Ünnepi étkezéseknél íratlan szabály, hogy együtt kezdjük, együtt vagyunk végig, és együtt fejezzük be. Minél fontosabb az alkalom, annál inkább így van ez. A Húsvét vasárnapi ebéd közben nem mondja azt a háziasszony, hogy egyetek csak süteményt, én addig megpucolom a fürdőszobában a tükröt, vagy az aranylakodalmon sem mondja a családfő, hogy kimegyek a garázsba, a bal hátsó index mintha kiment volna, majd a rántott húsra visszajövök.
Jézus valamiért mégis jónak látja megszakítani ezt a különleges alkalmat. Pedig olyan vacsora ez, ahol az egység Isten és ember, valamint ember és ember között rendkívüli szerepet kap: Isten testet öltött Igéje, Jézus Krisztus ekkor szerzi az Eucharistia szentségét, hogy az Ő testével és vérével élhessünk, és ezt a formálódó Egyházra, az Ő misztikus Testére bízza.
Jézus ezt a különleges alkalmat hagyja félbe, és elkezdi tanítványai lábát mosni. Nekünk is furcsán hatna egy ünnepi vacsora közben, ha az asztalfőn ülő elkezdené mosni a lábunkat – a tanítványokat azonban még inkább sokkolhatta a jelenet. Abban a korban a zsidó gyermeknek meg kellett mosnia apja lábát, és a pogány rabszolgának is az uráét – de zsidó rabszolgát nem lehetett erre kötelezni. Az Úr tehát olyasmit csinál, ami akkor sem lett volna kötelessége, ha a tanítványok rabszolgája lett volna.
Miért van Jézusnak ilyen egyéni akciója, amely látszólag szétveri ezt az együttlétet? Nézzük csak meg, milyen is volt az az étkezés, ahol Jézus jónak látta magára így felhívni a figyelmet.
1Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta, hogy eljött az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához. Ekkor adta övéinek, akiket mindvégig szeretett és a világban hagyott, szeretetének legnagyobb jelét. 2A vacsora alkalmával történt. Az ördög már szívébe sugallta karióti Júdásnak, Simon fiának, hogy elárulja őt. 3Jézus annak tudatában, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött és Istenhez megy, 4fölkelt a vacsorától, levetette felsőruháját, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. 5Aztán vizet öntött egy mosdótálba és mosni kezdte tanítványainak lábát, majd a derekára kötött kendővel megtörölte. 6Mikor Simon Péterhez ért, Péter tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” 7Jézus így felelt: „Most nem érted, amit teszek, de később majd megérted.”8Ám Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat meg nem mosod soha!” „Ha meg nem moslak, felelte Jézus, nem vagy közösségben velem.” 9„Uram, kiáltott Péter, akkor ne csak lábamat, hanem kezemet és fejemet is.” 10Jézus így szólt: „Aki megfürdött, annak csak lábát kell megmosni, akkor egészen tiszta lesz. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” 11Tudta ugyanis, ki árulja el, ezért mondta: „Nem vagytok tiszták mindnyájan.” 12Miután megmosta lábukat, fölvette felsőruháját és újra leült. 13Azután így szólt: „Megértettétek, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem. Jól teszitek, az vagyok. 14Ha tehát én, az Úr és Mester, megmostam lábatokat, nektek is mosnotok kell egymás lábát. 15Példát adtam nektek: amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. 16Bizony, bizony mondom nektek: nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. 17Boldogok vagytok, ha megértitek ezt és így tesztek.
(Jn 13,1-17)
Azt láthatjuk, hogy a tanítványok nagypénteki viselkedésének jellemzői: a félelem, a tagadás, az árulás már itt jelen vannak:
– Először is ott van a külön utas Péter. Akinek pont úgy nem jó, ahogy az összes többinek egyébként megfelel: Az én lábamat ugyan meg mosod – vagy ha igen, akkor a kezemet és a fejemet is!
– Azután Lukács evangélistától tudjuk, hogy ezen a vacsorán is vitatkoztak a tanítványok, hogy ki a nagyobb közöttük. Hatalomra vágytak a többi fölött, úgy vélték, joguk van uralkodni. Többször írnak erről az evangélisták – Jakab és János, Zebedeus fiai még volt, hogy édesanyjukat is bevetették, hogy járjon ki nekik különleges helyet Jézus mellett. A versengés azonban ezen az estén a legfájdalmasabb, mikor Jézus utoljára együtt akar lenni a tizenkettővel a halála előtt.
