Gyógyítható?
Miután közlik a diagnózist, amibõl egy kukkot sem értünk, – fõleg, ha csak úgy latinul vágják oda – , még inkább a kiszolgáltatottság érzése lesz úrrá rajtunk. Akkor most ez gyógyítható, vagy meg fogok halni? Mi lesz a beteg gyermekem sorsa? Ez, azt hiszem a legkeményebb kérdések egyike. A beteg vagy hozzátartozó számára a halál gondolata is elõkerül, esetleg már a pontos tények megismerése elõtt is. Miért van ez így? Egyikünk sem vágyik meghalni, betegnek lenni, szenvedni. Az élet, az egészség, ha kimondatlanul is, de mindnyájunk számára az egyik legfontosabb érték. Itt ez kerül veszélybe. Fenyegetettség érzés van rajtunk. Ha azt mondják gyógyítható, megkönnyebbülés következik, és már ebben erõ rejlik. Ezt az örömet osszuk meg, mondjuk el a környezetünknek. Az ellenkezõje viszont további nyomást, erõvesztést jelent. Ilyenkor a beteg befele fordulóvá lesz, a hozzátartozó pedig megroggyan, és ez krízis helyzethez vezethet.
Mikor errõl a témáról beszélünk, ne tegyük kutyafuttában! Legyen egy „jó” hely és idõ erre, ahol le lehet ülni, ahol lehet csendben maradni, ahol lehet kérdést feltenni, ahol szabad könnyeket ejteni, úgy, hogy más „idegen” szeme ne láthassa. Ez ne egy váró, vagy tömött folyosó legyen. Bennünk is ugyanazok az érzések jelennek meg, mint a betegben, amikor kimondjuk gyógyítható, vagy nem az. Ez nem tagadható. Az együttérzésünk õszinte kifejezése, a nem magaslóról adott utasításokkal, hanem a nyugodt érthetõ szavakkal, a kéz vagy váll megérintésével segítség lehet. Ha nehezünkre esik e témáról beszélgetni beteg hozzátartozónkkal, akkor kérhetünk segítséget szakembertõl, vagy egy önsegítõ csoportban is megoszthatjuk kérdéseinket.
Fog-e járni, beszélni, tud majd iskolába járni/ fogok-e újra járni, beszélni, tudok-e majd dolgozni?
Ezek a kérdések a jövõre, az elfogadottságra, a társadalomba illeszkedésre irányulnak és sosem mellékesek. A mai világban, ahol az anyagiak és a teljesítmény az elsõdlegesek egy ember értékének megítélésekor, nem csodálkozhatunk azon, hogy a betegben/szülõben már azonnal megjelennek a diagnózis közlése után ezek az alapvetõ emberi tevékenységekre vonatkozó kérdések. Kell tehát ez irányban utat mutatni, ködösítés nélkül. Ám azt tudni kell mindkét oldalon, hogy az ember nem mindenható, nem jövõbe látó évekre, évtizedekre elõre. Az egészségügyben dolgozók statisztikailag képesek csak elõre gondolkodni, hogy a felismert betegség jelen tudás szerint milyen lefolyású sok-sok beteg életét tekintve. Ezért nem várhatjuk el tõlük a tökéletes, mindenre kiterjedõ jóslást. A bizalmas légkör megteremtése, a nyitottság, és az õszinteség fenntartása mindvégig elengedhetetlen. Közben pedig betegként, hozzátartozóként ki lehet kérni más szakember véleményét is, de ezt ne titkoljuk el. A kitûzött célok segíthetnek a gyógyulásban, mert értelmet adnak a napi küzdelmekhez, ezek azonban ne legyenek irreálisak, mert az kudarchoz vezet.
-folytatjuk-
Szeredai Márta
Feltöltve: 2014.01.12.
