Az elveszett juh (Mt 18,11-14)
151A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. 2A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. 3Ő ezt a példázatot mondta nekik: 4Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? 5És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, 6hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. 7Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.
Az elveszett drahma
8Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? 9Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem.10Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.
A tékozló fiú
11Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. 13Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt.14Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.
17Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! 18Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.
25Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot.26Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. 27A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. 28Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. 29Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 32Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.
(Lukács evangéliuma 15. fejezet)
Kedves Testvérek!
Hosszú ez a mai evangéliumi szakasz. Nekünk a teológián sok szép dolgot tanítottak erről a részről. Talán a legfontosabb mondat így hangzott: Aki a tékozló fiú példázatának minden tanulságát egyetlen prédikációban akarja levonni, azt ott helyben kellene felakasztani. Mivel ma még szeretnék ebédelni, röviden, egyetlen szempontból, az öröm szempontjából szeretném a mai Evangéliumot megközelíteni. Az Evangélium szó örömhírt jelent, és a mai szakasz több helyen is foglalkozik az örömmel.
Rendtársam, a 99 éves Placid atya mesélte, hogy amikor a Gulágra került fogolytáborba, nagyon el volt keseredve, méltatlannak és reménytelennek találta a helyzetét. Az első sokk után azonban fogolytársaival kialakítottak egy szabályrendszert a túléléshez. Az egyik szabály az volt, hogy nem panaszkodnak, siránkoznak, hanem helyette az örömökre koncentrálnak. Egész nap gyűjtögetik, hogy milyen örömök érték őket, és este a barakkban örömolimpiát rendeznek. Lefekvés előtt mindenki elmondta, hogy hány öröme volt aznap. Ezek nagyon egyszerű dolgok is lehettek: jó fogása volt a szerszámnak, amit kapott, nem törte föl a kezét, vagy: látott egy szép madarat favágás közben, vagy: sikerült a táborba csempésszen egy darab fát, kicsit melegebb lesz a barakkban. Aki a napi örömolimpiát megnyerte, annak a többiek elénekelték a kedvenc dalát. De nem csak ennyi jutalom járt érte! Placid atya elmondta, hogy akik panaszkodtak, és nem tudták észrevenni az örömöket, azok haltak meg legelőször. Ő pedig hazajött, és még mindig él. Az öröm ugyanis éltet.
Nézzük most meg, kedves Testvérek, milyen éltető örömöt találunk az Evangéliumban, hogyan találhatunk éltető örömre az életünkben.
Az első fajta öröm, ami feltűnik a három példázatban, az az Örüljetek velem! felszólítás. Ezt mondja a juhot megtaláló pásztor, a drachmát megtaláló asszony, és a tékozló fiú bátyját is így biztatja az édesapa: Örülnöd kellene!
Van-e olyan ember az életedben, kedves Testvérem, akivel meg tudod osztani az örömöd? Van-e olyan osztálytársad, barátod, aki örömén Te is tudsz örülni? Mikor hallottál legutóbb úgy kezdődni mondatot: képzeld, úgy örülök… ?
Ha tudunk örülni a másikkal, ha meg tudjuk osztani az örömünk, akkor közösségben vagyunk egymással. És egy közösség mindig több, mint az egyének összessége. A közösségben van valami éltető plusz. Amitől egy férfi, egy nő és gyermekeik családdá lesznek. Amitől néhány keresztény gyülekezetté lesz. Amitől pár diák osztályközösséggé, néhány millió ember társadalommá lesz. De miért örüljek én annak, hogy a másik örül?
Itt az örömnek egy magasabb szintjére hív Jézus. A második fajtája az örömnek, amikor nem a másik emberrel, hanem a másik embernek örülök. Nézzük most meg jobban, hogy kezdődik a mai Evangélium:
A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt.
2A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.
