„Nem jó, hogy az ember egyedül van!”(vö.Ter. 2,18.)
E kinyilatkoztatott igazság újra és újra rezonál a szívünkben. Különösen életünk határhelyzeteiben való megküzdéseink idején válik nyilvánvalóvá. Egyszerűen jót tesz nekünk, ha mellettünk van valaki. Hogy e jelenlét mi módon teljesedik ki, az nagymértékben függ a kapcsolatunk mélységétől, intimitásától és a minket körülvevő spiritualitástól (személyesen: Istentől, vagyis attól az érzékenységtől, hogy mennyire engedjük be Őt kapcsolatainkba).
Mi ez a kapcsolat, ez a jelenlét? Elsősorban törődés, amely nem helyettesítés, hanem egy figyelmes készség: veled vagyok, melletted állok, jelen vagyok neked. Úgy is fogalmazhatnám: elérhető vagyok. S ez mindenképpen Istennel való kapcsolatból fakadó attitűd. (Vö.: Mózes és Isten személyes találkozója.)
Tévedés lenne azt állítani, hogy ez a törődés azt jelenti, hogy a másik helyett teszünk meg valamit, amit ő is meg tud tenni. Ezt, azt gondolom Isten sem teszi. (Bár az Ő kártyáiba nehéz belelátni és sokszor úgy tűnik, nem érdekli ez a törvényszerűség, irgalmas jósága képes megnyitni soha nem gondolt forrásokat is.)
Ha mellém állnak, vagy én állok más mellé, a segítség azt jelenti, hogy megmutatom, milyen értékes kettőnk kapcsolata. Hiszen a segítő dolga az ajánlattétel, vagyis a közösen megteendő útra való hívás.
Nagyon fontos, hogy egymás számára valóságos emberek legyünk és maradjunk. Kapcsolatunkért merjünk kilépni gátlásaink, vagy illúzióink fedezékei mögül. Távolságtartó játszmák, szakmaiságnak álcázott érdektelenség a segítő részéről, vagy gigantikus elvárások a segítő felé egyaránt tönkreteszik a kapcsolatot. Arcunkat folyamatosan az Úr felé kell fordítanunk, mert Ő a garancia, hogy egymás mellett és nem egymás ellenére haladunk.
Néha egyedül maradok pár napra. Nincsenek itthon szerzetes-pap társaim. 1-2 napig élvezem a csendet, Isten halk neszeit. De általában harmadnapra már szeretném megosztani mindazt, amit átélek, ami bennem megszületik, amivel kifejezhetem a figyelmemet, és jóságomat. Ez egyfajta fizikai jelenlétet feltételez. Mindig megdöbbent, hogy mennyire jó, ha jelen tudunk lenni egymás számára. Ebből a tapasztalásból forrásozik aztán mindazok felé a figyelmem, akik csak pár órát, napot töltenek velem. E jelenlét begyakorolható, ez az attitűd megélhető, de a legfontosabb az életben tartásához, hogy Isten ott „motoszkáljon”. Hogy elérhető legyek, szükségem van arra a tapasztalatra, hogy Ő elérhető.
Pintér Tamás Pius smc
Feltöltve: 2013.10.27.
