(Részlet a Szerző és a Kiadó szíves engedélyével Nemeshegyi Péter S.J.: Pipacsok dalolnak. Teológiai és lelkiségi írások c. könyvéből, KORDA – TÁVLATOK, 2003, 40-50.o.)
Az ember csodálatos lény. Külsejében sokban hasonlít az állatokhoz, de van a végtelenre nyíló benseje, mely csodálatos világok teremtésére képesíti. Csak az embernek van olyan beszéde, mely gondolatokat fejez ki és közöl másokkal. Csak az ember kérdez. Csak az ember lelkében merül fel az örök és a végtelen eszméje.
Ezzel a csodálatos bensejével teremtette meg az emberiség a tudomány, az erkölcs, a művészet és a vallás négyes világát. A tudomány az igazság ismeretén alapszik, az erkölcs a jóra törekszik, a művészet szépet teremt, a vallás kapcsolatba hoz a végső valósággal, Istennel.
Minden ember és minden társadalom akkor válik teljes értékűvé, ha ebben a négyes világban otthonosan mozog. Az igazság, jóság, szépség és vallás világa között mélységes benső összefüggés áll fenn. Az igaz ismeretet kereső tudomány nem hagyhatja figyelmen kívül az erkölcsi jóság mércéjét, mert ha ettől eltekint, akkor pl. az emberiség kipusztítására alkalmas atomfegyverek előállítása vagy az emberi méltóságot semmibe vevő biológiai génmanipuláció rémsége lesz belőle. De az erkölcs sem hagyhatja figyelmen kívül a tudományokat, mert akkor utópisztikus és megvalósíthatatlan eszmék hajhászásába vész. Az erkölcsi jó abszolút értékének megalapozásához pedig az Abszolútummal való kapcsolatot ápoló vallás szükséges. Sőt még a tudomány alapfeltételének elfogadásához, vagyis ahhoz, hogy a valóságot értelmesnek higgyük, egy értelmes, szellemi Ősvalóság elismerése szükséges.
Ezeknek a mély összefüggéseknek ellenére azonban a történelem azt bizonyítja, hogy a tudomány, az erkölcs és a vallás között többször léptek fel feszültségek és viszályok. Volt úgy, hogy egyes hittudósok vallási tételekre hivatkozva vetettek el megalapozott tudományos nézeteket. Volt úgy, hogy a tudomány művelői követtek el jogatlan határátlépést, és tagadták áltudományos érvekkel az Isten létét. Volt úgy, hogy régi korok vallási szövegeiben foglalt, de az emberiség szellemi fejlődése által meghaladott erkölcsi kijelentésekre való hivatkozással gátolták az egyházi vezetők az emberi társadalom helyes haladását. De volt úgy is, hogy az ember erkölcsi méltóságának érvényesítése végett tagadták egyesek az Isten létét.
Mindezek a példák azt mutatják, hogy a tudomány, az erkölcs és a vallás viszonya nem problémamentes. A művészet azonban nagyon ritkán került konfliktusba a vallással. Ellenkezőleg, a vallásosság és a művészet szimbiózisa kezdettől fogva, minden korban és minden vallásban tapasztalható tény. Áll ez különösen a zeneművészetre. Nincsen vallás, amelynek ne volna sajátos zenéje. Kezdve a sámánok gajdolásától a gregorián ének kristálytiszta szárnyalásáig, a japán sintoista ünnepek dobpergésétől Bach, Vivaldi, Mozart, Beethoven, Schubert, Messiaen remekműveiig a vallást mindig kísérte, és kísérni fogja a zene.
Honnan származik ez a különös kapcsolat? Talán onnan, hogy a vallás és a zene között számos hasonlóság áll fenn. A következőkben ezekről szeretnénk értekezni, Mozart zenéjének példájával illusztrálván a mondottakat.
