„1Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. 2Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. 3Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. 4Az egyik tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: 5„Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” 6De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. 7Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. 8Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” „
(Jn 12,1-8)
Lázár, Mária és Márta története az evangélium legmegkapóbb részei közé tartozik. Jézus barátairól van szó, akiket, amint János evangélista hangsúlyozza „Jézus szeretett”. Jézus barátja, maga a „szeretett tanítvány” mondja ezt, ezért érdemes ezt komolyan vennünk!
A három testvér, Jézus három barátja közül a legtitokzatosabb Lázár: nevén, betegségén, halálán túl megtudjuk róla, hogy Jézus föltámasztotta őt! Az evangéliumban Lázár mégsem szól egy szót sem. Élete, szenvedése, majd halála és föltámasztása csöndben tanúskodik a Jézussal való szeretet- és sorsközösségről. Tanúságnak annál nagyobb visszhangja van: Lázár üres kősírja fennhangon kiált! Sokan őmiatta jönnek Jézushoz és föltámasztása miatt hisznek Jézusban.
S ami még több, ami figyelmeztetés mindannyiunknak, minden tanítványnak: életünk és sorsunk tanúsága nemcsak újabb tanítványokat vonz Jézushoz, nemcsak szíveket nyit meg a hitre és követésre, hanem ellenségeskedést és visszautasítást is szülhet. A főpapok Lázárt Jézussal együtt ítélik halálra. Jézus tanítványának, szeretett barátjának lenni ezért aligha lehet kényelmes kéjutazás: a Mesterünkkel való sorsközösség akár az üldöztetés és életveszély fenyegetését is tartogatja számunkra.
Lázár némán is rendkívül erőteljes tanúsága mellett nem kevésbé fontos Mártáé sem, a másik testvéré, Jézus másik szeretett barátjáé. Márta gyakorlatias asszonyként, praktikus nőként lép elénk az evangélium napjain – Lukács és János elbeszélésében egyaránt. (Lukácsnál Lázár olyannyira hallgat, hogy még létezéséről sem értesülünk. ) Márta igyekszik mindenre gondolni – Jézusra és nővérére, Máriára is, a gyakorlati dolgokra és a számára fontos emberekre egyaránt. Igyekezetében és szolgálatkészségében van valami megkapó. Még a gyász napjaiban sem hagyja el magát: Jézus elé siet, majd figyelmesen odahívja nővérét. Végül pedig – amint már Lukácstól tudhatjuk – Márta vérbeli háziasszony, szívesen szolgál Jézusnak és tanítványainak. Valljuk be: Márta igen szerethető valaki.
János evangélista – szemben Lukáccsal – aláhúzza Márta komoly, meggyőződéses hitét, ugyanakkor azt is, hogy Jézus mind a három testvért szerette. Az imént hallott szakaszban Márta vendéglátóként az elengedhetetlen háttérmunkát végzi. Egyébként hallgat, akárcsak fivére, Lázár.
Szakaszunk legföltűnőbb szereplője kétségkívül a harmadik testvér, Jézus harmadik szeretett barátja. Amint az evangélium olvasója az előzményekből tisztában lehet vele, Mária erőteljes érzelmi életű, szenvedélyes nő. Fivére halála jobban megtöri őt, mint Mártát. Jobban megkínozza a gyász: ezért otthon marad. Értesülvén azonban Jézus személyes hívásáról rögvest siet hozzá. Nem akárhogy köszönti őt: leborul Jézus előtt. Könnyeivel megmutatja fájdalmát fivére halála miatt, mély gyászán Jézus a körülállókkal együtt őszintén megrendül…
A Betániai vacsora történetében arról hallunk, hogy Mária valami nagyon drágát, valami nagyon bensőségest akar adni Jézusnak. Tette bírálható, mégis alighanem mindenkire hatással van: „A ház megtelt a kenet illatával.” A legtöbben talán nem tudnak mit szólni erre: az emberi gyöngédség és odaadás ezen zavarba ejtő és megrendítő gesztusa döbbent csöndet vált ki.
Csak Júdás meri megtörni méltatlankodó, szinte korholó szavaival e csöndet, Jézus azonban megvédi Máriát: elfogadja gesztusát. Jézust minden bizonnyal mélyen, emberségének legmélyén érintette e gesztus. A rá váró szenvedések tudata csak fölerősítette benne annak belátását, hogy a szeretet kifejezéséről van szó, egyik utolsó gesztusáról, amelyben halála előtt neki része lehet.
Vajon Mária valóban megsejtette volna, mi vár Jézusra, és ezért cselekedett így? – Erre nem tudhatjuk a választ. Jézus szavaival azonban az evangélista a Kereszthalál távlatába állítja a ragaszkodás és odaadás e bensőséges tettét. Elénk állítja e tettet, hogy mi is megdöbbenjünk, mi is zavarba jöjjünk, végül pedig mi is megrendüljünk Jézussal.
Mert megrendülni Jézussal s következésképp mindent odaadni, egyúttal a gyászban, a fájdalomban, a veszteségben fölfedezni Isten közelségének lehetőségét tanítványi mivoltunk egyik lényegi mozzanata. Mária példájával együtt fölidézzük egyúttal Márta és Lázár alakját. Hiszen szolgálnunk a mindennapokban, szívvel-lélekkel-értelemmel odaadnunk magunkat a hétköznapok ügyes-bajos, apró-cseprő dolgaiban – amint azt Márta példáján láthatjuk – szintén tanítványságunkhoz tartozik. Végül pedig a Jézussal való asztal- és sorsközösségünk teljes mélységére, kockázatára és méltóságára figyelmeztet bennünket Lázár néma tanúsága: Jézus barátaira élet és szenvedés, üldöztetés és halál, új kezdet és föltámadás vár.
Vagy amint ugyancsak János apostol fogalmazza meg első levelében (2,6): „Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.”
Bakos Gergely OSB
Feltöltve: 2016.05.15.
