„26Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, 27egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. 28Bement hozzá az angyal, és így szólt: »Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.« 29Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. 30Az angyal pedig folytatta: »Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 31Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. 32Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége«. 34Mária erre így szólt az angyalhoz: »Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?« 35Az angyal ezt felelte neki: »A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. 36Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, 37mert Istennek semmi sem lehetetlen«. 38Mária erre így szólt: »Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.« És eltávozott tőle az angyal.”
Lk 1,26-38
A fenti evangéliumi szakaszban Máriát szemlélhetjük: egy egyszerű vidéki leányt, a Római Birodalom egy eldugott tartományából, egy olyan kisvárosból, amelynek a nevét – az evangéliumokon kívül – a kortárs források meg sem említik. Egy elnyomott és megalázott kis nép leánya: nem járt iskolába, nem rendelkezik diplomával, még csak szavazati joggal sem – talán egy váltás ruhája sincsen neki!
Mégis: az Úr küldötte meglátja benne a Messiás Anyját. Észreveszi benne azt az asszonyt, akinek életében testet ölt az Isten! Legyen bármily különös, meglepő, sőt megrendítő is a hír, amit hoz, a mennyei hírhozó csöppet sem kételkedik. Ki is mondja hitvallást téve meggyőződéséről: „Istennek semmi sem lehetetlen.”
Vajon miért oly biztos mindebben az angyal? Vajon mit lát, amit mi, emberek nem látunk közvetlenül?
Válaszul segítségünkre siet a korai egyház nagy lelki tanítójának egy elejtett megjegyzése. Eszerint három módon lehet a dolgokra nézni: ördögi, angyali és emberi módon.
Az ördögi tekintet valójában mindannyiunk számára ismerős: nem lát mást, csak amit saját maga látni akar. Az ördögök mindent csak és kizárólag saját magukkal kapcsolatban látnak és ismernek. Pillantásuk az önzés tekintete. Magukat, saját kielégülésüket keresik a dolgokban és személyekben. Az ördögi ego mindent hatalmába akar keríteni, be akar kebelezni, mintegy el akarja fogyasztani a világot. Ezért aztán nem is jellemző rá valami nagy képzelőtehetség. Nem képes túllátni saját önösségének szűk látókörén. Még fantáziája is saját szűkkeblűségének rabja.
Az angyali tekintet remélhetőleg szintén nem teljesen idegen számunkra: mindent Istennel való kapcsolatában szemlél. Ezért láthatja a jövőt, ezért veheti észre a teremtésben elrejtett isteni lehetőségeket. Az angyali tekintet Rád tekint és rám, s azt mondja: „Több vagy mint, amit gondolsz Magadról!” Az angyali tekintet tudja jól, hogy valóban „Istennél semmi sem lehetetlen.” Ezért olyan erőteljes Gábriel arkangyal képzelőereje, ezért képes meglátni Mária jelentéktelenségében Isten működését!
S mi emberek? Mi hogyan tekintünk a világra, egymásra, magunkra? Hogyan nézzük a valóságot?
Az eddigiekből sejthető a válasz: tekintetünk az angyali és ördögi végletek között mozog. Képesek vagyunk arra, hogy úgy nézzünk a világra, akár az angyalok. Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy képesek legyünk a dolgokat és személyeket az Ővele való kapcsolatban szemlélni. Ugyanakkor tekintetünket oly sokszor elhomályosítja félelmünk, erőszakosságunk és egyéb szenvedélyeink! Oly gyakran – nagyon is gyakran – csakis saját magunkat keressük pillantásunkkal a világban. Amint korunk világméretű gazdasági és környezeti válsága figyelmeztet: meg akarjuk hódítani, le akarjuk igázni, el akarjuk fogyasztani, ki akarjuk használni a világot.
S milyen szomorú, hogy ilyenkor, Karácsony előtt úgy tűnik, a szerzésre, megragadásra görcsösen törekvő tekintet uralja utcáinkat-tereinket, szinte egész városképünket, végső soron egész nézésünket…
Emberi tekintetünknek kétségkívül tisztulnia kell – hogy egyre inkább Istennel való kapcsolatában láthassuk a valóságot. Meg kell tanulnunk egyre inkább úgy néznünk, mint Gábriel angyal.
Az evangéliumi üzenet egyértelmű: „Istennek semmi sem lehetetlen.” Arra szólít föl bennünket, hogy ezt higgyük valóban el. Arra szólít föl, hogy Gábriellel együtt szemléljük Mária alakját, akinek életében testet ölt az Isten. Arra az örömhír buzdít, hogy aztán így tekintsünk az egész valóságra – mint olyan csodára, amely minden látszólagos külső jelentéktelensége ellenére méhében hordozza az Istent. Hogy azzal a hittel tekintsünk a világra, az életre, a köröttünk élő emberek, hogy Isten láthatatlan és fölfoghatatlan, de nagyon is valóságos módon munkálkodik bennük.
Ez a hit és az ebből fakadó tekintet képes megváltoztatni a mi életünket is.
Bakos Gergely OSB
Feltöltve: 2014.12.07.
