Mk 1,35
A természet egyre inkább luxuscikké válik. Ahogy egyre jobban elmerülünk a magunk alkotta kulturális és virtuális világban, úgy távolodunk el azoktól a kincsektől, amik körülvesznek bennünket. Ezzel együtt egyre jobban tudjuk értékelni azokat a pillanatokat, amikor a teremtett világ szépségeivel találkozhatunk – s amikor e csodálatos világ segítségével találkozhatunk a Teremtővel is.
Természetesen régebbi korok emberei is gyakran a természetben keresték az Istennel való találkozást, s ebben a sorban megtaláljuk Jézust is. Szent Márk evangéliuma kezdetén bemutatja Jézus egy napját (Mk 1,21-34). Egy szombati napon Jézus először a zsinagógában ünnepel és gyógyít, majd Simonnál vendégeskedik, ahol meggyógyítja házigazdájának anyósát, este pedig rengeteg embert meggyógyít. Másnap reggel kiderül, hogy hol van az a forrás, ahonnan Jézus gyógyító ereje származik:
Mk 1,35 És [Jézus] éjszaka nagyon korán felkelve kiment és elment egy magányos helyre és ott imádkozott. 36 És utána sietett Simon és a vele lévők, 37 és megtalálták őt és mondják neki, hogy mindenki keres téged. 38 És mondja nekik: „Induljunk máshova, a környező falvakba, hogy ott is hirdessek; ezért jöttem ugyanis ki.”
Ebben a rövid részletben pont az nem szerepel, hogy mit csinált Jézus, miközben imádkozott. Kint volt a magányos helyen, s amíg meg nem találták – akár több óra is eltelhetett –, imádkozott. Az imádságról gyakran különböző szövegek elmondása jut eszünkbe. Itt azonban szó sincs arról, hogy Jézus folyamatosan „szövegelne”. Egyszerűen ott van azon a bizonyos magányos helyen – ami Kafarnaum környékén valószínűleg egy domboldal, ahonnan rálátni a Genezáreti tóra, amely felett lassan felkel a Nap.
Jézus nem csinál semmit. Nem menekül azok elől, akik utána jönnek, nem vágyik vissza az előző napi sikeres gyógyítások helyszíneire, ahol mindenki őt ünnepelte, és nem enged a tanítványok kérésének, akik szeretnék tovább fokozni a sikert. Jézus egyszerűen ott van, s a természetet szemlélve találkozik a Teremtővel, az Atyával. Látja a dombokat, a növényeket, a vizet, a Napot, s ebben a látványban találja meg mindennek az Alkotóját. Megtapasztalja az Atya szeretetét. Bár nem történik semmi rendkívüli – nem hallatszik mennyei szózat, sem más különlegesség nem tapasztalható –, ebben a csendben Jézus az Atya szeretetében és békéjében van. S ebben a jelenlétben találja meg életének és küldetésének lényegét.
Ebből a találkozásból merít erőt a gyógyításokhoz, üzenete hirdetéséhez, tanítványaival és a megtört emberekkel való találkozáshoz. Itt találja meg az egyensúlyt, s ezért nem tudja elcsábítani a siker gondolata, sem megingatni a lehetséges kudarctól való félelem. Mert ahogy Jézus e magányos helyen egyedül van együtt Atyjával, úgy később is Atyja jelenlétében, a vele való közösségben találkozik az emberekkel.
Milyen gazdag és gazdagító Jézusnak ez a semmittevése! S ezzel nekünk is megmutat egy olyan utat, amely bennünket is elvezet az Atya jelenlétébe: a szemlélődés útja ez, amikor egy magányos helyen engedjük, hogy megtaláljon és betöltsön bennünket az ő szeretete és békéje. Ahogy Jézus, úgy mi is itt találhatjuk meg életünk egyensúlyát.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2015.03.08.