– Az is a közösség szétforgácsolódását mutatja, hogy az áruló kapcsán kérdezgették Jézust, hogy Talán én? Csak nem én? Nem annyira az árulás a lényeg, csak hogy én megússzam. Itt már nem egy 12 fős tanítványi közösség van együtt, hanem tizenkét, egymásra licitáló egyén.
– Végül pedig az ördög már Júdás szívébe sugallta, hogy áruja el Jézust.
Az ördög – görögül Diabolos – eredeti jelentése: a rendet szétdobáló, embereket egymással összeveszítő, megosztó, hamisan vádló, rágalmazó. Itt látjuk a munkája eredményét: a tanítványok olyanok, mint a két szuperkegyes ember, akik beszélgetnek:
– Neked milyen változások álltak be az életedben, mióta megtértél?
– Ó, én azóta sokkal tisztábban látom mások bűneit!
Még azt is hihették a versengő tanítványok, hogy a közösség érdekében cselekszenek – hiszen az a közösség érdeke, hogy rátermett, méltó vezetője legyen. Dietrich Bonhoeffer mondja, hogy „Aki a közösséget szereti, az tönkreteszi a közösséget; aki a testvéreket szereti, az építi a közösséget.”
Hát ez az, amiért Jézus – akinek nem kellene – akkor, amikor nem kellene, nekiáll a tanítványok lábát megmosni. Vizet önt a tálba – az öntés szó görög igei töve ugyanaz, mint a diabolos-nak – ám míg az ördög szétdobálja a rendet, megosztást művel, addig Jézus a megosztott közösségnek önt vizet a tálba, hogy eggyé tegye őket.
Jézus mint egy ellenméreg jelenik meg az ördög megosztó, embereket egymással összeveszítő munkájával szemben – úgy épít közösséget, hogy a testvéreket szolgálja egyen-egyenként.
A tanítványok úgy vélték, hatalmuk lehet a többi fölött – Jézus pedig tudta, hogy mindent a kezébe adott az Atya.
– A tanítványok azt gondolták, igazi közösség élén állnak – Jézus tudta, mi az igazi közösség, mert Istentől jött és Istenhez ment. Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek közössége, szeretetkapcsolata az, amibe Jézus minket is be akar kapcsolni.
– A tanítványok különbnek gondolták magukat egymásnál – Jézus viszont kiemeli, hogy ő Mester és Úr – és ennek ellenére szolgál a tizenkettőnek. Nazianzoszi Szent Gergely írja: Isten kötényt kötött maga elé, s megmosta tanítványai lábát, megmutatta a felmagasztalódás legjobb útját, a megalázkodást. A földre görnyedt lélek miatt lehajolt, hogy a bűn miatt letörtet felegyenesítse.
Péter apostol csodálkozik, azt hiszi, hogy ennél mélyebbre nem mehet Mestere. Nagypénteken lesz majd nyilvánvaló, hogy milyen mélyre hajol Jézus, hogy a bűn miatt letörtet felegyenesítse.
Jézus nem a saját helyzetét nézi, hogy Ő magasan fölöttünk áll – hanem azt, hogy nekünk szükségünk van rá.
Mit vár ezek után Jézus tőlünk, mai tanítványoktól?
Hogy tudjuk: az igazi közösségnek ára van: az Ő értünk adott teste és vére. A mód pedig, ahogy a közösséget helyesen tudjuk egymással megélni, az az, hogy a testvért szolgáljuk, és hogy elfogadjuk, hogy ő szolgál minket. A tizenkettőnek sem azt mondta Jézus hogy ezután mindenki mossa meg a saját lábát, mielőtt asztalhoz ül, hanem azt, hogy nektek is meg kell egymás lábát mosnotok. Ahogy József Attila írja:
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Ami hatalmunk van – például az is egyfajta hatalom, hogy tisztán látjuk a másik bűnét-, azt használjuk arra, hogy tovább adjuk a bűnbocsánatot, Isten megtisztító kegyelmét, tudva, hogy mi magunk szintén rászorulunk Krisztus és a testvér bocsánatára.
Így lehet az Eucharistiában közösségünk a Szentlélektől fogant és az Atya jobbján ülő Krisztussal, és az ő misztikus testével, a megváltott bűnösökből való Egyházzal. Úgy legyen, ámen.
Toókos Péter János OSB obl.
Feltöltve: 2016.03.13.
