A bacont és a hagymát felkockázzuk, kevés olívaolajon lepirítjuk. Rádobjuk a szintén felkockázott csirkemellet és krumplit, majd kevergetve addig pirítjuk,
A csirkemellfiléket felszeleteljük, sózzuk és ízlés szerint borsozzuk. Egy serpenyőben kevés olajt hevítünk, majd ezen a csirke mindkét oldalát megpirítjuk.
A borsót puhára főzzük, lecsepegtetjük és botmixerrel kissé pürésítjük (nem pépesre). Hozzáadjuk a zabpelyhet, a tojást, a felaprított vöröshagymát és a zúzott fokhagymát.
Az almákat meghámozzuk, a magházat eltávolítjuk, és nagyobb szeletekre vágjuk. Majd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és 150 fokon 30 percig sütjük.
Az édesburgonyát héjastól sütőbe tesszük, puhára sütjük, ha elkészült a héját óvatosan lehúzzuk. Egy serpenyőben a vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a gyömbért
A felnőtt magyar lakosság közel kétharmada (61,8%) a testtömeg-index alapján túlsúlyos vagy elhízott (28,5%). Háromból kettő személy fogyókúrázott már,
Evidenciának számít, hogy a zöldségek és gyümölcsök kiemelkedő szerepet töltenek be táplálkozásunkban. A naponta fogyasztott megfelelő mennyiségű növényi táplálék bizonyítottan hozzájárul számos krónikus betegség
A brokkolit rózsákra szedjük, és sós vízben megfőzzük. A húst felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, majd serpenyőben, kevés kókuszzsír hozzáadásával készre sütjük.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük és egy kisebb sütőformát kibélelünk sütőpapírral. A tésztához a tojást az eritrittel habosra keverjük,
A halat enyhén megsózzuk, majd borssal és citrommal ízesítve legalább egy órán át állni hagyjuk. A szeleteket ezután egy kókuszzsírral kikent