HÁZASTÁRSI KAPCSOLAT ÉS SZÜLŐI SZÖVETSÉG
Már említettük, hogy a szülőség a házastársak szoros érzelmi kapcsolatába ágyazódik, és a szülőség feladatait többnyire a házastársak látják el. Indokolt-e, érdemes-e különválasztani e két kapcsolódási formát?
Gallangher a szétválasztással szemben hoz fel érveket: a szülőség a házastársi kapcsolatból nő ki, és sikerességét a házastársi kapcsolat sikeressége határozza meg.(6)
Hagyományosan valóban a házasság egyik – ha nem az elsődleges – feladata volt a gyermekek világrahozatala és felnevelése. Ma már azonban számos olyan házasság működik, ahol a gyermektelenség tudatosan vállalt vagy elfogadott állapot. Egyre több az olyan családi forma is, ahol nem teljesen azonosak a házastársi és a szülői szövetség tagjai (egyszülős, újraházasodott, nevelőszülői családok). S épp ez utóbbi családok nevelési nehézségei és sikertelenségeinek következményei hívják fel a figyelmet a szülőség, a szülői szövetség különleges jelentőségére.
A házasság és a család rendszerszemléletű megközelítése keretet biztosított a családon belüli
alrendszerek sajátos céljainak és feladatainak meghatározására, az elkülöníthető alrendszerek kölcsönhatásainak elemzésére és megértésére.
Ebben a keretben markánsan elkülöníthető a házastársi és a szülői alrendszer. Az elkülönítés
fontos lépcsőfok a házastársi és a szülői kapcsolat működésének értelmezéséhez, fejlődési szabályainak, illetve működési zavarainak feltárásához és megértéséhez.
A családrendszer legfontosabb alrendszere a házastársi kapcsolat. Ennek működési minősége
alapvetően határozza meg a család többi alrendszerének működését. A házasság a család architektúrája, tengelye, amely köré az összes többi kapcsolat rendeződik.(7)
Mondhatnánk úgy is, hogy mágnesként működik, amely összerendezi, és mozgásával újrarendezi a kapcsolati hálózatot.
Hozzá kell tennünk azonban – és ez is a két alrendszer különbözőségét mutatja –, hogy bizonyos családformákban, különösen az újraházasodott családokban a házasság jósága nem garantálja a nevelés sikerességét, a házastársak közötti kapcsolati nehézségek azonban mindig megzavarják a szülőkapcsolatot is.
A két alrendszer közötti különbség legmarkánsabban a célokban, a feladatokban és a kommunikáció tartalmában mutatkozik meg. A célokban és – nagy vonalakban – a feladatokban megjelenő különbség jól látható a két kapcsolati forma definícióiból. Ezek szerint a házastársi kapcsolat egy férfi és egy nő érzelmi kölcsönösségen alapuló szövetsége, amelynek tagjai felelősséget vállalnak egymás jólétért, fejlődéséért, kielégítik egymás érzelmi, támogatási, szexuális igényét. Ugyanakkor a szülőség két szülőtárs – optimálisan egy vér szerinti apa és anya – nevelési szövetsége, amelyben gyermekeik jólétéért és fejlődéséért, azok szükségleteinek kielégítéséért vállalnak felelősséget. Vagyis a házasság a felnőttek, míg a szülőség a gyermekek fejlesztő kapcsolata.
A két kapcsolati formában megnyilvánuló kommunikációs jellegzetességeket sokan vizsgálták, összegzésként azt mondhatnánk el, hogy a párkapcsolati kommunikáció érzelmileg telített, tartalma a pár kapcsolatára vonatkozik, kölcsönös énfeltárás, élménymegosztás jellemzi.
A szülőpár kommunikációjában általában tárgyalásjellegű, kevesebb benne az érzelem, tartalmát tekintve a gyermekek viselkedésének, fejlődésének, fejlesztésének kérdései, a szülők gyermekekhez való viszonyulásának megbeszélése vannak az előtérben.(8)
Számos vizsgálat szól a két alrendszer kölcsönhatásáról. Első megközelítésben a legmegdöbbentőbb vizsgálati eredmény a házassággal való jelentős elégedettségcsökkenés az első gyerek születésekor, vagyis a szülővé váláskor.(9) Ez az eredmény – úgy tűnik – arra utal, mintha a gyerek születése rombolná a házasságot. Ez azonban ellenkezik a mindennapi tapasztalatokkal. Nem is erről van szó. A házassággal való elégedettség csökkenésében fontos szerepet játszik a szülőségre való felkészültség hiánya, az újszülöttért való aggodalom, a gyerekszületés okozta, sok területre kiterjedő változás és a szülőtársak kölcsönös támogatásának gyengesége.
Azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy a házassággal való elégedettség kiragadása az élet egészével való elégedettségből téves következtetésekre vezethet. A vizsgálatok ugyan azt mutatják, hogy a gyermektelen házaspárok, akik együtt maradnak, elégedettebbek a házassággal, de nem biztos, hogy az élettel is. Gondoljunk csak a meddő párokra. A meddőséggel való szembesülés gyakran jár együtt érzelmi, spirituális és kapcsolati krízissel. Harag, vádaskodás, bűntudat, reményvesztés kíséri. A potenciális szülői identitás veszteségének közös feldolgozása azonban valóban fokozhatja a házassággal való elégedettséget is.(10)
Számos vizsgálat utal arra, hogy az apa gyerekek iránti elkötelezettsége hat a házastárs iránti
elköteleződésre is, vagyis hozzájárul a házasság stabilitásához.(11) Más vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a szülők nevelési nehézségei (gyerekek magatartásproblémái, kriminalitása) szoros kapcsolatban vannak a házassági kapcsolat minőségével és a válással.(12) Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szülőség és a párkapcsolat további alakulásában nagy jelentősége van a szülővé válás idejének, a szülői szövetség kimunkálásának, majd eredményességének. Az első gyermek születése – már a gyermekvárás időszakában – a feleséget anyává, a férjet apává formálja, a házassági alrendszert pedig szülői alrendszerré is alakítja. Galinsky „imagemaking” folyamatként írja le ezt a változást. A házastársak identitásába egyre inkább beépül a saját szülőség, és egymásra egyre inkább szülőtársként, gyermekük apjaként, illetve anyjaként tekintenek.(13) Ebben az időszakban kezd fontos feladattá válni a két alrendszer összehangolása időben, térben, feladatokban, érzelmi ráfordításban.
A szülőség mint új kapcsolati forma a célok és a felelősségi sorrend átrendezésével, az életstílus, az életmód gyökeres átalakításával jár. A házastársak ez időben kezdik felfedezni, hogy a szülői és a házastársi szerep csak részben kompatibilis egymással. Ez valóban így van, de nagy hiba lenne, ha ezeket egymással versengő szerepeknek tartanák, még ha sokan ezt állítják is. Inkább időbeli eltolódásokról, egyeztetésekről van szó, mintsem egymás kizárásáról.(14)
A párkapcsolat szülőségre tett hatása nem szorul bizonyításra. Ha komolyan vesszük a párkapcsolat jelentőségét a családrendszeren belül, akkor nyilvánvaló, hogy a házaspári kapcsolat kohéziója, érzelmi és védettséget adó minősége, egymás támogatásának igénye segíti a szülői szövetség működését. Ugyanakkor a házastársak érzelmi eltávolodása nagyon gyakran a szülői együttműködési hajlandóságot is csökkenti, a házastársak közötti gyakori konfliktus pedig erős negatív hatással van a szülők nevelési szövetségének működésére. A házastársak közötti súlyos konfliktusok nemritkán magatartási zavarokat vagy pszichoszomatikus tüneteket hoznak létre a gyermekben.(15)
Fontos azonban kiemelni, hogy a házastársi kapcsolat minősége nemcsak a házastársi és a szülői szerep összeegyeztetését segíti, hanem hozzájárul a munka, a szabadidő és a háztartási munka összehangolásához is. Ennek viszont komoly szerepe van a házassággal való elégedettség szempontjából.(16) A kutatások mai állapota szerint indokoltan mondhatjuk, hogy a házastársi és a szülői alrendszerek különválnak ugyan, de összefonódnak, hatnak egymásra. A társaknak különböző a szerepük szülőként és házastársként, a szerephatárok azonban egészséges családokban rugalmasak, átjárhatók, a család élethelyzetéhez igazodók.
A problémákkal küszködő családokban viszont mereven elkülönülnek vagy szétválaszthatatlanul összemosódnak.
(folytatjuk)
Forrás: Horváth-Szabó Katalin: A szülők nevelési szövetsége: a szülőség. Embertárs folyóirat, 2006:2, 100-109.
(6) Gallangher, C.: Beszéljük meg! Bécs, 1987, OMC.
(7) Olson, D.: Circumplex model of family systems VIII. In Olson, D. – Russel, C. – Sprenkle, D. (Eds.): Circumplex model: Systematic assessment and treatment of families. New York, 1989,
Haworth Press, 7–49.
(8) Belsky, J.: Children and marriage. In Ficham, F. – Bradbury, T. (Eds.): The psychology of marriage. New York, 1990, Guilford Press, 172–200.
(9) Argyle, H. – Henderson, M.: Anatomy of Relationship. Harmondsworth, 1990, Penguin Books; Myers, D.: The pursuit of happiness. New York, 2002, Quill.; Bognár G. – Telkes J.: A válás lélektana. Budapest, 1994, Haas és Singer.
(10) Benyamini, Y.: Hope and Fantasy among women coping with infertility and its treatment. In Jacoby, R. – Keinan, G. (Eds.): Between stress and hope. London, 2003, Praeger, 141–166.
(11) Parke, C. – Ross, D.: Families in lifespan perspective. In Hetherington, E. – Lerner, R. – Perlmutter, M. (Eds.): Child development in life-span perspective. Millsdale, 1988, Lawrence Erlbaum, 159–190.
(12) Cowan és Cowant (1992) idézi Gehring, T. – Page, J. – Marti, D.: Conceptualization of parental interventions in child psychiatry. In Gehring, T. – Debry, M. – Smith, P. (Eds.): Family
System Test. Hove, UK, 2001, Brunner-Routledge, 233–246.
(13) Demick i. m.
(14) Gross, R.: Psychology. London, 1996, Hodder and Soughton.
(15) Marvin, R. – Stewart, R.: A family systems framework for study of attachment. In Greenberg, M. – Cicchetti, D. – Cummings, M. (Eds.): Attachment in the preschool years. Chicago, 1990, Chicago Univ. Press, 51–86.
(16) Berman, W. – Marcus, L. – Berman, E.: Attachment in marital relationships. In Sperling, M. – Berman, W. (Eds.): Attachment in Adults. New York, 1994, Guilford Press, 204–231.
Feltöltve: 2017.06.11.
