„Növeld bennünk a hitet!ˮ
5Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” 6Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.
7Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz. 8Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is? 9Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait? 10Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük.”
Lk 17,5-10
„Növeld bennünk a hitet!ˮ – az apostolok e kérésének szíven kell ütnie bennünket! Láthatólag hitünk első terjesztői, az „oszlopokˮ maguk is támogatásra, bíztatásra szorulnak. Nekik sem mindig könnyű hinni. Természetesen Jézus tanítványai nem teljesen hitetlenek, abban az értelemben, mintha a hithez semmi közük nem volna…
Mert Jézus tanítványa csak az lehet, aki legalább valamennyire, a tőle telhető módon bízik a Mesterben. Aki azonban már megbízott valakiben is, az tudja, mennyi kísértésnek van kitéve a bizalom: mennyire könnyű kételkedni a másikban, személyében, szavaiban, ígéreteiben, amikor látszólag valami ellene szól. Könnyen képzeljük azt, hogy a másik nem szeret, nem is figyel ránk, vagy éppenséggel erőtlen, s ezért mi nem tudjuk szeretni…
Az Istenbe vetett hit talán még jobban ki van téve ilyesfajta kísértéseknek. Ráadásul Jézus azt követeli tőlünk, tanítványaitól, hogy teljes szívünkkel bízzunk Őbenne és Istenben. Aki ezt megpróbálja, előbb-utóbb szembesül saját bátortalanságával, szíve kétségeivel, bizalma hiányával.
Mert bízni mindig kockázatot jelent, Istenben bízni pedig abszolúte kockázatos. A tét: vagy minden értelmet nyer életünkben, vagy minden értelmét veszíti.
Jézus váratlan válasszal szolgál a tanítványi kérdésre: mintha bizony egy csöppnyi hit elég volna! Egy egészen kevés, egy kis porszemnyi, épp csak oly kicsiny akár a legkisebb kerti mag. Jézus szerint ennyi elég! Ennyi hit már csodát tehet az életünkben. S a csoda minden bizonnyal nem abban áll, hogy nehezen átültethető gyümölcsfáinkat a tenger vízébe telepítjük… Hanem azt jelenti, hogy váratlan, korábban lehetetlennek hitt dolgok történhetnek meg életünkben. Egy kis hitnek köszönhetően.
Mert a hitnek – akárcsak a mennyek országának – csekély, szinte jelentéktelen, mustármagnyi a kezdete, de később mindez hatalmas fává terebélyesedhet. Jézus arra szólít föl minket, hogy ne méricskéljük hitünket, hanem ehelyett próbáljunk meg egy kicsit bízni. Csak egy kicsit. S abban kitartani. A többi jön majd magától – föltéve, hogy kitartunk a bizalomban. Kitartanunk pedig azért lehetséges, mert „Isten nem a csüggedtség, hanem az erő a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.ˮ
A bizalomban való kitartásunk s a bizalom növekedése szívünkben nem egészen a mi saját erőfeszítésünk eredménye. Saját erőnkön fölül segítséget kapunk Isten bennünk működő Szentlelkétől. Erőt, szeretetet és józanságot kapunk Tőle. Éppen így növekedhet bizalmunk: saját bizalmatlanságom megtapasztalása ellenére átélem újra meg újra, hogy van Valaki, akiben bízhatom. Aki nagyobb a szívemnél. Aki újra és újra próbálkozik velem, nem hagy cserben. Aki bízik bennem – saját bizalmatlanságom mellett, sőt annak ellenére.
Vajon ki ez az Isten? Ki ez az Úr, aki még törékeny és megbízhatatlan szolgáiban is megbízik? Nemde Ő az, akiben meg lehet bízni? Egy megbízható Isten…
Néhány esztendővel ezelőtt Nagyböjtben Rowan Williams canterburyi érsek katekézist tartott székesegyházában. Hallgatói között voltak még meg nem kereszteltek s olyan hívők is, akik föl akarták frissíteni hitüket. A beszédek a keresztény hitvallás tartalmát kívánták megvilágítani. A mondottakból aztán könyv lett, s Williams érsek e könyvében abból az alapgondolatból indul ki, hogy a mi Istenünk megbízható isten. S ebből kiindulva mutatja meg, hogy a hitvallás minden egyéb részlete miként nyer értelmet.
Egy kicsit bízni Istenben – mindössze ennyi volna tehát a lényeg? Igen, bizonyos szempontból erről van szó. „Csakˮ erről. Ezt a „csakˮ-ot egész világ választja el a közömbösség kényelmétől. Ebből a „csakˮ-ból következik az egész keresztény hit. Ebből a remény és a szeretet. Ebből a „csakˮ-ból, a hit „csakˮ-jából, a kicsinyke mustármagból, egy szemernyi bátorságból, egy csöppnyi kockázatvállalásból, amikor először kimondjuk: Igen, talán van értelme mindennek. Igen, megpróbálok bízni Jézusban és Istenben. Még sok mindent nem értek és nem tudok, de akarok Vele menni az úton. Mert bízom Benne, mert van a szívemben ennyi bizalmam.
Jézus szerint ennyi elég! Kezdetnek biztosan megteszi. Aztán később úgyis újra meg újra neki kell veselkednünk. Újra és újra kezdőkké kell válnunk. Egyre inkább hagynunk kell, hogy Isten meggyógyítsa szívünk rejtett vagy nagyon is nyilvánvaló bizalmatlanságát.
Ezért mondjuk saját szívünk hitetlenségét látva, megilletődve, egyre növekvő bizalommal együtt egyre az apostolokkal: „Urunk, növeld bennünk a hitet!ˮ
Isten pedig az erő, a szeretet és a józanság Lelkével válaszol. Csak legyen bennünk annyi bizalom, azaz egy csöppnyi, mustármagnyi, hogy el tudjuk ezt fogadni Tőle!
Bakos Gergely OSB
Feltöltve: 2014.01.26.
