Karácsony – talán ez az egyetlen univerzális ünnep, amikor vallástól függetlenül mindenki a szeretet ajándékát ünnepli. Ajándékokat vásárolunk, otthonunkat díszítjük, finom ételeket készítünk, készülünk, hogy átéljünk az ünnep varázsát és különlegességét, hogy felejthetetlen emlék maradjon bennünk. Aztán amikor vége van az ünnepnek, a már nem szükséges kellékeket a karácsonyfával együtt kidobjuk, a díszeket leszedjük és az ajándékokon kívül nem sok minden más (talán csak a fáradtság) marad meg, az élet megy tovább.
Vajon van-e mégis valami maradandó ebben az ünnepben számunkra? Valami, ami tartósan megmozdítja az életünket? Ha belepillantunk ez ünnep megadójának, Jézusnak a karácsonyi történetébe, ott semmi ünnepélyeset nem találunk. Szerettei várják őt, de különlegesen nem készülnek a megérkezésére. Senkinek sincs tudomása arról, ki érkezik Betlehembe, és a kis család állatok között tölti a döntő éjszakát. Jézus szülei csak sejthetik, mit jelent, hogy egy különleges gyerek érkezik közéjük, a látogatók csodálják, de valójában senki nem tudja pontosan ki fekszik a titokzatos jászolban. És éppen akkor történik valami, ami alapból megmozdítja a világot.
Jézus egész életében minden egyes szavával és tettével az Atyához, az Atya szeretetének a parancsolatához igazítja magát, és ez a magatartás megkülönbözteti őt a többi embertől és szembeállítja a világgal. De Jézus nem harcol ellene, egyszerűen hirdeti Isten országának az eljövetelét, az Atya Isten szeretetét. Van valami nagyon egyszerű és vonzó ebben a jézusi viselkedésben. Jézus mindenben, amit tesz, és mond, igaz. Jó mellette lenni, mert az ember teljesen szabadnak érzi magát vele. Az evangéliumokból olyan Jézust ismerünk meg, aki autentikus. Ahogy másokhoz – tanítványaihoz vagy ellenségeihez egyformán – fordul, nincsen benne semmi hátsó szándék vagy mellébeszélés. A kemény valóságot is el tudja fogadni, bírja a kritikát, tud szelíden és keményen is viselkedni, ha a helyzet éppen ezt kívánja, miközben az indulatait (amikor nem értik őt tanítványai, vagy amikor az árusokat kiűzi a templomból) nem takarja. Jézus egész életében ön-azonos, hiteles. Ez a viselkedés provokáció az ellenségeinek, de szabadítás azoknak, akik követik. Jézus hiteles viselkedése a mellette lévőknek olyan viszonyulási minta, amelynél a belső, takargatott titkok lelepleződnek. És ha nem is szűnnek meg rögtön, de Jézus személye tükröt állít az embernek. Konfrontálja őt mindazzal, amit tudatosan vagy tudattalanul legszívesebben eltakarna. Mert ki tud egyáltalán teljesen „tisztán” viszonyulni az embertársaihoz? Ki képes arra, hogy ne csak saját szemüvegén keresztül lássa az eseményeket? Hogy valódi belső érzéseihez hűen éljen? Hosszú és fájdalmas folyamat szembenézni a saját magunk által elkövetett szó- vagy tettbeli csúsztatásokkal. Beismerni a tévedéseket, elismerni a másnak okozott sértést, bocsánatot kérni. Hitelesen élni azt jelenti, hogy az ember nem csak megismeri és tudatosítja, mi történik benne, de ezt nyíltan és lehetőleg nem bántóan ki is fejezi. És ahogy Jézus hiteles léte felszabadító (sőt gyógyító) volt a tanítványainak, így ma a követése is az. Mert ma is tükröt kapunk tőle, ha ápoljuk Vele a kapcsolatot. Minél gyakrabban nézünk rá, annál tisztábban látjuk, mi van bennünk. Egy lépéssel közelebb kerülünk a valóságos képhez önmagunkról, amely által a másikat is reálisabban látjuk és elfogadjuk. Belső – kifelé nem látható – küzdelmes munka ez, egy maradandó karácsonyi ajándék a hétköznapjainkban.
Dorota Pawerová
Feltöltve: 2017.12.24.
