„Játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.” (Péld 8,31) Egyszer volt, hol is volt, volt egyszer egy Kisfiú. Szépséges…
Megkértem Istent, hogy vegye el büszkeségemet, de Ő azt mondta: Nem. Azt mondta, hogy büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt. Kértem…
„Dicsõítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elõl elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad” 25Abban az idõben Jézus ezeket…
„Amikor közeledtek fölemeltetésének napjai Jézus megkeményítette arcát, hogy Jeruzsálembe menjen.” – olvassuk Lukács evangéliumából (9,51). Súlyos mondat, nem egy Biblia-fordításunk igyekszik föloldani titokzatosságát. Leghűségesebben talán…
1Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, 2és színében elváltozott előttük. Ragyogott az…
Mt 11, 28Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és…
„1Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. 2Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt…
Kedves Testvérek, Mint többen tudjátok, múlt vasárnap nálunk járt az Öreg Pásztor. A szentmise után néhányan azt mondták, visszavárják. Ennek ő nagyon örült, sajnos azonban,…
A megtérés egy pont vagy folyamat? Néhány éve az egyik egyetemi előadás közben egyik hallgatótársam feltette a kérdést a tanárunknak: ha egy életbevágó kérdésben kell…
Jézus és a betegek (Az Emberfiának van hatalma Mk 2,10) Megérezni testünkben a gyengeséget sokszor ráébreszt bennünket arra, hogy életünk és egészségünk törékeny, és nem…