22Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. 23Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. 24A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. 25Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. 26Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak: 27Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” 28Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” 29„Gyere!” – felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. 30Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” 31Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?” 32Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. 33Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!”
(Mt 14,22-36)
Ez az evangéliumi szakasz különösen erőteljes képekben láttatja velünk Jézust.
Látjuk Jézust a hegyen egymagában, imádságban – mint nem egyszer az evangéliumok tanúsága szerint.
Látjuk őt a vihar közepette, mint aki bátorságot önt tanítványaiba, jobbjával fölfogja Pétert, szavával korholva őt: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Végül látjuk a parton, a tömeg közepette – aki csak „érintette, meggyógyult.” Jézus a bensőséges imádságban, Jézus erővel a veszély közepette, Jézus gyógyító érintéssel.
Ugyanaz a Jézus háromszor: ugyanaz az erő működik benne három különböző helyzetben. Ugyanez az erő, Isten ereje működhet bennünk, a mi életünkben.
A bensőséges imádságban, amire meg vagyunk híva: hogy Jézussal együtt lépjünk bizalommal benső kamránkba, a „rejtekbe”, ahol Atyánk lát bennünket. Jézussal együtt, az ő példáját követve mi is Atyánknak szólíthatjuk az Istent. S Atyánk, aki a rejtekben, a magányban lát minket, nem késlekedik a válasszal – ígéri az evangélista. Ő tudja, mire van szükségünk.
S ugyanez az erő, Isten ereje, az Atya ereje van jelen s működik a mi életünk viharaiban is. Ahányszor csak veszélyek között kell élnünk, ahányszor csak elnyeléssel fenyegetnek a háborgó hullámok. Amikor azt gondoljuk: életünk sötétségében csak saját kísérteteink járnak. Jézus Isten erejével, az Atyával és a Szentlélekkel jelen van ott. Ahányszor csak őszintén segítséget kérünk tőle s bevalljuk kishitűségünket. Ő ott van, Istenként, emberként a dolgok közepében s jobbjával fölemel bennünket.
Végül a tömegben, az élet forgatagában is kitapintható a jézusi jelenlét. Ő épp azt akarja, hogy kitapintsuk őt. Hogy megérintsük őt: ikonjain, szentségeiben, oltárán, feszületein s ezen érintésből nyert erővel és tisztasággal érintsük meg embertársaink. Hogy a másikban meglássuk Jézust, s hogy a másikat Jézus szemével lássuk.
Jézus a bensőséges imádságban, Jézus erővel a veszély közepette, Jézus gyógyító érintéssel. Három kép, hogy nevelje tekintetünket. Három kép, hogy növelje hitünket. Három ajtó a Szentháromsághoz, életünk titkához. Nekünk magunknak kell belépnünk rajtuk.
Míg ezen gondolkodunk, ezt fontolgatjuk, halljuk Jézus szavát: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”
Bakos Gergely OSB
Feltöltve: 2015.10.04.
