(Rm 8, 12-17 alapján)
Az egyházi esztendő első felében, ádventtől pünkösdig arról szól a vasárnapok üzenete, hogy mit tett Isten értünk. A következő félévben, a szentháromság vasárnapjain – a sokszor helytelenül nevezett ünneptelen félévben – pedig arról szólnak az igehirdetési alapigék, hogy mit vár el tőlünk Isten. Ezen belül a mai ünnepünk üzenete egyrészt azt hirdeti, hogy óvakodjunk a hamis prófétáktól, hamis tanítóktól, ahogyan az ünnep evangéliumában is hallottuk. Másrészt pedig arról szól, hogy a Krisztusban hívőnek – miután új életet nyer – el kell szakadnia az óemberétől. Aki szüntelenül keresi a helyét bennünk és rendszeresen vissza akar térni, hogy újra elfoglalja életünkben a Krisztust megillető helyet. Ahol megtérésünk előtt trónolt.
Ez utóbbi üzenetről szól a mai nap epistolája, az igehirdetési alapige. Pál apostol jól tudja, hogy az ember életében a test és a lélek harca egy állandó folyamat, ami egészen a halálig tart. Ebben a világban, ebben az életben, az örök élet előszobájában, földi testbe vagyunk zárva. Ebben kell leélni az életünket. Ezért tudat alatt is úgy érezzük sokszor, hogy mindezért hálásnak kell lennünk a testünknek. Azért, hogy befogad bennünket, mintha adósak lennénk neki. Ez jól kiábrázolódik például a testápolás hangsúlyozásában. A reklámoknak a nagyon nagy százaléka testápolókat hirdet. A hajsamponoktól kezdve az arcápolókon, bőrápolókon, tusfürdőkön keresztül egészen a körömgomba gyógyításáig minden azt hirdeti, hogy áldozzunk a testünkre. Hogy szebbek legyünk, kortalanoknak tűnjünk, és elhitetik velünk, hogy a lelkünk is szebb lesz, ha ápolt a testünk. Ha megadjuk, amivel adósok vagyunk neki.
Pál elég egyértelműen fogalmaz, és szavai mintha ünneprontók lennének egy ilyen gondolkodásvilágban. Nem vagyunk adósai a testnek, hogy test szerint éljünk. Mivel nem a testnek vagyunk adósok, ne gondoljuk azt, hogy test szerinti élettel törleszthetjük adósságunkat. Mert ennek a következménye halál! Ezen nincs mit szépíteni, legfeljebb nem akarunk tudomást venni róla, hogy amit annyira kortalannak akarunk álcázni, azon egyszer mégis erőt vesz az enyészet, a halál, Isten minden embert elérő ítélete.
Pál a választ is megadja. Ő a test megöldöklését várja tőlünk. Persze nem szó szerint jelent ez öncsonkítást vagy öngyilkosságot. Hanem azt, hogy ne engedjük, hogy a test irányítson, ne engedjük, hogy ösztöneink, különféle vágyaink, önzésünk, birtoklási vágyunk, és hasonlók határozzák meg életünket, döntéseinket és cselekvésünket. Mert így csak növelni fogjuk adósságérzetünket, nem pedig csökkenteni, törleszteni.
Luther áhítatoskönyvében egy párhuzamos igehely kapcsán olvashatjuk a reformátor gondolatait erről a témáról. Azt írja Luther: A bűnnek ez a Lélekkel való megöldöklése úgy történik, hogy az ember megismeri bűnös nyomorúságát s mikor a bűnös kívánságot gerjedezni érzi, mindjárt rajtaüt. Magát Isten igéjével és a bűnbocsánat hitével erősítve, ellenáll. Nem egyezik bele a bűnbe és azt cselekedetté válni sem engedi. Ez a különbség a szentek és hitetlenek között, akik Lélek nélkül járnak, vagy a Lelket immár elvesztegették. Mert bár a hívők is testükben hordják a bűnös kívánságot, akár csak a hitetlenek, ámde megmaradnak mégis a megtérésben és Isten félelmében. Megőrzik hitüket is, hogy a Krisztusért bocsánatot nyernek, mivel hogy nem tárnak ajtót a bűnnek, hanem ellenállnak.
