Két szentírási szakaszunk szokatlan közvetlenséggel szólít meg bennünket. Péter apostol levelében mintha pont nekünk írna, akik Húsvét öröme közepette is kicsit szomorkodunk a minket érő…
„35Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. 36Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: »Íme, az Isten Báránya.« 37A két tanítvány hallotta szavait, és követték…
Reini, Gyökössy Endréné svájcban nevelkedett gyermekként, Magyarországon élt férjével, de igazi hazájának mindig a mennyeit tartotta. Visszaemlékezéseiben erről is beszél, megosztja velünk élete rejtett forrását,…
„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27) Ha ennek az igének a szem előtt…
Amikor nehézségekkel találjuk szembe magunkat, érintődik a hitünk, Istennel való kapcsolatunk is. Jelenthez ez sok mindent: lehet, hogy épp elbizonytalanodunk, sőt, akár dühösek vagyunk a…
Oloffson Placid atya nevét sokan ismerik: a bencés szerzetes atya megjárta és túlélte a gulágot, ahol 10 évet töltött hadifogságban. Azóta sokaknak adott erőt üzeneteivel, „túlélési szabályai”…
Húsvét közeledtével az emberi méltóság kérdése különösen is szívbemarkoló módon visszhangzik Krisztus követőiben. „Íme az ember!” (Jn 19, 5) – mondja Pilátus, miután Jézust megostorozva,…
„Isten boldogságra teremtett bennünket. Azt akarta, hogy elérjük a belső megnyugvás, a biztos remény lelkiállapotát. A boldogság nagyon érdekes, mély titok. … Jézus a boldogság…
„A boldogság olyan lelkiállapot, amikor valakinek biztos jövőképe van. Töretlenül reméli, hogy eléri a jövőt, a reménység pedig belső nyugalmat és békét biztosít számára.” …
Alig egy hónapja történt: Ferenc pápa Csíksomlyóra látogatott, és szentmisét mutatott be a Hármashalom oltárnál. Szavai újra és újra utat mutatnak, erőt adnak útkeresésünkben. A…