– A mentősről általában az a kép él bennünk, hogy olyan ember, aki „mindig toppon van”. Amikor találkozunk vele, a helyzet magaslatán kell állnia, támaszt kell nyújtania. A mentőzés állandó készenléti állapot. A beteget gondozó hozzátartozó életében is van egy ehhez hasonló kihívás: az állandó készenléti helyzet. Lelkigondozói szemmel, Ön szerint mi teszi lehetővé, hogy a készenléti állapotot akár hosszú távon bírni lehessen?
– Mindenekelőtt fontos tudatosítani, hogy emberek vagyunk, és hibázhatunk. A határokat feszegető helyzetek után fontos az esetek átbeszélése, az átélt stressz, félelmek oldása. Talán az a legfontosabb, hogy legyen valaki, akivel tudunk beszélgetni minderről. A saját stratégiám az, hogy mielőtt elkezdem a munkát, megpróbálom magam elhelyezni a dolgok rendjében, tudatosítani a szerepemet, hogy érezzem, nem minden rajtam múlik. Óriási felelősség ugyanis úgy dönteni, hogy tudjuk, a beteg ember talán másképp döntene. Például, hozzátartozóként abban a helyzetben találjuk magunkat, hogy kórházba kell vinni az édesanyánkat, aki viszont kézzel-lábbal ellenkezik. Megpróbálom tehát tudatosítani, hogy a döntésben nagyon figyeljek arra, hogy a másiknak, a betegnek mi a legjobb. Segít az a tudat, hogy én csak eszköz vagyok – a Gondviselés, a Sors, Isten eszköze, aki támogat engem abban, hogy valóban úgy tudjak jelen lenni, ahogyan az a másik embernek ténylegesen a legjobb.
– Nagy kísértés a tökéletesség igénye: gyakran nagy súllyal nehezedik ránk az, hogy minden rajtunk múlik. Sokszor nem látjuk azonban előre egy-egy döntés következményét, illetve egy jó döntésnek is lehet „rossz vége” – s ez mégsem jelenti biztosan azt, hogy maga a döntés rossz volt. A döntés felelőssége teher – ezt a terhet csökkenti, ha tudatosítjuk, hogy sem jövőbelátók, sem mindenhatók nem vagyunk. A hiba, tévedés lehetőségének megengedése is fontos.
– Így van.
– Ahhoz, hogy folyamatosan helyt álljunk egy beteg mellett, szükségünk van erőforrásokra. Mi az, ami véleménye szerint elősegíti a betegek melletti intenzív jelenlétet?
– Számomra az elsődleges töltekezés a küldetéstudat: időről időre átgondolni, miért vagyok ott, ahol vagyok? Mert Isten odaállított, rám bízta ezt a feladatot. Isten gyermekeként élem meg önmagam, és örömteli érzés az, hogy az Ő eszköze, társa lehetek a szolgálatban. Nagyon sokat jelent a feleségem, akivel tudunk beszélni mindarról, amit megélünk. A saját munkám fontos számára is, érzem, hogy büszke rá. A beszélgetéseinkben fontos a visszajelzés, a másik szemszögének megismerése, ami tágabb perspektívákat nyit meg.
Ahhoz, hogy lélekben rendben legyek, fontos, hogy testben is jól legyek. Mióta rendszeresen futok, nem fulladok, amikor leguggolok a beteghez. A sportban feloldódik a bennem levő feszültség, és folyamatosan olyan kondícióban vagyok, hogy könnyebben segítek a betegnek fizikálisan is.
Emellett fontos számomra a humor, a nevetés, a jókedv. A derű alapvető az életemben, és rengeteg energiát felszabadít. Rengeteget nevetünk a gyerekeimmel is. Fontos, hogy önmagamon is tudok nevetni! Lényeges, hogy az érzelmeinket át tudjuk élni, akár negatívak, akár pozitívak. Beteg hozzátartozó mellett különösen fontos lehet az, hogy megengedjük magunknak a jókedvet. Attól, hogy beteget ápolunk, még jogunk van nevetni! Sőt, még nagyobb szükségünk van derűre, hogy a lelkünk nehézzé vált levegőjét megmozgassuk, és újra és újra megérezzük, hogy kitágul a lelkünk.
Fontos a lazaság is. Megvan a mának a maga baja. Legyen bennünk elengedés! Nem Pató Pál szemléletre gondolok, hanem rangsorolásra: arra koncentráljunk ami igazán fontos. A közös élmények hangsúlyosabbak, mint a feladatok. Egy olyan helyzetben, amikor beteg hozzátartozót támogatunk, és szinte csak feladatok vannak az életünkben, kötelességünk keresni azokat az alkalmakat, amikor pozitív élményeket élhetünk át. Gyökér nélkül nem tud fejlődni a növény. A gyökér megtartó erő – ilyen az az élmény is hogy időnként kitekintsünk abból a nehézségből, amiben vagyunk, és levegőt tudjunk venni. Legyen erős kapcsolatunk önmagunkkal. Ne legyen bennünk bűntudat, fogadjuk el azt, hogy nem tudunk mindent megadni, viszont örüljünk annak, amit meg tudunk adni!
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2017.08.13.
