Alapszabály, ha egy túrán eltévedünk, vagy eltávolodunk a többiektől, akkor térjünk vissza arra a pontra ahol még együtt voltunk, vagy ismert helyen jártunk. Nem könnyű azt mondani, hogy eltévedtem, vagy elrontottam az útirányt. Bosszankodás, sajnálkozás, vagy riadtság és félelem vehet ilyenkor erőt rajtam. S bár alapvetően tudom, hogy mit kell tenni mégis egy pillanatra lefagyás és pánikolok egy kissé.
Mégis szeretek utazni, vagy bolyongani a „vadregényesben”. De ez elmondható a legtöbb élethelyzetről is. Nem mindig tudom előre, hogy egy-egy mondatomnak mi lesz a hatása, hogy ha találkozom valakivel, az örömmel tölt-e el. Nem tudom azt sem, hogy mit hoz a holnap, hogy könnyebb lesz-e, vagy ugyanolyan, vagy tragikus…
De jön és új ösvényre lépek, erőt merítek a már ismerősből és vállalom- lehet, hogy vacogva- a következő eseményeket. Ez az én életem erdeje és látni akarom az északi, a déli, a keleti meg a nyugati sarkát is.
Sokszor azt tapasztalom meg, amit nem keresek, de ha veszteségek sorozataként járom az utamat, bizony „meg nem élt életet” élek. Inkább folyamatosan újratervezek. Igen-igen fárasztó újra és újra visszatérni és elindulni, meg néha elegem is van belőle…
Nagyon szeretem a hajnalokat, az új nap ízét, harmatát. Azt Aki A Nap Mögött Áll. Reménnyel indulok el újra…
Pintér Tamás Pius
Feltöltve: 2015.01.18.
