CSALÁD – ÉRZELMI KÖZEG
A család, ez a genetikai és kulturális összetartozáson alapuló társadalmi és gazdasági mikroközösség a gyermeknövelőművész-tanfolyamokon végigívelő alaptéma. A megértő, felelősségteljes szeretet erejétől működő családok tagjai egészséges önbizalommal és szociális érzékenységgel rendelkeznek. A családi közösség védelmet nyújt többek között a kor romboló hatásai, például a fogyasztói idiotizmus betegsége, a reklám és a divat szüntelen támadásai ellen. Egy fiatalra, aki otthon érzi magát a bőrében, s tudja, mi áll jól neki, hiába akarják rásózni a megasztárok divatját. Hasonló öntudatosság jellemzi egész életvitelét. Éppen ezért tudomásul kell vennünk, hogy vannak bizonyos gigantikus üzleti vállalkozások, amelyeknek nem érdekük, hogy a család mint a társadalom testi-lelki-szellemi és gazdasági alapsejtje működőképes maradjon, s ezzel kockáztassa az üzlet profitját. Ideológiai, politikai, tudományos és kulturális köpönyegekbe burkolózva nagy eredményességgel bombázzák a család intézményét. Ez a háború bizonyára hasznos néhány világhódító biznisz számára, az embert azonban elmagányosítja, bizonytalanná, befolyásolhatóvá – végső soron boldogtalanná teszi.
1. Szülő – szülőtárs
Szűkebb értelemben a család két, egymást egy életre vállaló, egymásban megbízó, szerető ember
szövetségén alapul. Ők társak: házastársak. Ha gyermekük születik: szülőtársak. Anyanyelvünk az anyát és az apát szülőnek nevezi. Így, egyes számban. Nem az anyát nevezi szülőnek, hanem az apát is: kettőjüket együtt. És nemcsak az anyát nevezi így: szülőanya, hanem az apát is: szülőapa. Anyanyelvünk mély kulturális emléket őriz nyelvünk őskorából, amikor még nem kellett tanulnunk szülőségünket.
Ma azonban a mi nemzetmentő feladatunk, hogy megtanuljuk és megtanítsuk a ránk bízottaknak, hogyan kell társnak, házastársnak, szülőtársnak lenni!
És a mi feladatunk megtanulni és megtanítani, hogyan kell a ránk bízott gyermek társának lenni! A növelőművész már megfogamzása, születése pillanatától társnak tekinti a gyermeket. Társak ők ketten a gyermek titokcsomagjának kíváncsi-örömteli, alázatos, gyakran fárasztó kibontásában (amit a képességek kibontakoztatásának is szoktak nevezni).
2. Bioritmus – játékritmus – napirend
Hatalmas a gyermeknövelés művészetének témája, rengeteg a megtanulni, megtanítani való.
Itt van például a baba megérkezésének kérdése, ami már önmagában egy örömteli káosz.
Hát még, ha olyan módszerbeli váltás társul hozzá, mint az újszülött igény szerinti táplálása, szoptatása. Sürgősen meg kell tanítanunk a fiatal szülőknek, hogy a családban legalább viszonylagos
rendet tudjanak tartani. Világossá kell tennünk, hogy az újszülött igény szerinti szoptatása a módszer szakemberei szerint sem a baba összevissza etetését, éjjel-nappali ölben ringatását jelenti. Bátorítanunk kell a fiatal szülőket, hogy merjék – természetesen nem vaskalaposan, hanem odaadó szeretettel – kialakítani az ápolásnak-etetésnek a bioritmusát, hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy ember, akinek nagyjából ugyanakkor adnak enni, nagyjából ugyanakkor lesz éhes. Az ápolásnak-etetésnek a bioritmus-szálára fűzhetik majd fel a pihenésnek és a játéknak az időpontjait; még egyszer mondom, nem vaskalaposan, hanem okos szeretettel, a baba és a szülők – az egész család érdekében. A bioritmusból alakíthatják majd ki fokozatosan a játékritmust, s ebből lesz a napirend,
amelyben a család minden tagja tudja magát mihez tartani. Ha nem így történik, a szülők előbb-utóbb kifáradnak a zűrzavarban, ami a családok további széthullásához vezet. Fontosabb tehát a téma, mint amilyennek kinéz: legtöbb esetben a család rendje, a család együttmaradása a tét.
3. Generációkon átívelő összetartozás
A cím teljes egészében így szól: Országhatárokon és generációkon átívelő összetartozás. Ma, amikor nemhogy a többgenerációs, de a köznapi, egygenerációs családok is fogynak, fokozott jelentőségű ez a téma. Nem kérdés, miért hagy mélyebb nyomot egy kisgyerekben, ha a családjával együtt utazhat az országhatáron túlra, s ott maga fedezheti fel, hogy az emberek más nyelven beszélnek, majd pedig, hogy a más nyelven beszélők között is vannak, akik magyarul szólnak – akikkel ő összetartozik. Az sem kérdés, miért más, ha a dédi falujában személyesen hallja a köszöntést: „Isten hozott!”, vagy ha a nagypapa személyesen faragja ki neki görögdinnyehéjból a diófa alatt az első ördöglakatot!
Arról talán már kevesebb szó esik, hogy a nagyszülők, dédszülők közelségében élő kisgyerek számára mennyivel természetesebb dolog az öregedés, a betegápolás, a gyászban való részvétel. Még a legalapvetőbb félelem, az elmúlástól, az ismeretlentől való szorongás is oldható a többlépcsős, egészséges családi közösségben.
4. Szokások, szertartások
Ezek a család életének megtartói. Ha a szülőpárnak sikerül napirendet kialakítani, akkor ez óhatatlanul magában foglalja a család szokásait, szertartásait is. Kincset érő rítusok ezek, felnőttkorunkban ezekre emlékszünk vissza.
Egyik legfontosabb szertartás például az esti számvetés. Esti mese után, a gyerek ágya szélén összegezzük a napunkat. Mindig a felnőtt beszél először, például: „Képzeld, ma olyan jól tárgyaltam,
hogy a néni még el is mosolyodott! Úgy mosolygott a szája, mint egy szép piros kifli!”
Vagy: „Ma találkoztam az óvó néniddel, csíkos sálat viselt!” S a gyereknek felragyog a szeme:
„Ismerem azt a sálat!” – és már mesél is, mondja, hogy mi történt vele aznap. Hívő családokban úgy hívják ezt az esti szertartást, hogy szabad ima, ebben megköszönjük, ami aznap történt, és erőt kérünk a másnaphoz. Nem hívő családok úgy hívják, hogy esti számvetés, és fölkészülés a holnapra. Nagyon jó mindkettő. A gyermekkel való közös ima növelőművészi vonatkozásai felbecsülhetetlenek. Megvalósul benne a szülő, a gyermek és az Úr hármas társ-kapcsolata. Kölcsönös bizalmat ébreszt a résztvevőkben (szülő – gyerek – Úr). Növeli az önbizalmat (szüleim és az Úr figyelnek rám, fontos,
amit gondolok, mondok, teszek). Vigaszt nyújt (kudarcaim, hibáim nem helyrehozhatatlanok).
Új reményt ad (holnap is lesz, aki mellettem áll). Biztonságot ad a mindennapokban, véd, bátorít, gyógyít! Nem véletlen, hogy a nem hívő alapokon működő iskolák (lásd Waldorf) módszeréből is kihagyhatatlan például a természethez való ima.
(folytatjuk)
Forrás: Embertárs folyóirat, 2006:2, 118-125.o.
Feltöltve: 2017.05.14.
