Boldogtalannak lenni könnyű. Tenni azért, hogy tudjunk örülni és örömet okozni, lelki erő szükséges. Azonban az ember szívébe van írva az örömelv. Vágyik a boldogságra. Az éneklés, zenélés önkifejező funkciójának újratanulása segíti a pszichés problémák megelőzését, és az örömteli zenélés élményének megszerzését mindenki számára. Yehudi Menuhin egyik írásában közli, hogy az éneklés megelőzte a beszéd kialakulását: „az előember csontvázának maradványai annak a jelét mutatják, hogy mintegy nyolcvanezer esztendővel ezelőtt kezdtük az emberi hangot arra használni, hogy beszéljünk, ugyanakkor azt is sugallják, hogy talán már fél millió évvel korábban énekeltünk”.
Ezt mutatja az a gyakorlat is, hogy egy dadogó, nem beszélő gyermek is képes énekelni, mert a beszéd görcsös szaggatottságát oldja a ritmus, a hangokkal való kapcsolat. Ez a hangokkal való kapcsolat mindenkinek lehetséges. A nagyothalló gyermek átéli a testében a zene rezgését, a nem beszélő gyermek megnyilvánulhat a hangszerek hangján. A tárgyakkal való kapcsolat leképezi az emberi kapcsolatokat. Ugyanúgy átél benne érzelmi hatásokat, mint egy emberi kapcsolatban. Átéli, hogy képes kapcsolatteremtésre. A zenélés, éneklés fejleszti a logikus és érzelmi memóriát egyaránt. Megszabadít a szorongásoktól, a változás elfogadásához segít, több lesz a szociális interakciók száma (mosoly, érintés…) így csökken az elszigetelődés. Az éneklés, hangszeres játék növeli az alacsony értelmi funkciókat, csökkenti az agresszivitást, szabályozza az érzelmi feszültséget.
Zenélni lehet minden eszközzel, ami körülöttünk van. Lehet főzés közben az épp kezünkben lévő eszközökkel, séta közben lehet különböző mássalhangzókkal, magánhangzókkal ritmizálni, vagy épp fütyülve, tapsolva együtt lenni, dallamokat magánhangzókon szabadon megszólaltatni. A hangok gyönyörű kavalkádja lassan harmóniává válik. Elég, ha valaki elkezdi, s az új élmény hamarosan megszokott tapasztalat lesz, és egyre több örömöt okoz. Mert jó együtt zenélni. Kokas Klára a muzsikát örömterápiának hívja. Néha katonákat lelkesítettek vele (katonadalok), máskor az anya használja gyermeke megnyugtatására (altatódalok), ha kell, a gyászolóknak segíti kiénekelni a fájdalmat (siratódalok) vagy épp az életünk eseményeit örökíti meg (balladák), s a munkát segíti (munkadalok).
Bátran szólaltassuk meg testünket, mint a mindig velünk lévő hangszerünket! Diákjaimmal gyakran dobolunk zenére a testünkön (has, váll, fej, comb..), és ez nagy örömet jelent számukra. Azonban, ha hangszert szeretnénk vásárolni, mindig a legjobb rezgésű hangszert válasszuk. Nagyon jók a rezgőtálak, nyelvdobok, gongok, esőbotok, óceándobok, melyekkel mindenki tud és szeret játszani. Sose vegyünk játékhangszert, elektronikus hangszert, mely csak feszültséget kelt hosszú távon hallgatóiban és művelőiben egyaránt.
Fontos tudnunk, hogy kétféle hallásunk van. Egyik a dobhártyán, másik a csontokon keresztül. A csontvezetés belső világunk hallását és tapasztalását biztosítja, segít benső énünk megőrzésében. A légvezetéses a külvilág akusztikus ingereivel kapcsol össze és lehetővé teszi, hogy kapcsolatot tartsunk a külvilággal. Ezért érdemes még egy idős otthon elfekvő osztályán, illetve egy inkubátorban lévő koraszülöttnek is egyaránt énekelni. A csonthallás az első és utolsó képességünk, mely mindig aktivizálható és általa élet fakad.
Karl Adamek német professzor szerint a betegség „zenei” probléma. Disszonáns rezgés érzelmeink és intellektusunk között, a test és a lélek között. A személyiség elnémult, elhangolódott húrjait énekléssel be lehet hangolni, újra megszólaltatni. Szólaljanak meg az elnémult húrok!
Dr. Nacsa Jánosné Dömötör Ildikó
Feltöltve: 2014.04.20.
