– Miért fontos a beteget ápoló családtagok tehermentesítése?
– Ha egészen távolról indulunk: egyrészt mindannyiunk számára borzasztóan fontos, hogy ritmusa legyen a munkának, és a pihenésnek. Azok számára, akik arra választódtak ki, hogy az átlagosnál nehezebb terheket hordozzanak, különösen fontos, hogy a pihenés is megvalósulhasson, legyen egy Cirenei Simon, aki időnként odaáll melléjük, és átveszi a terheket egy időre. Meggyőződésem, hogy a terheket teljességgel letenni nem tudjuk. Nyilván, akik felvállalják a gondozás terhének hordozását, tudatos döntéssel teszik, és viszik végig az életükön. Arra viszont nagyon nagy szükségük van, hogy valaki melléjük álljon, hogy időnként ki tudják fújni magukat. A pihenés szükségletének több vetülete is van: gyakran fizikálisan is nagy terheket hordoznak azok, akik otthonukban akár sérült, akár súlyosan beteg embert ápolnak, hiszen a fizikai gondozás erőt igényel, s emellett folyamatosan készenlétben kell lenni – így sokszor például nem tudnak annyit aludni, pihenni, amennyire szükségük lenne. Az ellátás gyakran olyan fokozott figyelmet igényel, ami szintén nagyon fárasztó. Mindez mentálisan, és lelkileg is kimerítő. Ezért nagyon lényeges, hogy a beteget ápoló családtagok kapaszkodókat találjanak. Gyakran az ápolási feladatokat ellátók kizáródnak a társadalomból, peremre kerülnek.
– Mi akadályozhatja meg a peremre sodródást?
– Azt gondolom, hogy több fronton is van feladatunk az otthon ápolást végzők támogatásában: egyrészt, időnként legyen valaki mellettük, aki besegít, akire rábízhatják fogyatékos családtagjukat, hogy időnként kimozdulhassanak, mert ez lehetővé teszi például a meglevő kapcsolatok ápolását.
– A meglevő kapcsolatok fontos erőforrást jelentenek, így ezek ápolása akkor is nagyon fontos, ha a körülmények nehezítik.
– Így van, ehhez viszont kell a fizikális segítség: hogy el tudjak menni otthonról, ki tudjak mozdulni úgy, hogy közben a gondozott családtagomat is biztonságban tudom.
– Sokszor tapasztaljuk, hogy aki felvállalja a gondozási feladatot, bekerül egyfajta mókuskerékbe, nehezen mozdul ki a feladatokból, nehezen mondja ki „szükségem van időre, amit magamra fordíthatok”.
– Két olyan pont van, amikor erre leginkább megnyílik a lehetőség, az egyik, ha a feladat felvállalásának kezdetén, egészen korán kínálnak fel segítséget. Ekkor a gondozást felvállaló családtag látja, tapasztalja, hogy nem kell feladnia korábbi szokásait, mert van segítség. Ezért nagyon fontos volna, hogy ha kiderül például egy kisgyermekről, hogy fogyatékos, akkor minél korábban többféle segítséget kapjon a szülő, hogy megőrizhesse erőforrásait. Mert ha valaki 20-30 évig otthon van ápolási díjon a súlyosan fogyatékos gyermekével, kiesik a munkaerőpiacról, a társadalmi életből, hiszen maximum a boltig jut el, meg vissza… Mégis, azt tapasztaljuk, hogy legtöbben akkor kérnek segítséget, amikor már nagyon kifáradnak.
– Ekkor már nehezebb segítséget nyújtani, a gondozónak sokkal nehezebb visszatalálni az élhető élethez, egészségesen fenntartható ritmushoz.
– Igen.
– Említette, hogy a támpontok megtalálása nagyon lényeges: ez fizikai oldalról például a helyettesítés megoldását jelenti. Szó volt a kapcsolatháló megtartásának fontosságáról is. Milyen egyéb támaszt lát szükségesnek?
– Nagyon fontos még az akadálymentesítés, egyrészt a lakásban – legyenek a gondozást megkönnyítő eszközök -, másrészt a lakáson kívül, hogy a sérült ember szállítását, közlekedését megkönnyítsük. Például fontos, hogy ne kelljen lépcsőkön cipelni a beteget. Vannak, akik nagyon megküzdenek ezzel. Megszervezni egy fogyatékos személy napi munkába járását komoly logisztika. A másik, ami komoly támaszt jelenthet, az a kortárs és sorstárs csoportok, hogy a segítők egymással is találkozni tudjanak. Az elektronikus eszközök, és a cyber világ sokat segít ma már ebben. Sokan vezetnek blogot, megosztják a tapasztalataikat, információikat.
– A fizikai tehermentesítés, a megfelelő környezeti adottságok megteremtése, és a megtartó közeg – pl. sorstársak mellett, tehát fontos támasz az információk biztosítása is.
– A sorstárs közösségen kívül egyéb megtartó közösség is fontos. Emellett lényeges valamiféle hit – olyan belső erőforrás, amiből meríteni tudunk. Aki terheket hordoz, annak a belső erőforrások megtalálása különösen fontos, hogy valamiképpen értelmet nyerjen az, amit megél. Ez az értelem-keresés az, ami tapasztalatom szerint hihetetlenül sokat tud adni. Ha valaki értelmet lel abban, amit csinál, akkor szeretettel tudja tenni. Aki nem találja meg a belső kapaszkodót, könnyebben bele tud fáradni. Ha pedig belefárad, könnyen egy lefele ívelő spirálban találja magát. Mindezekkel összefügg, hogyha magamban megtalálom a belső erőforrást, akkor könnyebben leszek képes kívülről is segítséget kérni. Ezeken a területeken nagyon komoly szerepünk és felelősségünk van, hogy bátorítsuk azokat, akik ilyen terheket hordoznak, hogy kérjenek segítséget.
Tróbert Anett Mária
Feltöltve: 2015.07.12.
