Megszelídített félelmek
Bea hosszú ideje ápolja idős rokonát. A gondozás nem csak ápolási ismereteit bővítette, vallja, hogy a segítői feladat által „saját magát is minden nap jobban ismeri”. A segítő kapcsolatban feltáruló belső útról beszélgettünk.
– Mikor tapasztalta meg először, hogy a gondozás több, mint pusztán ápolási feladat?
– Rögtön az első alkalommal. Odaléptem az ágyhoz, és az volt az érzésem, hogy minden eddigi tudásom kevés ahhoz, ami rám vár. Elsősorban nem az ápolás fizikai része volt rémisztő, hanem a bennem lakozó félelmekkel való szembesülés.
– Mit tett ezután?
– Tudtam, hogy semmi értelme szőnyeg alá söpörni a problémát. Sejtettem, hogy az ápolás hosszú időn keresztül tart majd, és éreztem: nem élhetek félelmekkel, megválaszolatlan kérdésekkel. Először is bevallottam magamnak, kimondtam, mi az, ami nehézséget okoz, ami kérdéseket vet fel. Rengeteg kétely gyötört, hogy hogyan tudom majd tovább csinálni, hogyan lehet kitartani az ápolásban hosszú időn át…
– Több, mint tíz éve végzi ezt a feladatot. Most én is feltenném a kérdést, mi a kulcsa a kitartásának?
– Amikor szembesültem a nehézségekkel, bizonyossá vált előttem, hogy szükségem lesz támaszra. Eleinte a barátnőmmel beszéltem meg a problémáimat, sokat segített, hogy meghallgatott, és nagyon jó volt, hogy nem akarta helyettem megoldani a dolgokat. Ezekben a beszélgetésekben, utólag visszatekintve, saját magamat, a segítői szerepemet próbáltam egyre jobban megfogalmazni. Legfontosabb tapasztalatom az lett, hogy minden nehézség által valami újat, és fontosat tanulhatok önmagamról. Később lelkigondozóval, szakemberrel is megoszthattam kérdéseimet. Azt hiszem, az a kitartásom kulcsa, hogy sohasem voltam egyedül a problémákkal.
– Gyakran nehéz elhinni, hogy a probléma a növekedésünk forrásává válik… Mi segíthet ebben?
– Szerintem leginkább az, ha ezt megtapasztaltuk. Ha átéltük a vívódásokat, küzdelmeket, ha átéltük, hogy „nincs tovább”, aztán megtapasztalhattuk, hogy mégis felülkerekedtünk a nehézségeken. Én mindig csak akkor láttam meg egy nehézség értelmét, ha eltelt egy idő, és vissza tudtam tekinteni. A nehézség kellős közepén sohasem láttam tisztán. Hogy valami miért szolgálta a növekedésemet, azt mindig csak később fogalmaztam meg, néha csak évek múltán. De ezeket a tapasztalatokat mélyen őrzöm magamban, kincseknek tartom őket… A kérdésre visszatérve, amikor elkezdtem foglalkozni az önismerettel, sok nehézség gyökere is feltárult előttem, és elkezdtem a problémák pozitív hozadékára figyelni. Ettől teljesen megváltozott a hozzáállásom.
– Hogyan kezdett hozzá?
– A segítő szakemberekkel folytatott beszélgetések ébresztettek rá, milyen fontos az önreflexió. Elhatároztam, hogy minden este visszatekintek az elmúlt napra, és átgondolom az aznapi örömöket, nehézségeket. A félelmeim persze ettől nem múltak el… A segítők támogatásával viszont megértettem, hogy a félelmeket nem száműzni kell, hanem megszelídíteni. Ehhez szükségem volt az ő meghallgatásukra, figyelmükre, bölcsességükre.
– folytatjuk –
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2016.02.29.
