Hogy gyászol egy hívő és egy nem hívő? Első ránézésre, „külsőleg”majdnem ugyanúgy. Jézus is sírt Lázár elvesztése kapcsán , saját halála előtt pedig vért verejtékezett. Az érzések hozzátartoznak emberségünkhöz. Minden alapunk megvan tehát, hogy elfogadjuk magunkat és a másikat a gyötrődéssel együtt: ezzel jár a gyász, a jó keresztény számára is. Az a nagy különbség mégis, hogy a hitünk arról is szól, mi lehet a halálon túl. Akkor is imádkozhatunk elvesztett hozzátartozónk sorsáért (lelki üdvéért), amikor már nincs velünk. Sőt, lehet kérni a közbenjárását, és ilyen formában közösségben maradni vele. Lehet bízni benne, hogy nem a semmibe érkezik, hanem jó helyre kerül, és van még remény a találkozásra, ha nem is ezen a világon. Érthető, ha ezek a hittételek a gyász, vagy az életveszély pillanatában nem tudnak olyan erővel hatni, mint a szorongás, fájdalom, és bár az ember tudja ezeket, sokszor mégsem érzi, mégsem adnak könnyebbséget. De legalább ennyiszer tapasztaltam az ellenkezőjét is emberekkel foglalkozva: igenis sok embernek nagyon sokat jelentett ezekben a pillanatokban a hit! Sokszor magam is megdöbbentem, mekkora különbséget hozhat az a remény, hogy Valaki vár ránk. Arról is többen meséltek már, hogy a legnehezebb időszakokban megnyugvást hozott egy titokzatos jelenlét: Isten, aki velünk van, a legnehezebb pillanatokban is.
„Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.” (Zsid. 2, 18)
Jáki Zsuzsanna
Feltöltve: 2014.11.23.