Miért éppen Mozartot választottuk? Mozart kétségkívül nem volt szent. De rendületlen istenhitét mindvégig megőrizte. Azt a vigasztaló gondolatot, melyet életének egy bánatos napján apjának írt levelében találunk, soha meg nem tagadta: „Braf lachen und lustig seyn, und allzeit mit freuden, wie wir gedencken das … gott mitleidig, barmherzig und liebreich seye.” (Nevessünk vidáman, és legyünk jókedvűek, mert mindig örömmel gondolunk arra, hogy … az Isten könyörületes, irgalmas és szeretetteljes. 1777.szept.23-i levél.) Ez a hit minden vallás, főképpen pedig a keresztény vallás leglényege. Mozart esetében ez a meggyőződés nemcsak egyházi zenéjében, hanem valamennyi zeneművében kifejeződik.
A tókiói Sophia Egyetemen Mozartról tartott előadásaimnak egyik nem keresztény, japán hallgatója így ír vizsgadolgozatában: „Mikor Mozart zenéjét hallgatom, kénytelen vagyok hinni Isten létében. Gondolom, hogy az Isten Mozart zenéje által az égi Isten-ország nagyszerűségével együtt e világ szépségét akarta közölni az emberekkel, és evégett küldte Mozartot e világba. Mozart zenéje isteni mű.” Ezért alkalmas az ő zenéje a vallás és a zene viszonyának illusztrálására.
Azt pedig, hogy Mozartot minden zene képviselőjének választottuk, gondolom, senki sem fogja rossz néven venni. Pablo Casalsról beszélik a következő anekdotát. Egyszer tisztelői megkérdezték tőle: „Mester, kit tart a legnagyobb zeneszerzőnek?” „Beethovent” – volt a kurta válasz. „De akkor Mozart hol marad?” – kérdezték tovább. „Mozart? Ő nem a legnagyobb zeneszerző, hanem az egyetlen zeneszerző” – felelte a mester. Mozart zenéje tiszta zene, és éppen ezért alkalmas eszköz a zene leglényegének megértésére.
1) Mind a zene, mind a vallás az emberi természet egészének kifejezője
A művészi zene megteremtése magasrendű értelmi működést kíván. Nem véletlenül szoktak zenei géniuszok a számtanban is jártasak lenni. Mozart zeneműveinek struktúrája tökéletes. Azokban egy hangot sem lehet megmásítani anélkül, hogy az egész mű rendje meg ne bomoljon. De ugyanakkor a zene az ember legmélyebb érzelmeinek kifejezője és minden művészetnél erősebben hat az emberi érzelmekre. Mozart zenéjében nincs öröm szomorúság nélkül, és nincs szomorúság öröm nélkül. Ezért tudja elfújni Mozart zenéje a bánatot az emberek szívéből.
A zene csak az ember „bensejében” válik „zenévé”. A hanglemez recéi vagy a levegőt mozgató hanghullámok még nem zene; zenévé akkor lesznek, ha valaki hallgatja. Akkor születik meg az ember bensejében az a tér, melyben a hangok mozognak. Nem helyi mozgás ez persze, de mégis hatalmas erejű dinamika.
Azonban a zene megteremtéséhez és élvezetéhez az ember „külseje”, vagyis teste is szükséges. A zeneszerzők kezükkel írják kottáikat, a hallgatók fülükkel hallgatják a zenét. Test nélkül nincs zene; de lélek nélkül sincs zene. A zene az ember össztermészetének műve.
Áll ez a vallásra is. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből” – ez a kereszténység főparancsolata. „Ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta, akkor üdvözülsz” – mondja Pál. „Az megy be a mennyek országába, aki cselekszi mennyei Atyám akaratát” – mondja Jézus. „Ne szóval szeressetek, hanem tettel” – mondja János. A keresztény vallásból vettük ezeket a példákat, de minden vallás az ember értelméhez, akaratához, érzelmeihez szól, és tettekre indít. Nem csoda tehát, hogy az összembert igénybe vevő vallás és az ugyancsak az összemberhez szóló zene összetartozik.
– folytatjuk –
Feltöltve: 2014.08.31.
