A már nem teljesen fiatalok közülünk talán emlékeznek a Bojtorján együttesre. Nos, valamikor a 80-as évek elején írtak egy dalt „Összetartozunk” címmel. Refrénje így szól: „Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk, / Adj hálát érte, hogy még együtt vagyunk! / Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk, / De legfőképpen azt, hogy összetartozunk.”
Karácsony napján ez a dal jut az eszembe. Fölidézett soraiban ott az egész, a teljes emberi élet: születés és halál, a megélt szeretetkapcsolat és hálás megsejtése annak, hogy mindez kiérdemelhetetlen, ajándékba van, egy titokzatos és ingyenes jóakaratnak köszönhető – amint hittudósaink mondanák: kegyelem.
A vers ugyanakkor az emberi összetartozást is ünnepli: eredetileg egy szerelmes duettban, majd egyre nagyobb közösségekben énekelték, olyanokban, melyek akár a határon átívelnek – néhány éve nemcsak a magyar könnyűzenei élet színe-java jött össze, hogy a szerzővel közösen szólaltassák meg e dalt, hanem a magyarországi-erdélyi magyar-székely összetartozás egyik jelképévé is vált. „Összetartozunk” – mondja a refrén. „Egymásért vagyunk” – figyelmeztet az első és a második strófa vége.
Karácsonykor ezt az ősi, alapvető, minden mást megalapozó, egyben oly törékeny és veszélyeztetett élményt, az emberi közösség élményét osztja meg velünk az Isten. Mert kétségkívül Isten ott volt már az ősatyákkal, ott poroszkált Közel-Kelet országútjain és pusztaságaiban; ott volt az éhínség elől Egyiptomba menekülő maroknyi csoporttal, majd ott volt az elnyomás elől menekülőkkel; ott volt a bírákkal, a királyokkal és papokkal; ott volt a templomi énekesek zsoltározásában; ott volt a próféták lángoló szavában és fölkavaró üzenetében és ott volt az írástudók kitartó szorgalmában és bölcsességében. Egyszóval ott volt népe egész történelmében, egy dicsőséggel és keserűséggel jócskán teli történetben. Ott volt: megszabadított, megerősített, áldást és békét adott, de ha kellett, figyelmeztetett is. Ott volt lángoló szeretetével, örömével és haragjával. Ott volt. Jelen volt. Titokzatos Neve, a kimondhatatlan név, mely oltárkövünk sziklájába vésetett, is ezt jelenti: Jahve. Aki jelen van. Aki itt van. Aki Veled lesz. Aki Érted van.
A Karácsonyi Titok ennek az Istennek a megnyilvánulása: Ő velünk akar lenni. A János evangélium ünnepélyes előszava szintén fölidézi a velünk lakozó Istent, azt, aki a Tóra szerint Szent Sátorban lakott és járt-kelt Izrael fiaival: „közöttünk lakozott.” – hallottuk.
Ez az Isten, Izrael Istene és Jézus Krisztus Istene szemmel láthatólag örömét leli a közösségben, a velünk, emberekkel való közösségben is. Nem egyszerűen egy távoli, fenséges, mindent meghaladó Isten, hanem egyben olyasvalaki, aki közel akar lenni az emberhez. Ott akar lenni, ahol az ember van. Közösséget akar, közösségbe hív. Szövetséget köt és megújítja a szövetséget.
János evangélista különösen erőteljesen hangsúlyozza, hogy Isten velünk való közössége közösség a testben: „az Ige, aki Isten volt, élő, eleven testté lett”. E testet meg lehetett érinteni, e test elfáradt, megszomjazott és megéhezett. Lábát átölelve le lehetett előtte borulni, de lehetett hamis csókot adni neki és meg is lehetett ölni. Ennyire „testté lett.”
Testben, testével együtt adta oda magát értünk. Osztozott mindannyiunk testi sorsában és istenségével mindörökre megszentelte e testet. Ezt az emberi testet, a Te testedet és az enyémet, minden ember testét, mely egyszerre gyönge és törékeny, szeretnivaló és erőszakra képes. Ezt a testet, melynek rendeltetése, hogy az isten képmás szépségét és dicsőségét tükrözze vissza. Ezt a testet, a Tiédet és az enyémet, mely oly sokszor nem képes eleget tenni e nagyszerű hivatásnak.
Jézus Krisztus azonban nemcsak emberi összetartozásunkban és testi létünk törékeny gyöngeségében osztozik velünk. Nemcsak születés és halál – testi létünk két peremfeltétele – s nemcsak az emberi közösségbe való tartozás az, amit leolvashatunk személyéről. Jézus mindenekelőtt a hála embere, s tudja, kinek lehet hálás mindezért, mindenért. Hálát tud adni a látszólagos és valóságos nehézségekért is, mert szilárdan bízik abban, hogy a jövő az Atya kezében van. Jézus mutatja meg a hála igazi címzettjét, az ajándék igazi forrását: az Atyát.
