Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! 2Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! 3Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! 4Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! 5Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! 6Minden lélek dicsérje az URat! Dicsérjétek az URat!
Fantasztikus szöveg! Amikor most újra találkoztam a 150. zsoltárral, arra gondoltam, bárcsak mindig így tudnánk kifejezni az Istenhez fűződő viszonyunkat. Dicsérni az Urat szóval, dicsérni tánccal és énekkel! Dicsérni mindenkor.
Nem is olyan könnyű feladat akkor, amikor a körülmények körülöttünk hirtelenül rosszabbra fordulnak, vagy változatlanul, hosszú ideig békétlenek. Amikor sokáig nincs kilátás helyzetünk vagy szeretteink helyzetének javulására, amikor a régi sérelmeket nem tudjuk tisztázni, és elidegenedünk egymástól. Az Istennel való kapcsolatunkban egyszer már megszületett hálát megőrizni, , feléleszteni azokban a napokban, amikor szükség lenne rá, igen nehéz… Noha mélyen jól tudjuk, hogy Istennel erős kötelék köt minket össze, hogy a Teremtőnk soha nem felejt el, végtelenül szeret – sokszor nem ez látszik rajtunk. Nem könnyű kifejezni a hétköznapokban a Hozzá való tartozásunkat. Nehéz időkben a túlélésre talán még épp elég az erőnk, de a vidámságra már nem. Hogyan lehet megtapasztalni az Isten közelségéből fakadó örömöt, amikor épp semmi emberi oka nincs ennek?
Aki olvasott legalább párat a zsoltárok közül, tudja, hogy nem mindegyik zsoltár olyan derűs és pozitív mint az utolsó néhány… Tudja, hogy az első és a 150-ik zsoltár között a zsoltárokat írók lelki mélységeket és magasságokat járnak be alaposan, és az emberi lélek teljes egzisztenciája fel tárul előttünk.
Az első zsoltár pedig ennek az egésznek a nyitánya és a kulcs a megértéshez: Boldog ember az, aki nem e világ szerint él. Nem e világ szerint viselkedik, érez és gondolkodik, hanem Istenben keresi a válaszokat, Istennel hangolja össze az életét. Aki még soha nem élte meg az Úr törvényével való találkozás vívódásait, nem élte meg az Úr hallgatását, az Ő rejtőzködő Jelenlétét, az nem tudja igazán, ki az a hatalmas, csodálatos és szuverén Úr. De azt sem tudja, mit jelent életünk nehéz pillanataiban az Úr Igéjének és Törvényének megtartó ereje. Boldog ember az, aki nem fél szembenézni saját gyötrelmeivel, mert tudja, hogy Isten előtt semmi rejteni való nincsen. Talán épp neki, és nem az embertársaknak kell, hogy szóljanak a minket gyötrő súlyos szavak. És boldog ember az, aki hagyja magát az Úr szeretete által megragadni és átformálni. Aki átéli és kimondja az érzéseit, de ezzel együtt az Úr törvényeihez próbál igazodni. Igen, ilyen emberről szólnak a zsoltárok! Boldog emberről, aki nincs egyedül!
És így már talán másképpen látjuk az utolsó zsoltárt is. Nincs benne sem panasz, sem bűnvallás, sem megbocsátás utáni megkönnyebbülés, csendes hála sincs benne. Ezeken már túl vagyunk. A nagyon rövid 150., záró zsoltár egy hangos felkiáltás: Dicsérjünk! Teljes létünkkel, teljes lényünkkel, – testünkkel és lelkünkkel együtt – vonódjunk bele az Úr jelenlétének dicséretébe! Ez a zsoltár egy új fajta cselekedetre szólít fel, mert mozgásba hoz minket! Dicsérjük Istent mindenhol és mindenért, dicsérjük hangos zenével, bájos mozgással, énekkel és tánccal!
Kürt, lant, hárfa, dob, citera, fuvola, csengő, zengő cintányér … Ki tudja egyáltalán ma használni ezeket? Nem az, aki sokat áldoz arra, hogy ezt megtanulja? És mik ezek a finom hangszerek, ha nem az Úr ajándékai? Ha nem azok a tálentumok, melyeket minden nap, életünk minden pillanatában folyamatosan az Úrtól kapunk? Észrevesszük ezeket? Elfogadjuk? Csinálunk velük valamit? Minden ajándék, minden tálentum, melyet az Úrtól kaptunk, boldoggá és megajándékozottá teszi az életünket. A boldog ember pedig nem tud hallgatni ezekről… hanem időt és erőt fordít arra, hogy amit kapott, azt megsokszorozza, megossza, és ő maga is élvezze. Mert amikor teljesen belevonódik abba, amit az Úr dicséretére végez, teljesen ott van az Úrral. Az Ő Nevét hirdeti, és meglátszik rajta is Isten öröme és szeretete. Kiszakítottan a világból, megfeledkezve a gondokról, eggyé válik Istennel.
Boldog ember.
Ámen.
Dorota Pawerová
Feltöltve: 2014.08.24.
