(I. rész)
A bűntudat fogalma, funkciója
A bűntudat azokhoz a pszichológiai jelenségekhez tartozik, amelyek nehezen megragadhatók, rejtélyesek, amelyek kiemelik az embert az állati létből, sajátos személyi méltósággal ruházzák fel, és lehetővé teszik önmaga meghaladását. A bűntudat komplex érzelem, több tényező szükséges a felmerüléséhez és a kiváltódásához, valamint több területen hat a személyiség működésére és fejlődésére. Ahhoz, hogy a fejlődő ember bűntudatot éljen át, a személyiség olyan összetevőinek bizonyos szintű fejlettségére van szükség, mint az én kialakulása, önreflexió, kötődés, a társas szabályok belsővé válása, a lelkiismeret, az értelmi működések magasabb szintje.
A személyiség működésére tett különböző hatása miatt a szakirodalomban különböző érzelmi család tagjaként szerepel. Van, aki az önértékelési érzelmek között tartja nyilván (Eisenberg1), mások a szociális kapcsolatokat szabályozó érzelmek legfontosabb tagjaként említik (Lazarus2), a legtöbb szerző azonban morális érzelemnek tartja. Ugyanakkor minden szerző hangsúlyozza a bűntudat preventív, a valamilyen szempontból helytelen viselkedést megelőző funkcióját.
A bűntudat fajtái, szintjei
A bűntudat a kiváltódásához szükséges személyiség-összetevők és funkciók fejlődésével összhangban formálódik. A fejlődés folyamatában több elkülöníthető bűntudati forma különböztethető meg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az újabb formák megjelenése megszünteti a régieket. A korábban felmerülő bűntudati formák végigkísérik életünket, szerepük azonban változik az aktuális viselkedésnek, valamint a személyiség működésének és fejlődésének meghatározásában. A fejlődési folyamatot, más pszichológiai folyamatokhoz hasonlóan, spirális pályán ábrázolhatjuk, ahol az alsóbb szintek a következő fokozatba beépülnek, azok -előfeltételeinek tekinthetők, majd magasabb szinten, fejlettebb formában bizonyos elemei újra meghatározók lehetnek.
A köznapi nyelvhasználat összemossa a bűntudat különböző formáit és eltérő szintjeit, a pszichológiai elemzések azonban jól elkülöníthető formákat és szinteket határoznak meg. A megkülönböztetés szempontjai: a kiváltó cselekvés, esemény jellege; a cselekvés megítélésének mércéje, viszonyítási pontja; az érzelmi és értelmi összetevők aránya, jelentősége; a bűntudatot kiváltó cselekedet ,,áldozatainak”, illetve másoknak a jelenléte; a kiváltódáshoz szükséges pszichés funkciók köre és fejlettsége; azoknak a funkcióknak a köre, amelyeknek működésére és fejlődésére hat; a bűntudati feszültség csökkentésének adekvát, egészséges módjai. Ezeket a szempontokat figyelembe véve a bűntudattal különböző szempontból foglalkozó szerzők egymáshoz nagyon hasonló bűntudati formákat határoznak meg. Tringer3 pszichológiai/pszichopatológiai, etikai és teológiai bűntudatról beszél, Szentmártoni4 pszichológiai, irracionális, reflexív és egzisztenciális bűntudati formákat ír le.
Az elnevezésben mutatkozó különbségek azonban nem vagy csak kis mértékben jelentenek tartalmi különbségeket. A reflexív és az etikai, illetve az egzisztenciális és a teológiai bűntudati formákról az említett szerzők lényegében azonos kijelentéseket fogalmaznak meg. Az egzisztenciális pszichológia képviselői (R. May5) az egzisztenciális bűntudati formára helyezi a hangsúlyt, az erkölcspszichológia a morális bűntudat fogalmát gazdagította (Nucci6), míg a pszichoanalitikus orientáltságú szerzők főként a pszichológiai bűntudattal, illetve annak kóros formáival foglalkoznak.
