Jn 12,20-33
Általában nem szeretjük a nehézségeket. Tudva-tudatlanul arra törekszünk, hogy fenntartsunk egyfajta egyensúlyt, s amikor ezt mégis elveszítjük, átélünk egy kisebb világvége-élményt. Az egyensúly biztonságából könnyű erről beszélni és írni, átélni annál nehezebb. Mert ilyenkor tapasztaljuk meg végességünket, esetlegességünket, túlságosan is szűk határainkat. Jézusra is úgy tekintünk, mint egy olyan személyre, aki megállja a helyét, aki nem inog és rendül meg, aki mindig feltalálja magát. Vessünk egy pillantást arra, hogyan tartja meg Jézus az egyensúlyt akkor, amikor egész életműve a csőd szélére kerül! Nagyhéten, miután a főtanács már eldöntötte Jézus vesztét, szem- és fültanúi lehetünk egy olyan beszélgetésnek, ami megmutatja, hol gyökerezik Jézus biztonsága.
Jn 12,20 Voltak pedig bizonyos görögök az ünnepre imádkozni jövő zarándokok között. 21 Ezek odamentek hát a galileai Betszaidából való Fülöphöz, és kérték őt mondván: „Uram, látni akarjuk Jézust.” 22 Jön Fülöp, és mondja Andrásnak, jön András és Fülöp és mondják Jézusnak.
23 Jézus pedig válaszol nekik mondván: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessen az Emberfia. 24 Bizony, bizony mondom nektek, hogyha a búza magja földbe esve nem hal meg, maga marad egyedül; ha pedig meghal, sok termést hoz. 25 Az életét szerető elveszíti azt, és az életét evilágban gyűlölő az örök életre őrzi meg azt. 26 Ha engem valaki szolgál, engem kövessen, és ahol vagyok én, ott lesz az én szolgám is. Ha valaki nekem szolgál, becsüli majd őt az Atya. 27 Most a lelkem megrendült, és mit mondjak? Atyám, ments meg ebből az órából? De ezért jöttem ebbe az órába! 28 Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” És jött egy hang a mennyből: „És megdicsőítettem és majd újra megdicsőítem.” 29 Az ácsorgó és ezt halló tömeg mondta: „Mennydörgés volt”, mások mondták: „angyal beszélt hozzá”. 30 Válaszolt Jézus és mondta: „Nem értem lett ez a hang, hanem értetek. 31 Most van e világ ítélete, most e világ fejedelme kidobatik. 32 És ha én felemeltetem a földről, mindenkit magamhoz fogok vonni.” 33 Ezt pedig mondta jelezvén, milyen halállal fog meghalni. (ford. Csernai B.)
Bár Jézus népszerűségének köszönhetően nemzetközi kapcsolatokat teremthetne, ő most mással van elfoglalva: közelgő halálával. Igazi krízis ez: az általa választott életstílus, az általa hirdetett üzenet, az általa alapított közösség kerül végveszélybe, amikor ő maga szembenéz közelgő halálával. (A mi krízis szavunk egyébként görög eredetű, eredeti jelentése ítélet, s ebben a részletben is megtaláljuk, amikor Jézus a világ ítéletéről beszél.)
Jézus megrendül. Tudja, hogy elérkezett az óra – életének sorsfordulója, amikor élete beteljesedik. Ez a beteljesedés azonban szétfeszíti a szűkös emberi kereteket, ez a beteljesedés több, mint ami egy emberi életbe belefér. Jézus mindent odaad, s ennek a nagy ajándékozásnak a pillanata Jézus órája – így Jézus igazi órája halálának órája. Nagyon jól tudja, hogy ez az óra fájdalmas, megborzong tőle, mégis vállalja, mert látja az értelmét, a célját – a nagy ajándékozás lehetőségét. Mindez semmit sem vesz el ennek az órának a félelmetességéből.
Jézus feltárja előttünk az emberi élet alaptörvényét: a fenntartás nélkül odaadott élet hatalmának törvényét. A búzaszem megmaradhat önmagának, megmaradhat egyedül, megőrizheti az identitását, s ezzel biztosíthatja saját magányát – saját értelmetlenségét. Ez az életmegőrzés vezet el az élet elveszítéséhez. A búzaszem élete akkor teljesedik be, amikor a búzaszem elhal, és új növény lesz belőle. Áldozat nélkül nincs győzelem – önátadás nélkül nincs növekedés – Jézus halála nélkül élete és tanítása üres fecsegés volna. Jézus – megrendülése ellenére – nem retten vissza ettől az órától, nem retten vissza a földbe hullástól, hanem szembenéz a felfoghatatlannal, a pusztulással. Határozottan lépdel felé, mert tudja, hogy ez az élet paradox útja. Minden más – talán logikusabb – út végső soron a magány zsákutcájába vezet.
Eközben Jézus krízisről, ítéletről beszél. Nem saját kríziséről, hanem ennek a világnak a kríziséről. Ez a világ Jézus szemében nem az emberi világ vagy a teremtett világ, hanem az önmagukba forduló magányos emberek képmutató világa. Amikor Jézus rálép a szenvedés útjára, leleplezi e világ álságos látszateredményeit, s megmutatja, hogyan lehet teljes életet élni – olyan életet, ami nem függ a körülményektől, hanem formálja azokat. Jézus éppen azért rendíthetetlen, mert sebezhető, mert kivégezhető, de nem tántorítható el önmaga, saját élete odaadásától.
A görög zarándokok látszólag csalódottan kénytelenek távozni: ahelyett, hogy illedelmesen bemutatkozott volna nekik, Jézus csupán virágnyelven közölte velük, hogy hamarosan meg fog halni. Jézus azonban így sokkal mélyebben és lényegre törőbben láttatja magát, mintha csak bemutatkozott volna. Nemcsak külsőleg láthatták őt, hanem szavaival betekintést engedett lénye és küldetése mélyébe. Jézus a krízisben, a kiszolgáltatottságban, a kereszten válik igazán láthatóvá: itt ismerjük fel életének lényegét, az önátadását. János evangélista éppen ezt nevezi igazi dicsőségnek. Így Jézus legmélyebb krízisével szembenézve és azt átélve mutatja meg, honnan fakad a legnagyobb fényesség, hol ragyog fel a legnagyobb dicsőség.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2013.11.03.
