1Kor 15,9-11
Milyen nehéz megismerni önmagunkat, és kiengesztelődni önazonosságunkkal! Oly könnyen esünk végletekbe: vagy szinte kizárólag a sötét oldalt látva túlságosan leértékeljük magunkat, vagy hibáinkat feledtetve gondoljuk magunkat mindennél tökéletesebbnek. Félünk a kudarctól – mi történik, ha kiderül, mégsem vagyok tökéletes és nem tudok megfelelni minden elvárásnak? Vagy eleve lemondunk minden lehetőségről, hiszen ha mindenkinél rosszabb vagyok, akkor nem érhet csalódás. Sienai Szent Katalin szerint az Istennel való meghitt kapcsolatra csak az képes, aki igazán ismeri önmagát. Saját nyomorúságát, szegénységét és saját gazdagságát, kiválóságait. Mert Jézus nem a magunkról alkotott képpel akar találkozni, hanem velünk, úgy ahogy vagyunk. S minél közelebb vagyunk önmagunkhoz, annál inkább tudunk találkozni Vele – és természetesen annál hitelesebb lesz minden más találkozásunk is.
Hogyan lehet szavakba foglalni egy hiteles keresztény ember igazi önismeretét? Ehhez elég elolvasni azokat a sorokat, amelyeket a szentek írtak önmagukról. Vessünk egy pillantást arra, hogyan beszél Szent Pál apostol saját magáról!
1Kor 15,9 Én vagyok ugyanis a legkisebb apostol, aki nem vagyok méltó az apostol névre, mivelhogy üldöztem az Isten Egyházát. 10 Ám Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és kegyelme, amit nekem adott, nem vált üressé, hanem mindnyájuknál többet fáradoztam, ám nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt. 11 Így hát akár én, akár ők: így hirdetjük és így lettetek hívőkké.
E sorokat Pál akkor vetette papírra, amikor legfontosabb üzentét írja a korintusiaknak. Pál tanításának középpontjában ugyanis Krisztus halála és feltámadása áll, így amikor Korintusban megkérdőjelezik, van-e egyáltalán feltámadás, Pál minden eszközt bevet olvasói meggyőzésére. Ezek közé tartozik saját önismeretének rövid megosztása is. Így mindenekelőtt azt tudjuk meg Pál önismeretéről, hogy életét nem öncélúnak tartja, hanem egy bizonyos ügy, pontosabban egy konkrét személy, Jézus Krisztus szolgálatában áll. Egész életét, így önértékelését is Krisztus határozza meg.
Az apostol ismeri saját nyomorúságát: ő a legkisebb apostol, aki méltatlan az apostol névre, sőt, kicsit korábban torzszülöttnek is nevezi magát (1Kor 15,8). Tisztában van saját határaival, gyengeségeivel és bűneivel. Nagyon jól tudja, hogy önmagában élete értelmetlen, céltalan, s amíg a saját feje után megy, addig élete meddő, gyümölcstelen és haszontalan.
Ám Pál nem áll meg itt, nem lesz depressziós, hanem megmutatja személyének pozitív oldalát is. Isten kegyelme következtében Pál rengeteget dolgozott, fáradozott – sokkal többet, mint a többi apostol. Amikor a damaszkuszi úton találkozott a Feltámadottal, megismerte Krisztus igazi arcát, megismerte azt az Istent, aki nem veti el a tévúton járókat, hanem meghívja őket a helyes útra. Azóta Pál tetteivel, szavaival, sőt, egész létével a Feltámadottat hirdeti, azt a személyt, aki helyreigazította kisiklott életét. S azóta Pál azt is látja, hogy ez a munkája sokkal gyümölcsözőbb, mint a többi apostolé.
Csodálatos Szent Pál apostol önértékelése! Nem szégyelli múltbéli bűneit, s nem pironkodik eredményei miatt sem. Mert tudja, hogy Krisztus fénye ragyogja be élete sötétségeit, amelyek ettől kezdve éppen e fényt hirdetik. Ezért nem kell félnie a bukástól, s ezért nem fél a benne megnyilvánuló nagyságtól sem. S ezzel véget is vet az összehasonlítgatásnak. A lényeg nem az, hogy ki, melyik apostol hirdeti, hanem hogy Krisztust hirdeti. Krisztust, aki meghozta a kiengesztelődést Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2016.02.29.
