1Jn 4,7-10
Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe, amikor legalább egy rövid időre megpróbálunk félretenni minden ellentétet és együtt örülni, ünnepelni. A harmónia persze nem mindig sikerül úgy, ahogyan elterveztük, mégis érezzük, milyen jó lenne ilyen ünnepi hangulatban élni egy-egy rövidebb-hosszabb időre. A karácsony és az arra való készület évről évre emlékeztet, hogy szeretetre lettünk teremtve. Ám megmarad a nagy kérdés: mi a szeretet? Honnan van, hogyan lehet elmélyülni benne? Szt. János első levelében erre a kérdésre is választ találunk.
1Jn 4,7 Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istenből van. És mindenki, aki szeret, Istenből lett, és ismeri Istent. 8 Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet. 9 Így nyilvánult ki az Isten szeretete bennünk: az egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa. 10 Ebben áll a szeretet: nem abban, hogy mi szerettük Istent, hanem abban, hogy ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a bűneinkért.
János itt elsősorban nem szép és elvont igazságokat szeretne közölni velünk, hanem élete meghatározó tapasztalatát. Hiszen mindannyian megtapasztaljuk, hogy nem tudjuk úgy szeretni a hozzánk közel álló embereket sem, ahogyan azt valóban szeretnénk. Mert az igazi szeretet isteni forrásból fakad, s csak amikor ezt a forrást megtaláltuk, és amikor ebből merítettünk, akkor tanulunk meg valóban szeretni.
Teljesítményközpontú világunkban hozzászoktunk ahhoz, hogy magunkból induljunk ki, önmagunkat tegyük meg a dolgok mércéjévé. Emberként azonban mindig rászorulunk másokra, úgy vagyunk megalkotva, hogy kevesek vagyunk önmagunknak, s így mindig szükségünk van másokra. Bármennyire is szégyelljük és rejtegetjük hiányainkat, azok megmaradnak, s úton-útfélen jelentkeznek. Ám éppen az a hiány tesz bennünket alkalmassá arra, hogy befogadjuk a szeretet, a másik ember, ill. Isten közeledését. Nincs annál boldogítóbb tapasztalat, mint amikor megtapasztaljuk, hogy fontosak vagyunk valakinek, aki nemcsak a dolgainkat, hanem bennünket szeret. Isten sem arra kíváncsi, hogy mit kaphat tőlünk, hanem meg akar ajándékozni – ezért küldi el Fiát, aki egészen egyszerűen, kiszolgáltatottan, gyengén érkezik. A jászolban fekvő Gyermek szegény, kiszolgáltatott, nem állnak előtte biztonsági őrök. Ő nem védekezik és nem rejtegeti szükségleteit. Úgy adja magát kezünkbe, ahogyan van: minden örömével, egyszerűségével és szegénységével. Így mutatja meg Isten az ő szeretetét.
S éppen itt, e Gyermek jelenlétében tanulhatunk meg mi is szeretni: önmagunkat adni, s amiben tudunk, a Gyermek és embertársaink javára válni. Szívünk mélyén tudjuk, hogy ez lényünk egyik legmélyebb vágya, s ha e vágyat követjük, a boldogság és az ünnep útján járunk. Karácsonykor az Isten újra meghív: fogadjuk be őt olyan egyszerűen, ahogyan ő adja magát, s adjuk oda magunkat olyan egyszerűen, ahogyan tőle tanultuk. Így tanuljuk meg, mi is a szeretet, így ismerjük meg Istent, s így lesz jelen Isten az életünkben – nagy szavak és hőstettek helyett a maga egyszerű nagyszerűségében.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2016.12.18.
