Holle anyó időtlenül szépséges meséje Boldizsár Ildikó tolmácsolásában – Szegedi Katalin bámulatos illusztrációival. Boldizsár Ildikó a hazai mesekutatás legismertebb, legnagyobb tudású szakértője, nevéhez számos elméleti…
„Basa Viktor első kötetének kevesebb mint félszáz rövid verse az olvasó számára rést nyit a lélek szerelemből, csendből, gyászból és magányból, hitből és reményből megalkotódó…
Ez a könyv az ,,emberré nevelés” társas meghatározottságú folyamatával, a gyermekkori szocializáció családon belül zajló legfontosabb történéseivel, eredményeivel és következményeivel foglalkozik. Az emberformálás társas folyamatában…
A hívő protestáns közösség minden tagja elhárítja magától, hogy bármikor is jól érezze magát. Meg akarnak felelni az apró település lelkésze szigorú elvárásainak; az egyetlen…
magyarul beszélő, svéd film, 116 perc, 2015 Ove mogorva, magának való ember. Nem igazán értékeli a komputerizált világot, még kevésbé azokat az embereket, akiknek nehezen…
Bagdy Emőke – Buda László – Pál Ferenc – Koltai Mária – Szondy Máté (Kulcslyuk Kiadó, 2018) Nehezen megszerzett egyensúlyunkat könnyen elveszíthetjük, aminek oka…
Gary Chapman: Az öt szeretetnyelv – Egymásra hangolva. Az életre szóló szeretet titka Harmat Kiadó, 2015 Az Egymásra hangolva díszkiadása remek ajándék pároknak esküvőre, évfordulókra vagy más…
Gary Chapman, Ross Campbell: Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva SZERESD ÚGY, HOGY ÉREZZE! A népszerű szerzőpáros könyvében hangsúlyozza, hogy a nevelésben minden a szülők és…
Kockázatos vállalás volt, de sikerült: A kis herceg új animációs feldolgozása épp olyan érzékeny, emberi, elgondolkodtató felnőttmese lett, mint az eredetije. Adott egy nyúlfarknyi kisregény,…
Gary Chapman: A házasság négy évszaka. Harmat Kiadó, 2009. Az évszakok körforgása akárcsak a természetben, a házasságban is újra és újra megismétlődik. Időről időre beköszönt…