A fenti Ige Isten házáról, Isten kijelölt helyéről szól. Nehéz fogalom, mert nemcsak az Istent nehéz elképzelni, hanem főleg azt nehéz elgondolnunk, hogy mit jelen az, hogy az Ő háza, az Ő helye.
Ha csak a ház képével kezdjünk az elmélkedést, biztos vagyok benne, hogy mindenkiben rögtön sok asszociáció jelenik meg. Hogy hogy is néz ki kinek-kinek a háza, de eszünkbe jut az is, milyen az általunk megálmodott ház, az otthon, a családi fészek. Nekem is vannak asszociációim.
A ház valóban ősi fogalom, amely sok jelentést foglal magába. Hadd idézzek fel párat:
A ház legfőképpen valami állandóságot és biztonságot jelent. A védett helyet – az édenkerti állapotot, ahol az ember boldog volt, ahol semmiben nem volt hiánya, és ahol harmóniában élt a többi teremtménnyel. De a ház erőd is lehet, ahol menedéket talál az ember a nehéz időkben. Vagy egyszerűen lakóhely. A ház fogalmat lehet vonatkoztatni a hagyományra és a gyökereinkre is, a családi fészekre, a nemzetségre, és a vendégszeretetre. A ház maga a haza.
A ház képe a kozmikus rend és harmónia létezését hordozza magában és hozza be az ember gondolkodásába.
A ház tehát egy hely, ahol élni, szeretni, játszani jó. Ahol biztonságban érzi magát az ember, és ahol minden szükséges feltétel adott a növekedéshez. A ház a testünk s lelkünk felfelé növekedésének legalapvetőbb, legősibb helye. Egy különleges hely. Egy szeretetteljes hely. Hely, ahol az ember kapcsolatban van a hozzá legközelebb álló szeretteivel, és a külső világgal is, hely, amely egyaránt lehetővé teszi, hogy az ember része legyen e világnak, de el is tudjon zárkózni tőle. A ház határokat jelöl ki, elválasztja egymástól az élettereket, nyitja és zárja ezeket és tiszteletben tartja a másik ember életterét, szabadságát és intimitását is. A ház az értékek megadója, megőrzője és továbbadója is.
De az emberiség történelme mutatja, hogy a ház nem csak a boldogság szimbóluma. Amint az ember elfordult Istentől és a saját feje után indult el, ez az állapot hirtelen megváltozott, és csak vágyott helyként maradt meg az ember tudatában. Mert amint az Isten kilépett az ember gondolkodásából, ezt a helyet rögtön más hatalmak töltötték be …. és az ember ezeknek az idegen hatalmaknak a rabszolgájává vált: az indulatok rabszolgájává, más emberek rabszolgájává, az ördög rabszolgájává… Ezt mutatja Izrael népének 400 éves rabszolgasága Egyiptomban, későbbi hontalansága (ház nélkülisége) a pusztai vándorlások idején, vagy éppen Jób házának szenvedése.
És az irodalmi történetekből is meríthetnénk bőven. Klasszikus példa Rómeó és Júlia tragikus története, ahol a 2 ház, 2 család ős-ellenségek – bár ennek oka már rég homályos, mégis kitartanak benne, ami 2 fiatal szerelmes halálát okozza. És következhetnek a mai személyes történetek is családi drámákról, a zárt ajtók mögötti történésekről, amelyekről sokszor jóval később tud csak a világ, mint ahogyan szükség lett volna rá… Igen, a ház a boldogtalanság szimbóluma is lehet.
Most már jogosnak és igaznak tűnik az Úr által feltett kérdés: Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? Az ember akárhogyan is igyekszik, nem képes meghatározni Isten házának paramétereit. És még ha földi módon meg is teszi, ha csupán ez marad, nem lesz belőle „tejjel és mézzel” folyó boldog és békés Kánaán, az Isten által adott ígéret földje.
Ez vonatkozik a mi házainkra is. Az Úr nélkül bármilyen építkezés csupán homokra épült ház: rövidtávú és bizonytalan. Ha nem vesszük komolyan Isten jelenlétét az életünkben, ha nem adjuk meg neki az Őt megillető helyet, ha nem Ő lesz az első és az utolsó az életünkben, halottak leszünk, és nem lesz élet bennünk.
A templom, – az Isten házának a megnevezése-latin eredetű, és azt jelenti: föld, terület, amely Istennek van szentelve. Az indoeurópai tem- gyökérből származik – kivágni, metszeni. Tehát Istennek fenntartott (kivágott) hely ez. És ebből származik egy másik ide tartozó szó: con-tem-platio – szemlélődés, belső szemlélődő gondolkodás. Szavakon túli imádság. Ahogy a templom egy fizikai terület, amelyet Istennek jelölünk ki, ahol összegyűlünk, hogy Őt dicsőítsünk, Hozzá emeljünk a szíveinket, Őt hallgassuk, úgy a kon-tem-pláció olyan lelki állapot, amelyben nemcsak időnket, de önmagunkat is rendelkezésre adjuk Istennek, hogy Ő cselekedjen bennünk. És ezt az állapotot – ahogy cselekszik bennünk – megfigyelés alá vesszünk. Egyszerűen hagyjunk, hogy Isten cselekedjen. Figyeljük Jézus életének és cselekedeteinek a történetét. Figyeljük az Ige hatását bennünk.
És amikor ez megtörténik, azaz Krisztus szerint kezdünk el élni – egyszer csak észreveszünk, hogy nem mi, hanem az Ő Élete kezd bennünk növekedni. Teljesen más dimenzió nyílik meg, más tér és idő, amely átveszi az irányítást, és a béke otthonává alakítja át az életünket. A földiekről elfeledkezve, ezektől elrugaszkodva egyszer csak megtapasztaljuk, hogy felülről valaki saját kezében erősen fogja az életünket. A tartás onnan jön. Hirtelen otthonos lesz a világ és félelem nélküli az egymáshoz való viszonyulás. Ezt az állapotot, ezt a házat az Úr építi és őrzi. Az ilyen ház a legnagyobb viharban is meg fog maradni.
Merjünk tehát álmodni az ideális Házról, de ne feledjük el, hogy az édeni állapot elsődleges vágya az Istennek való engedelmeskedés volt. Olyan állapot, amikor Őrá figyel az ember, neki rendeli alá az életét. A megszentelt hely, ahol a lelkünk Istennel találkozik. Ahol valami új fogan meg. Ahol növekedés kezdődhet. Hagyjuk cselekedni Istent, amikor építkezni kezd az életünkben! Így válhat majd a mi házunk is az életadó hagyomány megőrzésének és átadásának helyévé. Az ilyen Ház forrássá válik, ahol jó megpihenni, erőt gyűjteni, és ahonnan jó elindulni – a szívünkben hordozva a világot megtartó Isten cselekedeteit.
Dorota Pawerová
Feltöltve: 2016.07.31.
