18 éve dolgozom kórházban gyógytornászként, ahol egyik fõ feladatom olyan betegek gyógyítása, akik újszülött- és csecsemõkorú idegrendszeri sérültek. Eközben sokszor találkozom a szülõkkel, hozzátartozókkal, és a bennük felmerülõ kérdésekkel. Meg kell, hogy említsek még egy területet, ahol az utóbbi 7 évben próbálok helytállni: önkéntes beteglátogató vagyok egy másik Budapesti kórházban. Ilyenkor – mentálhigiénés szakemberként – felnõtt betegekkel beszélgetek az õket foglalkoztató, a lélek mélyérõl feltörõ problémákkal. Én magam is krónikus beteg vagyok, így a betegágyon megélt belsõ folyamatokat a másik szemszögbõl is látom.
Gyakran és szívesen beszélgettem eddigi egész életemben emberekkel, valahogy rám találtak. Akár a rendelõben a padon ülve, vagy a közlekedési eszközökön egymással szemben, vagy akár az ágy mellett… Ezáltal kezdtem õket és magamat is jobban megismerni. Ezek a kapcsolatok, találkozások, néha csak pár percesek, máskor akár órákat is jelentenek. Ezalatt óriási jelentõsége van annak, hogy mennyire vagyok jelen a másik számára, figyelmesen hallgatom-e és elfogadom-e õt. Részese voltam olyan helyzeteknek, amikor gyógyíthatatlan betegséget, klinikai halálból való visszatérést, születést, gyógyulást, elválást megélt emberek életébe léptem, kaptam bepillantást. Egészségügyi végzettségem segít a betegségek lényegének megértésében, a mentálhigiénés pedig a lelki mozzanatok követésében.
A legelsõ és leggyakoribb kérdés, amellyel találkozom:
Mi a baja/ mi a bajom? Ez egy félelemmel, bizonytalansággal megélt, olykor türelmetlen kérdés, melybe esetleg már egy hosszú ideje megélt fizikai fájdalom terhe is vegyülhet. A beteg részérõl, vagy hozzátartozói oldalról az egyik legfontosabb, hogy egyáltalán feltegyék a kérdést. Hogy attól kérjenek segítséget, aki valóban ért hozzá. Helyezzek belé bizalmat. Adjak idõt a szakembernek a vizsgálatok értékeléséhez, s próbáljam – bár nehezemre esik – türelemmel várni a választ. Ebben a helyzetben szülõként a beteg gyermek mellé állás, a betegség elfogadása, és a nyugodt környezet biztosítása az elsõdleges. Saját belsõ bizonytalanságomat viszont osszam meg a párommal, partneremmel, barátommal, – ha hívõ vagyok Istennel.
Mi, egészségügyi dolgozók itt a megértéssel, a tudatos lassítással, és a teljes kivizsgálást követõ empatikus közléssel segíthetünk.
-folytatjuk-
Szeredai Márta
Feltöltve: 2014.01.05.
