Futó Károly atya vallja, hogy „… a beteg ember is lehet boldog! Csak öröm vár ránk, ha… tudjuk, mit jelent az élet, az ünnep, ha látjuk létünk értelmét.” Károly atya tanúságtevő élete, bölcsessége, a szenvedésben, betegségben is megtartott öröme, humora sokak számára jelent napról napra fényt, bátorítást az úton.
– Karácsony közeledtével témánk a várakozás, találkozás, ünnep. Számodra miért fontos az ünnep?
– Ha az ember halad egy úton, és időnként meg nem pihen, előbb-utóbb nem látja már a célját, és elfárad, abbahagyja. Az ünnep számunkra a cél egyik előjele. Például Karácsony előjele annak, hogy találkozhatunk a Jóistennel. Az ünnep megpihenés is, mert a mindennapokban, a hétköznapi dolgokban megfáradunk, elszürkülünk és szükségünk van töltekezésre. De már a készület öröme is fontos. Miért örül mindenki előre? Mert ilyen öröm nélkül nem bírnánk ki életünk végéig. Az ünnep tehát egy olyan nélkülözhetetlen dolog, mint az oázis az utazónak a Szaharában.
– Ha az ünnep képes kiemelni a hétköznapokból, és erővel feltölteni, nem csak Karácsonykor, hanem tudatosan, rendszeresen az életünkbe kell iktatni ünnepeket…
– Igen, ahogyan egy napnak is megvan a maga menete: nem egyfolytában dolgozunk reggeltől estig, hanem közben étkezünk is, pihenünk is. És egy-egy történés más-más súllyal bír. Ez nagyobb időszakokra is igaz. Vannak hangsúlyosabb és kevésbé hangsúlyos napok, az ünnepek sem egyforma súlyúak, pl. Karácsony és Húsvét kiemelkedik, mint a hegyek között a Himalája. De nem minden hegy Himalája, hegy a Gellért hegy is. A kis ünnepek éppoly fontosak, mert elősegítik egyik napot a másik után, simábbá teszik az élet folyását, és így jutunk el a nagyobb ünnepekhez. És ha jól meggondoljuk, a végső ünnep, amikor célba jutunk, amikor Istennel találkozunk, megmutatja azt, hogy egész életünkben sok, kisebb-nagyobb, de egymást erősítő ösztönzést kapunk az ünnepekből. Az ünnepek olyanok, mint a folyóban levő kövek, amelyeken átugrál valaki a másik partra – így jutunk a mostani életünkből a másik partra, az örök üdvösségre.
– Az ünnephez szorosan hozzátartozik a várakozás.
– A várakozás olyan, mint amikor az étkezés előtt az ember megéhezik. Egyfolytában nem tudnánk étkezni, de egyfolytában ünnepelni sem lehetne, mert elveszne az értéke, amiért igazából van: a felüdítés, az erőt adás a további dolgokhoz, s a remény ami ebből fakad. Ugyanúgy bele lehet fáradni az ünnepekbe is, mint ahogy az ember belefárad a munkájába. Ha a munkában nem állnánk meg, akkor megszakadnánk. A Jóisten nem akarja, hogy megszakadjunk, hanem azt szeretné, hogy mikor elernyedtünk, feltöltődjünk, és újra erősek, hatékonyak, és boldogok tudjunk lenni. A jó étel egyik titka, hogy ritkán eszünk olyan jót. Ha az ember mindig csak a finomságokat enné, már nem is szeretné. Az emberi természetben benne van a változatosság vágya, meg a haladásnak a vágya is. A haladás azt jelenti, hogy egy kicsit mindig többet és nagyobbat kapunk a következő állomásban. Amikor egy kisgyerek a karácsonyt megéli, sok csillogást kap, aztán a későbbiekben már egy belátást, hogy milyen jó, hogy eljött Jézus, amikor pedig üdvözülünk, személyesen jelen lesz számunkra a mennyországban az Úr Jézus: az lesz az ünnepek ünnepe.
– Az igazi ünnep számodra találkozás?
– Találkozás is. Találkozás egy várt dologgal. Ez lehet egy személy, de lehet egy olyan esemény is, amikor az ember valamilyen nagy örömben megnyugszik. Ha egy szeretett személy névnapja érkezik, nem az ajándék a lényeges, amit adunk vagy kapunk, hanem a találkozás öröme. Ha mindig együtt lennénk, a szeretet nem lenne kisebb, de az átélése csak úgy valósulhat meg igazán, ha újra megtapasztaljuk az újdonságát, mintha most fedeznénk föl. Az ünnepeket is újra és újra fel kell fedezni. Újra fölfedezzük az örömöt, és mélyebben az élet értelmét, a célt. Olyan ünnep, amelyik csak pillanatnyi örömöt ad, az nem ünnep, inkább csak pótlék. Ezért az ünnepeknek mindig lelke van. A lelke azt jelenti, hogy van benne valami érték, amire jogosan vágyódunk. Egy szeretett találkozás, egy olyan emlékezés, amelyik újra meggazdagít bennünket. Az egymás után következő napok nem ünnepek önmagukban, olyanok, mint az országút, amelyen menetelünk, egyik lépés a másik után. Ha nem lenne közben egy ház, vagy egy emlékoszlop, ahol megálljunk, akkor hiányozna az, amit az ünnep ad: hogy érdemes menni. Akkor nem célunk lenne, csak foglalkozásunk, nem lenne változatosság, csak egyhangúság.
– folytatjuk –
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2014.11.30.