A rész végén a felszólítás, hogy Örülnöd kellene, különösen a farizeusokhoz és az írástudókhoz szól. Ők ugyanis annyira lenéztek bizonyos társadalmi csoportokat, mint pl. a vámosokat, a tímárokat és még másokat is, hogy nem engedték, hogy hivatalos funkciót töltsenek be, pl. tanúskodjanak a bíróságon. Ennek volt is alapja: a vámosok az elnyomó hatalmat szolgálták ki, a tímárok tisztátlan munkát végeztek, dögökhöz nyúltak. Olyan szintű volt az elutasítottságuk, hogy egy rabbi azt tanította, hogy hozzájuk még azért sem szabad közeledni, hogy a Törvényről tanítsa őket az ember. Na, ehhez képest az Úr Jézus velük eszik-iszik, tanítja őket. És a tékozló fiú apjával ezt mondatja ki: Örülnöd kellene, hogy a testvéred meghalt, és feltámadott! Az egyházban, az egyházközségben, egy iskolában, osztályban is sokfélék vagyunk. Tudnunk kell, hogy akit mi kirekesztenénk, lenéznénk, annak Jézus tud örülni, és szeretné, ha a testvért fedeznénk föl benne. Mert neki értékes a másik, aki nekünk semmiség. Az elguruló drachma egy kicsi pénzdarab volt. Egy napi napszám értéke. A szegény emberek akkoriban ablak nélküli, döngölt padlós házakban laktak, a padlóra gyékény szőnyegeket tettek. Ha ilyen helyen elgurult egy kis pénz, hát annak lámpást kellett gyújtani, fogyott az olaj, és hosszasan kellett keresni. A ráfordított olaj és a vele eltöltött idő is sok volt. Mégis: a tulajdonosának fontos és értékes volt. Ilyen értékes Jézusnak az is, akit mi vonakodnánk testvérünknek elismerni.
Szegeden, abban a gyülekezetben, ahova jártam, komoly alkoholbeteg- és börtönmisszió folyt. De sokan sajnos lenézték azokat, akik a börtönben jutottak hitre, vagy az alkoholtól szabadultak. Panaszkodott is szegény lelkészem, hogy még lelkésztársak is megkérdezik tőle:
Hová mész, Tibor?
Megyek a börtönbe, viszem az úri szent vacsorát a raboknak
És mondd, Tibor, nem lesz az túl jó nekik?!
Egyetlen méltóság számít az Egyházban, a Krisztushoz való tartozás. Tudok-e így nézni a másikra, akit eddig nem tartottam méltónak Krisztushoz? De miért tudnék, mikor tudok?
Itt jön a harmadik szintje az örömnek. Fiam, mindenem a tiéd. Tudok-e úgy nézni magamra, mint akit Isten szeret, annyira, hogy érte ment, amikor elveszett? Hogy a Fiát adta érte? Tudok-e az istenkapcsolatomra ajándékként, örömmel tekinteni? Testvérek, csak akkor tudom elfogadni a másikat, ha magamat úgy látom, mint akit Isten Krisztusért elfogadott. Ha tudom, hogy engem is keresni kellett, mint az elveszett drachmát. Hogy én is tékozoltam, és nem vagyok méltó, hogy az Atya fiának nevezzen. A gyönyörű 118. zsoltár 176 versen keresztül dicséri a Törvényt. Olyasmiket is mond a zsoltáros, hogy mennyire törvénytisztelő, amit mi csak félve mernénk magunkról állítani, pl.: Minden gonosz úttól távol tartom lábam. És mégis az utolsó verse ennek a zsoltárnak így hangzik: Eltévedtem, mint az elveszett bárány, keresd meg szolgádat / mert törvényedet el nem feledtem.
Ha így nézek magamra, örülve annak, hogy Istennél vagyok, tudva, hogy Isten minden eltévedésem ellenére szeretettel néz rám, akkor tudok így nézni a másikra is. És ha már így nézek rá, akkor fogok tudni örülni igazán az ő örömének. Így hathat rám az Evangélium, az Örömhír. Úgy legyen, ámen!
Toókos Péter János OSB obl.
(Elhangzott Bakonybélen, 2016. szeptember 11-én.)
Feltöltve: 2016.09.30.