Jézus emberként is az Atyából él és ezt az életet, az Atyából forrásozó életet kínálja föl nekünk. János evangélista erőteljesen hangsúlyozza, hogy ez az új, különleges és végtelen élet nem egyszerűen a megszokott tér-időbeli kereteink kiterjesztése, nem egyszerűen szűklátókörű emberi szempontjaink, álmaink vagy terveink megvalósulása. „Isten gyermekévé lenni” egyedül Isten Atyasága által lehetséges. Az istengyermekség egyetlen „magyarázata” Isten Atyaságának titka.
Isten Fia az Atyával való különleges kapcsolatát nem tartja fönn önmagának. Közösséget akar, osztozni akar, testben-lélekben velünk lenni, testi életünket megszentelni, hogy annak minden mozzanatán átragyogjon a Teremtés nagy titka, az Atya akarata. Testvérként – Mily szép magyar szó, mely egyszerre jelenti ki a testet és a szoros összetartozást! –, testvérünkként akar élni velünk. Testvér a testvérek között, Elsőszülött Isten gyermekei között, idősebb testvérünk az Atya házában, mesterünk és barátunk. Hogy mindenekelőtt mi is azt éljük, amit ő élt: az Atya végtelen szeretetének titkát, a Lélek erejével és a Fiú örök elszánásával és hűségével. Elkötelezve kettős kötéssel Isten és embertárs iránt.
Keresztényként, azaz krisztusiként. Emberként emberségben és emberséggel, mint ő – születés és halál között, a test korlátaival és csodájával, hálás szemmel és hálás szívvel. Baráti, barátságos és – mondjuk ki a manapság nem divatos szót – atyai emberként, az Atya Végtelen Szeretetének ikonjaként. Mint Krisztus – a mindennapokba testesülve, a szürkeségben szelíden világítva.
Ez Karácsony üzenete. S ez az üzenet korunkban és hazánkban is időszerű. Akkor, amikor egyrészt oly kétségbeesetten figyeljük az emberi közösségek szétesését, másrészt oly reményvesztetten vágyakozunk valami új, jobb közösségre. Amikor egyfelől soha nem látott mértékben bálványozzuk az emberi testet, másrészt soha nem látott mértékben szolgáltatjuk ki vágyainknak, kényünknek-kedvünknek. Amikor minden technikai és tudományos eszközünk megvan arra, hogy bolygónk minden lakójának szabad és méltó, emberhez méltó és a testi ínséget elkerülő életet biztosítsunk, s amikor már oly sok évtizede mégsem tesszük ezt. Amikor nemcsak hazánkban, hanem az egész világra kiterjedő emberi közösségre, igazi földgolyó méretű közösségvállalásra volna szükség!
E közösség, igazi emberi közösség és testvériség – akár hazánkban, akár a nagyvilágban – csakis az emberség és emberiesség figyelembe vételével jöhet létre. Törékeny és gyönge emberségünk viszont sokszor nélkülözi az emberiességet, ezért rászorul Teremtőjének emberszeretetére.
„Megjelent Istenünk üdvözítő emberszeretete és nagy jósága”. – olvassuk a keresztény hagyomány egyik nagy karácsonyi szövegében, Szent Pál apostol Tituszhoz írt levelében. E szent szöveg szerzője itt egy görög nevelési eszményt, egy nemes emberi tulajdonságot, az értékes emberi képességek virágzását elősegítő emberszeretetet mondja ki Istenről! A keresztény Kelet egyházatyái szerinte pedig nekünk, embereknek pontosan ehhez az isteni emberszeretethez kell hasonulnunk, Krisztus követésében ezt kell elsajátítanunk!
A Teremtő megnyilvánuló emberszeretete, hozzánk érkező segítsége kegyelem: várt, vágyott, de ki nem érdemelt valóságként részesülünk benne. Közeledése ez annak, aki már most végtelenül közel van hozzánk. Szeretete annak, akinek hűsége rendíthetetlen. Ajándék, melyet csak szabadon lehet elfogadni, amely azonban vissza is utasítható. Az Isten belépése az emberi élet és történelem zavaros folyamába, alámerülése ebbe a mi oly koszos Jordánunkba. Az isteni világosság fölfénylése sötétségünkben – amint János apostol fogalmaz.
Hogy a fényt meglássuk és szívünkbe fogadjuk, hogy mindannyiunknak részünk legyen Isten kegyelmében és igazságában, Jézus irgalmában és hűségében, s hogy közösen eljussunk az Atya dicsőségére – ezt kívánom szívből Nektek Szent Karácsony ünnepére!
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!
Bakos Gergely OSB
A prédikáció elhangzott: 2011. XII. 25-én.
Feltöltve: 2015.12.20.
