Kirándulás, túrázás, zarándoklat: milyen jó útra kelni, újra felfedezni emberi tempónkat, közben megcsodálni a bennünket körülvevő tájat, találkozni először külső, majd belső határainkkal, s egyszer megérkezni oda, ahová oly sokáig úton voltunk. Mert útközben találkozhatunk önmagunkkal és velünk tartó vagy más embertársainkkal, s ezek a találkozások nemcsak a pillanatnyi utunkat segítik, hanem belső utunkat is, amelyen emberségünk célja felé haladunk.
Bár nem így szoktuk olvasni, a Szentírás is úti-könyv: mindjárt az elején a pusztában vándorló néppel – s a vele vándorló Istennel – ismerkedhetünk meg, majd láthatjuk a szinte állandóan úton lévő Jézust, később pedig vándorló apostolait. Szent Márk evangélista segítségével vessünk egy pillantást az úton lévő Jézusra, s az őt körülvevő útitársakra!
Mk 10,32 Úton voltak Jeruzsálem felé felfelé haladva, és Jézus ment előttük, és csodálták, követői pedig féltek. És újra maga mellé véve a tizenkettőt elkezdte elmondani nekik a rá váró dolgokat: 33 „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra ítélik őt, és átadják őt a pogányoknak, 34 és kifigurázzák őt, és leköpik őt, és megkínozzák őt, és megölik, és három nap múlva feltámad.”
Jézus nem először van úton tanítványaival, megszokták már ezt az életformát. Az evangélista pontosan leírja az útvonalat: a főváros felé haladnak a Jordán völgyében északról dél felé, több száz méterrel a tenger szintje alatt, hogy majd Jerikótól egy hosszú hegymászás után az Olajfák hegyén átkelve beérjenek Jeruzsálembe. Jeruzsálem az a hely, amelyet Isten választott ki, ahol az emberek találkozhatnak vele. Itt volt a zsidóság egyetlen temploma, ahol különösen a nagy ünnepeken sok ezer ember ünnepelte a Vele való találkozást.
Amikor Jézus Jeruzsálem felé tart, az ő útja kicsit más. Hiszen ő éppen azt hirdette, hogy Isten Országa elközelgett, Vele nemcsak a templomban, hanem mindenütt lehet találkozni. Talán amikor Jézus felér Jeruzsálembe, végre láthatóvá válik Isten Országa, az ő uralma, s kitör a világbéke?
Ezen az úton most Jézus megy elöl, ő mutatja az utat, s a tanítványok kissé lemaradva követik. Mindenki megcsodálja: sokat hallhattak már róla, sokan beszéltek csodáiról, tanításáról, s most itt van, itt halad el. Ám Jézus most nem áll meg, nem beszél, nem gyógyít, halad előre. Halad külső-belső célja felé, hogy akik követik, egykor valóban megérkezhessenek. A tanítványok pedig félnek. Nem tudjuk mitől, nem tudjuk miért, ám talán sejtjük, hogy megérzik: Jézus most máshogyan megy előttük, mint máskor. Talán céltudatosabb, talán csendesebb, talán elszántabb. Jézus tudja, hová megy.
S Jézus nem hallgatja el tanítványai elől sem jelen útjuk célját: az Isten Országa nem úgy érkezik el Jeruzsálemben, ahogyan azt ők most várják. Nem lesz nagy ünnepség, most még nem lesz nagy megérkezés-élmény, mert a belső út akkor kezdődik, amikor külsőleg megérkeznek. Jézus belső útjának két része lesz: először is kézről kézre jár, majd egyre súlyosabb kínok várnak rá; de az utolsó szó nem a kínzóké és hóhéroké, hanem az életé: harmadnapra feltámad.
A tanítványok ettől a belső úttól félnek. Attól, hogy most vagy később nekik is hasonló utat kell bejárniuk. Mert ezt a halálárnyékos belső utat sem ők, sem más nem kerülheti el. Ezért oly könnyű együttérezni a tanítványokkal, s ezért oly könnyű megcsodálni az elöl haladó Jézust. El-elfáradva belső utunkon jót tesz fizikailag is útra kelni, követni az elöl haladó Jézust. Mert bármily félelmetes is ez az út, Jézus azért megy elöl, hogy előkészítse nekünk a megérkezés örömünnepét.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2017.08.31.
