Radikális szeretet
Amikor igazán szeretünk, ráébredünk, mennyire mélyreható az őszinte szeretet, amely képes megváltoztatni akár egy nagyhatalmat is. Az első századokban a keresztények például a szegények istápolása és az ellenség szeretete révén legyőztek egy hanyatlóban levő, önközpontú kultúrát. Először kis dolgokban mutatkozott meg az egymás iránti szeretetük: megosztották tulajdonukat, élelmüket, és együttérzést mutattak a nők, a gyerekek és a társadalom peremén élő emberek iránt. A Római Birodalom hataloméhes, hanyatló kultúrája nagyrészt azért fogadta el az új „szektát”, mert aki figyelte őket, azt mondta: „Nézd, hogy szeretik egymást!”
A másik ember szolgálata ellentmond a kultúránkban bevett „adok, hogy kapjak” mintának. Lehetséges, hogy nem illünk bele a minket körülvevő világba, amikor elhatározzuk, hogy szeretni fogunk másokat, de a valódi szeretet által olyan örömben lehet részünk, amelyet a hétköznapi világban nem élhetnénk át.
Remény a túlélésre
Mindez jól hangzik, de vajon konfliktusokkal teli világunkban a szeretet kiállja-e a próbát? Az újságok és a tévéképernyők nap mint nap az egymás iránti embertelenségről tudósítanak, melyet sok esetben vallási okokra hivatkozva vagy személyes irigységből követnek el. A legtöbb talk-show példa rá, hogy az értelmes párbeszéd művészete már nem közkincs. Minden híradó arra emlékeztet bennünket, hogy milyen kevéssé tiszteljük a velünk egyet nem értőket. Úgy tűnik, hogy a politikusok és a vallási vezetők majdnem mindig támadó kedvükben vannak, és csak ritkán hajlandók meghallgatni egymást.
Azt hiszem, a szeretet nemcsak hogy kiállja a próbát ebben a világban, hanem valójában az egyetlen esélyünk. Ha eljutunk odáig, hogy embertársakként tiszteljük egymást, mint akiknek szükségük van egymásra, és mint akik elhatározták, hogy törődnek azzal, hogy a másik ember is jól érezze magát, határtalan lehetőség nyílik a jóra. Ha nem sikerül így tennünk, akkor elveszítjük emberi méltóságunkat, és az utolsó ötven év technikai haladásának eredményeit arra használjuk, hogy egymást elpusztítsuk. Ha szándékunkban áll megoldani globális társadalmunk problémáit, akkor szükségünk van a tiszteletre és az értelmes párbeszédre, melyek a szeretetből erednek.
Vajon tényleg megváltozik a világ attól, ha veszünk egy tál levest egy hajléktalan asszonynak, vagy ha kisétálunk gyermekünkkel a parkba, vagy elvisszük a munkatársunkat a szerelőhöz, ha lerobbant a kocsija? A válasz egyértelműen: igen. Lehet, hogy magasztosabb elképzelésünk van a szeretetről, és úgy gondoljuk, még az életünket is feláldoznánk másokért – de ugyan miért halnánk meg valakiért, ha még azt sem vállaljuk, hogy a kocsija tankját teletöltsük? A szeretet minden megnyilvánulása kis dolgokkal kezdődik.
Ha mindannyian képessé válunk a szeretetre, akkor megváltoztathatjuk ezt a feje tetejére állt világot. A szeretet nemcsak reális célkitűzés, hanem az egyetlen reményünk a túlélésre.
Ha igazán szeretni akarunk valakit, kezdjük kis dolgokkal.
Hogyan fejlődhetünk a szeretetben?
Csak úgy válhatunk szeretetteljes emberré, ha megdolgozunk érte, függetlenül attól, hogy milyen környezetből jövünk. Arra azonban számíthatunk, hogy emberi természetünk ellenállásába fogunk ütközni.
Természetünknek azt a részét, amely saját jólétünket mások elé helyezi, tekinthetjük úgy, mint hamis énünket. A hamis én önzése olyan erőteljes, hogy sokakat képes irányítása alatt tartani. Ám amikor a szeretet nagyszerű képviselői (…) megjelennek a színen, vonzalmat érzünk irántuk. Ők, akik igazán képesek szeretni, természetünknek azt a részét jelenítik meg, amelyik mások szeretetére késztet. Valódi énünk szolgálatkész, mert kapcsolatainkban akkor lelhetünk örömet, ha készen állunk mások szolgálatára. Akár tudatában vagyunk, akár nem, ha szeretet nélkül cselekszünk, akkor nem vagyunk hűek igazi valónkhoz. Kapcsolatokra lettünk teremtve, s mikor szeretünk, akkor találunk igazán önmagunkra.
Ha a szeretet hét jellemző vonását kifejlesztjük magunkban, magatartásunk, életstílusunk és cselekedeteink révén a lehető legerősebb kapcsolatokat alakíthatjuk ki. E vonások híján kritikussá és türelmetlenné válunk másokkal szemben, és hajlamosak leszünk arra, hogy folytonosan támadó vagy védekező állásba helyezkedjünk. Ha a szeretet mellett döntünk, egyre erősebb lesz bennünk a vágy, hogy megmutassuk valódi énünket, és megtaláljuk azokat az alkalmakat, amikor szeretetünket megoszthatjuk másokkal.
Forrás: Gary Chapman: A szeretet mint életforma. Harmat Kiadó, Budapest, 2013., 26-28.o.
Feltöltve: 2016.12.25.