Ennél egyértelműbben nehéz lenne megfogalmazni ezt.
Az igeszakasz másik üzenete ahhoz kapcsolódik, hogy akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Minden következménnyel együtt. Hiszen öröklésről beszél Pál. A gyermek örökösként élhet az atyai házban. És mit örökölhetünk Istentől?
Ha meghalljuk ezt a fogalmat valamiféle érték jut eszünkben, amit elnyerünk és felélhetünk. Amit Istentől örökölhetünk az a múlandó világban felfoghatatlan. Mert ez az el nem múló világban a vele való együttélést jelenti. Birtoklás nélküli részesedést. Amikor a testre már nem is emlékszik senki. Ha belegondolunk, itt mérhetetlen kiváltságról beszél Pál apostol, hiszen ez azt jelenti, hogy szinte egy szintre helyezi a megtérés utáni hívőket Jézussal, egyszülött Fiával. Hozzáteszi: Ha vállaljuk a vele való sorsközösséget, ami bizony elsősorban a kereszthordozásban nyilvánul meg. Hát nekünk ilyen hatalmas örökségünk van, ami a világ fiainak nem adatik meg. Nekik csak sírig tartó örökségük van. Nekünk örökkévalóságig tart.
Pál korában a családi munkamegosztás keretében a rabszolgáknak előírták, hogy mi a feladatuk. De a fiak sem tehettek bármit, amit csak akarnak. Az apa felügyelete alatt és útmutatása alapján végezték a munkát. És nem kényszerből tisztelték apjukat, hanem a szülő iránti szeretetből. Ugyanilyen kapcsolatot vár el tőlünk Isten. A Szentlélek vezetését, amely a mi lelkünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ezt a fiúságot nem mi találtuk ki, nem a vágyaink valamiféle kivetítéseként állt elő, hanem Isten maga adja tudtunkra. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.”
Azt azért fontos hangsúlyozni, hogy ez nem a mi jóságunk vagy tökéletességünk miatt lehetséges. Jézus váltsághalála hozta el számunkra azt a lehetőséget, hogy a „harag fiai” létállapotból az „Isten gyermeke” létállapotba kerüljünk.
Az üdvösség tekintetében pedig nincs szabadságunk. Akiket Isten a gyermekeivé fogad, azok részesülnek Lelke áldásaiban és vezetésében is. Ez a titka a keresztyén életnek. Többé nem a testnek élni, nem a test adósaiként élni, hanem Isten Lelke által vezérelten járni már itt a földi élet vándorútján is.
A híres madáchi mondat, a gép forog, az alkotó pihen nem helytálló arra nézve sem, hogy az Úr elkészítette volna az üdvösség útját Jézus Krisztusban, aztán tisztelve minket félrehúzódik. Várván, hogy mit kezdünk a mennyország ígéretével. Nem, az ige azt mondja, hogy nem csak értünk, de bennünk is munkálkodik Isten az Ő Lelke által.
Összegzésül, Pál egyszerűen fogalmazza meg a keresztény életet. Az nem a testnek szóló adósságtörlesztés, nem is feladatok verejtékes megoldására való törekvés, jócselekedetek sokasága, hanem az egykor elveszített gyermekség, vagy más szóval emberség visszanyerése, mely ebből adódóan öldöklő küzdelmet jelent a bűn, a test, a világ és az Ördög ellen.
Adja Isten, hogy valóban naponként meg tudjuk öldökölni a bennünk újra és újra megelevenedő óemberünket, hogy így egész életünk naponkénti megtérés legyen.
Ámen.
Menyes Gyula
evangélikus lelkész
Elhangzott: 2016. július 17-én, a Felpéc – Kajárpéci templomokban.
Feltöltve: 2016.09.11.
