Az éneklés szerepe háttérbe húzódott az elmúlt években a gépesítés forradalmával. Amíg a szekéren utazva még lehetett jóízűen együtt énekelni, addig egy buszon, vonaton utazva már kevésbé. Amíg régen a családok a kályha mellett szőve, fonva beszélgettek, énekeltek, a gazdag palotákban együtt muzsikáltak, addig a mai családok életéből hiányzik a közös éneklés, muzsikálás, hiszen szól a TV, rádió, számítógép, mosógép, porszívó, háztartási robot, mely elnémítja az emberi hangot.
Fél évszázada kialakult a zeneterápia tudománya, mely behatóan foglalkozott a legutóbbi kongresszusokon a hangadás elszegényedésének okaival, a beszédszervek működési rendellenességeivel, és a zenét, az éneklést – gyógyító erejét hangsúlyozva – próbálja visszaemelni a köztudatba. Míg régen természetes része volt a mindennapi életnek a hangadás, éneklés, muzsikálás, ápolva ezzel a lélek legmélyebb rétegeit, megszólaltatva fájdalmakat, örömöket, addig ma elzárultak ezen csatornái a léleknek. Tudatosan kell alkalmazni a zenét, éneklést életünk, szervezetünk gyógyítására.
Kutatásokkal mutatták ki, hogy az éneklés során többszörösére emelkedik az immunglobulinok száma a nyálban, tehát erősíti az immunrendszert. Jó hatással van a vérkeringésre, a szerveket átmasszírozza az énekléshez szükséges mély légzés, segíti a lelki harmónia kialakulását. Élettani hatásai felbecsülhetetlenek. Nem véletlen teremtett számunkra Isten hangadó szerveket, s ír a Biblia az Istennek felzendülő énekekről. Ha a léleknek e mélységei elzárulnak, melyeket csak az éneklés tud a felszínre hozni, akkor a testünk betegségei szólalnak meg.
Az éneklés életigenlés. Visszakerülés az élet áramlatába, rezgésébe. A hang szépségét a rezgése adja, ne akarjunk megfelelni egy esztétikai kategóriának. Minél teltebb rezgéssel bír egy hang (a hangadásba bekapcsolódik testünk egésze: has, hát, mellkas, koponya, kar, láb, arcizmok), annál nagyobb élmény mind a hallgatóinak, mind a hangot kiadónak. Vannak értelmi sérült tanítványaim, akik ritkán adnak ki hangot, de időnként megszólal a hang teljessége. Gyönyörű élmény, mindannyiunkban öröm fakad általa.
A hang én vagyok. Ha jó barátságban vagyunk a hangunkkal, s már a reggeli ásítást, nyújtózkodást hang kíséri – ezzel köszöntve a mindig velünk lévő társunkat – sokat tehetünk egészségünkért. Hálásan, érdeklődéssel figyelve testünket átjáró légzésünket, rácsodálkozhatunk a bennünk zajló körforgásra, melyben Isten szerető jóságával találkozhatunk, hiszen ő éltet minket ezáltal. Így távlat nyílik: egyesülhetünk a természet körforgásával, a kozmoszban uralkodó renddel.
Közösségben énekelve segíti az egymásra hangolódást, közös lesz a légzésritmusunk, erősíti az összetartozást. Egy nap se éljünk éneklés nélkül! Ahogy a kisgyermek dúdolgatva ösztönösen megteremti magának a jó érzést, felnőttként tudatosan használjuk az éneklést egyénileg és közösségben, és kisimul az arcunk, a lelkünk.
Örüljünk minden élő hangnak, melyet ki tudunk adni, és amelyet hallhatunk magunk körül. Az éneklés a személyünk megnyilvánulása (mily gyönyörű a magyar nyelv: ÉN-ÉNEK!). Minden hang egyedi hangszínnel, hangerővel, hangmagassággal rendelkezik. Fedezzük fel! Az élő hang pótolhatatlan kincs. A lélek hangja. Ráhangolódva találkozhatunk igazabb önmagunkkal, a körülöttünk élő emberekkel és Istennek egyaránt. Énekeljünk!
Dr. Nacsa Jánosné Dömötör Ildikó
Feltöltve: 2014.03.31.
