Ősidőktől ismert, hogy az ember életútja során, életkora szerint különböző módon szembesül az öregedéssel, és öregkorral, – és sajátosan viszonyul…
Sok olyan időssel találkozhattam, akiknek az életét szépnek, vonzónak láttam, kialakult bennem egy vágyakozás, de jó lenne így megöregedni…
Időskorban a már többször említett veszteségek mellett az egészség megromlásának esélye is nagyobb…
Magyarországon több mint kétszázezer ember él Alzheimer-kórral, a nyolcvan év feletti lakosság több mint 20%-át érinti,
„Hisszük, hogy az idősödés a leghétköznapibb emberi tapasztalás, amely az ígéret szivárványaként ível át az emberiség közössége fölött. Olyan mélységesen emberi, hogy képes áttörni a…