Mt 11, 28Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. 30Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Megfáradtság és megfáradtság közt azt hiszem, különbség van.
Van, amikor valamiféle örömre, gondtalanságra, kényelemre, elismerésre, vagy unalmunk elűzésére vágyunk, amely úgy gondoljuk, kijár nekünk. Néha addig űz és piszkál a nem túl jó értelemben vett egónk, hogy mindent megteszünk, hogy vágyaink beteljesüljenek. Közben pedig nem vesszük észre, mennyire kiszolgáltatjuk magunkat a tulajdonképpeni délibáb kergetése miatt ránk törő fáradtságnak. Ekkor nem érzünk semmi beteljesedést, csak kiábrándultságot és „lélek-szomjat”. Megkaptuk, amit akartunk, de nem, ez nekünk mégsem jó, és ezt a legtöbb esetben tudjuk is. Ez lehet egy átlagos 21. századi sztori. Loholás a vágyaink után, és ennek ismétlődése újra és újra, hacsak…
Hacsak nem találkozunk nagy rohangálásaink közepette Jézussal, aki azt mondja: „Gyere, mert teljesen le vagy strapálva, én látom ezt és segíteni tudok rajtad. Felejtsd el már egy kicsit a magadért való aggódást, szállj ki önmagad bebiztosításának mókuskerekéből. Légy velem és tapasztald meg milyen, ha a Jóbarát hátának dőlve nézed az útjaidat, vagy kémleled a jövőt…”
Lehet, hogy nem magad után futkározol, nem a kényelmet keresed, sőt a te dolgod, a te feladatod, hogy gondoskodj valakiről, és a másik kényelmét, ügyét, életét segítsd-szolgáld. De már belefáradtál, már nem megy akkora lendülettel, még a legkisebb erőfeszítés is nehéz. Legszívesebben búcsút mondanál a görnyesztő tehernek. Jézusba botlasz ezen az úton is… „Gyere én könnyítek a terheden. Oszd meg velem. Itt vagyok!”
Pintér Tamás Pius smc
Feltöltve: 2014.07.13.
