34Amikor a farizeusok értesültek róla, hogy a szadduceusokat is elhallgattatta, köréje gyűltek. 35Hogy próbára tegye, az egyik törvénytudó kérdéssel fordult hozzá: 36„Mester, melyik a főparancs a törvényben?” 37Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38Ez a legnagyobb, az első parancs. 39A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 40Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”(Mt 22,34-40. ford. a Szent István Társulat kiadásából)
A fenti evangéliumi szakasz fontos kérdést vet föl: Hogyan lehetséges egyáltalán megparancsolni a szeretetet? Mi értelme volna egy ilyen parancsnak? – A kérdés nem légből kapott, hanem vallásosságunk, a zsidó-keresztény hagyomány elevenébe vág. Halottuk: e két parancson alapul az egész törvény és a próféták. Másként fogalmazva meg: az egész Szentírás tanításának ez az alapja. Minden egyéb csak a szeretet aprópénzre váltása. A szeretet természetességét és szabadságát, a vonzalom élményét, az érzés mélységét és őszinteségét azonban aligha lehet megparancsolni.
E lényegi kérdésre a válasz is lényegi: a szeretetet nem lehet ugyan megparancsolni, viszont Ő maga parancsol! S e válasz – legyen első hallásra bármilyen titokzatos – hitünk lényegébe, a Végtelen Isteni Szeretetbe vezet. Jézusban és a Szentlélekben e Szeretet megnyílik előttünk, valamit mi is átélhetünk Belőle. S ez az élmény, ez az átélés, amelyben legalábbis megsejtjük a Végtelen Szeretetet, ez maga mondatja velünk: Így kell szeretni! Én is így szeretnék szeretni…
Az istenszeretet parancsa régtől fogva nem más, mint emlékeztető: emlékeztető arra, hogy a hívő ember szíve legyen hűséges Istenhez. Emlékeztető arra, hogy ingatag szívünk el ne csábuljon. Emlékeztető arra, hogy szívünket Kire irányítsuk. Újra meg újra.
A második parancsnak pedig, a felebarát szeretetének csak akkor van értelme, ha mi magunk is tudjuk: szerethetők vagyunk, szeretve vagyunk. A másikat úgy szeretni akárcsak saját magamat – ez lehetetlen, ha magamat nem szeretem helyesen. Amint valaki szellemesen megfogalmazta: Szeresd önmagadat! – ez a nulladik parancsolat. S ugyan, miként is szerethetném magamat helyesen, ha nem éltem át, hogy szeretve vagyok?
Korunk képtelensége és tehetetlensége a felebaráti szeretet vonatkozásában talán éppen erre vezethető vissza: egy nárcisztikus kultúrában élünk, a túlzó, ostoba és önző önszeretet világában, ahol kétségbeesetten próbáljuk mindenféle pótlék (hatalom, elismerés, élvezetek) halmozásával bebizonyítani saját magunk előtt is, hogy értékesek vagyunk. Csak arról feledkezünk meg eközben, hogy csakis a másik szabad szeretete tehet minket értékessé. Csak a soha ki nem kényszeríthető, szabad és őszinte vallomás: Szeretlek. Csak ez tehet igazán értékessé, erősíthet meg a létben, adhatja meg nekünk az igazi önbizalmat.
Szent Pál apostol szerint a testvéri szeretetről nem szükséges írnia, mivel „magatok tanultátok Istentől, hogy szeressétek egymást”. Pál itt összefoglalja a két parancsot, egyúttal egész eddigi mondanivalónkat: Isten szeretete megtanít bennünket arra, hogy szeressünk, s hogy miként szeressünk. Az igazi istenkapcsolat a szeretetben érlel bennünket. „Gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt” – teszi hozzá az Apostol, emlékeztetve arra, amit naponta élünk. S külön kéri: „ebben gyarapodjatok…” Mert mindig lehet a szeretetben gyarapodnunk.
Istentől tanulni a szeretetet, egymással gyakorolni és Isten segítségével növekedni benne – ez keresztény életünk programja. E programot nem egyedül, hanem Istennel és egymással közösségben kell gyakorolnunk. E közösség, e közös gyakorlás helye az Egyház. Számunkra e közösség az élet iskolája: olyan iskola, ahol közösen gyakoroljuk ugyanazt. Olyan iskola, ahol egymást erősítjük – s legyünk őszinték – néha akadályozzuk a szeretetben. Bár sok lehet a tanító, iskolamester csak egy van, maga Jézus Krisztus. A Vele való találkozásra lehet nevelni, de saját életében ki-ki csakis maga fedezheti föl az Ő jelenlétét.
Ez az iskolamester különösen türelmes és bátorító. Pedagógiájának titka a szeretet. Ezzel a szeretettel, a Végtelen Isteni Szeretettel mondja ma nekünk: Szeretlek. Elfogadlak teljes valódban. Úgy amint vagy, én már most értékesnek tartalak. Sőt, szeretettek a világ teremtése óta. Sőt, szeretettelek mielőtt lettél volna. Szeretetem miatt létezel.
Majd hozzáteszi: Meghívlak Téged a szeretetre.
Bakos Gergely OSB
Feltöltve: 2013.12.22.
