Háló az ég.
Fölénk feszíti csillag-aranyát,
és a sötét nem sugárzik át
csak a fény.
Ölelés a tenger
lángolnak a fák,
a nap hamar felkel
vágyakozik a világ.
Mint a csillogó ék
hullámzik a fákon
az öröm elvegyül
táncot jár az ágon
a mindent elárasztó
tenger-zokogás.
A világ egyetlen
szívdobogás.
Teremtő lüktetés.
Lelkembe nyúl a hajnal
és én engedek.
Bársony permet
hull kezemre,
virágok hívnak,
a nyár befed.
Sötét szemem
könnybe lágyul:
szólít az ég –
madár leszek,
légtengerbe
mártom arcom.
És szárnyaim nőnek
kezek helyett.
Feltöltve: 2014.06.15.
