Szabadságra megszabadítva
Ez a sokat használt fogalom… minden torzulás, minden visszaélés, minden félremagyarázás ellenére jóízű szó a szánkban. Szabadság. Amikor kimondjuk, ott van mögötte a vágyunk is, de jó lenne szabadnak lenni; meg ott van a beismerés is, mennyi minden tart fogva, korlátozza mozgásterünket. Vannak nagy idealisták, akik a zászlójukra tűzik a szabadság jelszavát, s közben azt hiszik, ha valamitől megszabadulunk, akkor minden jobb lesz. A keresztény ember tudja, hogy jobb csak akkor lesz, ha valamire szabadulunk meg. Így szorulhat háttérbe a szabadosság kísértése, így kerülhetjük el a megszabadulás utáni üresség veszélyét.
Luther sokféle módon figyelmeztet, hogy a szabadság nem emberi találmány. A mi szabadság-félreértésünk abban van, hogy ha megszabadulunk valamitől, szabadok is maradunk. Jézus emlékeztet arra, hogy ha a gonosz lélek távozik az emberből, akkor hét másik, az előzőnél gonoszabb tör a helyére, foglalja el életünket.
A szabadság nem emberekhez és nem helyhez köthető. Egyedül Isten Szentlelkéhez. Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság – olvassuk igénket. A Szentlélek tud megszabadítani, felszabadítani, szabaddá tenni. Ő tudja valósággá tenni azt, amit Jézus így fogalmaz: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8,36).
Pál mindezt annak kapcsán írja, hogy azok, akik Krisztusban ismerték meg az Istent, azoknak a szívéről lehull az a lepel, ami eltakarja, vagy elhomályosítja a valóságot. Krisztusban eltűnik a lepel. Leplezetlenül láthatjuk meg a valóságot, a bűn valóságát, ami tönkre tesz, és a megváltás valóságát, ami képes kiváltani minden rossz fogságából. Tisztán látni azt, amiből szabadulni kell, s tisztán meglátni a Szabadítót magát. Ehhez kell az, hogy a Szentlélek leleplezzen.
A Szentlélek azonban olyan, mint a szél, tanítja Jézus, ott fúj, ahol akar. Éppen ezért életbevágóan fontos, hogy kérjük: Isten adja meg nekünk a Lelket. S Jézus maga mondja egy példázat csattanójaként: ha ti – gonosz létetekre – tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad a mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik.
Hafenscher Károly
Forrás: http://www.evangelikus.hu/oldal/igeidonapi?datum=2015-01-27
Feltöltve: 2015.03.31.