„Örömre derülnek, kik rátekintenek”
Zsolt 34,6
Ha ez ember feltekint Jézus Krisztusra, akkor olyan változáson megy keresztül, amelyhez képest a legnagyobb forradalom is csak apróság. Ez a változás egészen egyszerűen abban áll, hogy aki Őrá feltekint, Őbenne hisz, azt itt, a földön Isten gyermekének nevezhetik és Isten gyermeke lehet. Ez belső változás, amely azonban lehetetlen, hogy csupán belső legyen és maradjon, sokkal inkább miközben végbemegy, hatalmas erővel tör kifelé. Az ilyen ember számára nagy, ragyogó és állandó fény csillan fel. És ez a fény tükröződik vissza az arcában, a szemében, a viselkedésében, a szavaiban és a hozzáállásában. Az ilyen ember éppen a gondjai és szenvedései közepette, minden sóhajtozása és zúgolódása ellenére örömet él át: nem olcsó és felszínes, hanem mély, nem átmeneti, hanem tartós örömet. És éppen ez az öröm teszi őt magát – akkor is, ha esetleg még mindig szomorú és megviselt – olyan emberré, akin jól látható, hogy alapjában véve boldog. Mondjuk ki nyugodtan: kapott valamit, amin nevethet, és ezt a nevetést akkor sem tudja elharapni, ha egyébként egyáltalán nincs nevetnivalója: nem gonosz, hanem jó nevetés ez, nem gúnyos, hanem kedves és vigasztaló; nem is diplomatikus nevetés, ahogyan az a politikában megszokottá vált, hanem őszinte, a szív legmélyéből jövő nevetés.
Karl Barth
(Szemvillanások. Elgondolkoztató szövegek (szerk. Eberhard Busch, ford. Zámbóné Tóth Emese), Kálvin Kiadó, 2006, 11-12.)
Feltöltve: 2013.11.24.
