindent el kellett hanyagolnom, amit azonnali veszteség nélkül elhanyagolhattam, és részben azért is, mert bekerültél bizalmas barátaim körébe, akiknek az érzéseivel mit sem törődik az ember.”
Könnyen természetesnek vesszük, hogy jó barátainkra mindig számíthatunk, és ez bizonyos értelemben így is van rendjén. A régi barátok mintegy „hozzánk nőnek”, akár egy jól kitaposott, kényelmes cipő. Ám sem bokros teendőink, sem a régi ismeretség nem lehet mentség a barátok elhanyagolására. Kapcsolatainknak folyamatos megújulásra van szüksége.
Nem szeretnénk ugyanakkor azt a látszatot kelteni, mintha bizonyos fogások segítségével könnyűszerrel karbantarthatnánk baráti kapcsolatainkat, hiszen azok sokkal több tiszteletet érdemelnek ennél. A tartalmas kapcsolatok ápolása nem merülhet ki néhány egyszerű lépésben. A kutatások azonban feltárták, hogy mely emberi tulajdonságok szükségesek a valódi barátságok fenntartásához és fejlődéséhez; ezek közül szeretnénk sorra venni a legfontosabbakat. Akárcsak George Bernard Shaw-val, időnként velünk is megeshet, hogy nem fordítunk kellő figyelmet közeli barátainkra, mégis van rá esélyünk, hogy megtartsuk őket, ha kimunkálunk magunkban néhány fontos tulajdonságot: a hűséget, a megbocsátást, az őszinteséget, és az elkötelezettséget.
– folytatjuk –
Forrás: dr. Les és dr. Leslie Parrot: Kapcsolatklinika. Harmat Kiadó, Budapest, 2007, 82-85.o.
Feltöltve: 2015.02.15.