Pszichológiai bűntudat
A szakirodalomban a pszichológiai bűntudat területén van a legnagyobb zűrzavar. Sokan, főként a pszichoanalitikus szerzők, de mások is a szégyent és a bűntudatot szinonimának tekintik, és a pszichológiai bűntudat nem kóros formája felfogásukban a szégyent jelenti. A modern pszichológia különbséget tesz a szégyen és a bűntudat érzelme között (Harré, Parrott7). A szégyenről a pszichológia hosszú ideig hallgatott. Ennek oka részben Freud bűntudat-koncepciójának hatása, részben pedig a pszichológiát a viselkedés leírására redukáló behaviorizmus hosszan tartó hegemóniája volt valószínűleg. Freud, aki elsőként foglalkozott a bűntudat kérdésével pszichológiai szempontból, a szégyen és a bűntudat fogalmát összemosta. Személyiségelmélete alapján ez indokolt is, hiszen Freudnál a bűntudat a felettes-én és az ős-én konfliktusának terméke. A felettes-én pedig két olyan összetevőt tartalmaz, az ideális ént és a lelkiismeretet, amelyek a szégyen és a bűntudat kiváltásában jelentős szerepet játszanak. Emellett mindkét összetevő a szülőktől és más tekintélyszemélyektől átvett értékeket, elvárásokat, követelményeket tartalmazza. A behaviorizmus pedig nem foglalkozott olyan pszichológiai jelenségekkel, amelyek az empirikus kutatás számára hozzáférhetetlenek.
A szégyen és a bűntudat
Személyes szinten a legtöbb esetben különbséget tudunk tenni e két érzelem között, fogalmi szinten pedig a bűntudati formák megkülönböztetési szempontjai segítenek. A szégyen és a bűntudat egyaránt gyötrő, fájdalmas, nyugtalanító érzelem. A szégyenérzet akkor merül fel, amikor az ember viselkedése nem felel meg az önmagáról kialakított ideális, másoknak bemutatni kívánt képnek, az én-ideálnak. Pszichológiai bűntudat viszont akkor váltódik ki, amikor az ember megszegi az emberi együttélésre vonatkozó szabályokat, megsért valakit, testi vagy lelki fájdalmat okoz valakinek, elmulaszt megtenni valamit, megszegi az ígéretét, elfelejt valamit, ami a másiknak fontos. A szégyenérzet kiváltódásánál nagy szerepe van a nézőközönségnek, a tanúknak, míg a pszichológiai bűntudat megéléséhez sokszor még az ,,áldozat” szenvedésének látványa sem szükséges, elég a másik szenvedésének tudata is.
A felelősség is különböző mértékben jelenik meg a bűntudatban és a szégyenben. A bűntudat, akár mulasztás, akár bántás, sérülés okozása következtében merül fel, elfogadott felelősséggel jár. A szégyenérzet pedig független a felelősségtől. Mindkét érzelem az én, az énmagamról való tudás kialakulásához kötött, a szégyen azonban inkább a felszínesebb külső viselkedésbeli jellemzőkre vonatkozik (illem, modor, bátorság látszata), a bűntudat inkább pszichológia jellemzőkhöz kötődik (felelősség, az emberi kapcsolatokra vonatkozó szabályok fontosságának megértése, a másik ember iránti fejlettebb empátia).
– folytatjuk –
1. N. Eisenberg: Altruistic Emotion, Cognition, and Behavior. Hillsdale,N. J. Lawrence Erlbaum Ass., 1986.
2. R. Lazarus – B. Lazarus: Passion and Reason. Oxford University Press, Oxford, 1994.
3. Tringer L.: A pszichiátria és a jog határterületén. Psychiat. Hung. 3. 1999, 296-303.
4. Szentmártoni M.: Lelkipásztori pszichológia. Jel Kiadó, Budapest, 1997.
5. R. May: Man’s Search for Himself. Norto, N.Y., 1958.
6. L. Nucci: Education in the moral domain. Cambridge University Press, Cambridge, 2001.1
7. R. Harré – W. Parrott (Eds.): The Emotion. Social, Cultural, and Biological Dimension. Sage Publ.,London, 1996.
Forrás: Vigilia folyóirat 2002. március, http://vigilia.hu/regihonlap/archiv.html
Feltöltve: 2015.04.30.
